A bonyodalommentesség egyébként is jellemző, semmi kulcs nélküli indítás, hangvezérlés, tolatókamera és hasonlók. És ugye a kardánalagútról is hiányzik a 4x4 forgókapcsolója. Az ember csak beindítja a kétlitykós, 140 lovas Nissan benzinmotort és csodálkozik. Mert nincs hangja. És ha megy a Qashqai, akkor sincs hangja, egyszerűen döbbenetesen csendes. Hogy mégse érezzük magunkat egy Lexusban − akarom mondani, Infinitiben −, a hátsó futómű puffogása kicsit feltűnő ebben a süketszobában. De csak azért, mert más zaj nincs.

A Qashqaiban − talán ezért − mindenki lenyugodott, aki vezette. Elöl még a rugózás is lágynak érződik, a kormány iszonyat könnyű, a pedálok is, tényleg úgy vezethető, mint egy átlagos kompakt személyautó. Mondjuk ez érthető, mert akkora is: csak pár centivel hosszabb, mint egy Focus kombi. Nem bántóan széles, nem kell létra a beszálláshoz, és nem akkorák a tükrei, mint egy elefánt füle. Ami pedig a manőverezhetőségét illeti: 11 méteren fordul, ami még elfogadható. Valószínűleg ez lehet az autó trükkje: bár nem túl terjedelmes, az SUV-k által nyújtott biztonságérzetet nyújtja, még sincs az állandó para, hogy „elférek-e itt?” – és ez biztosan imponál a női vásárlóknak. Pláne, ha adnak hozzá egy tolatóradart.

A kétliteres motor könnyedén elbír az 1200 kiló körüli kocsival, szinte ugyanolyan, mint egy turbódízel, csak ezzel nem a büdösebbik kútoszlophoz kell állni tankoláskor. Még hatfokozatú váltó is jár hozzá, ami nem sportautós precizitású, de elmegy. A tíz másodperc körüli gyorsítóképességet egyszer érdemes kipróbálni, de érezni, hogy a 4WD-rendszer kihagyása érzékenyen érinti az első futóművet. Mivel eleve lágy, a kocsi kiemeli az orrát, és az erő kezdi kicsavarni a kormányt az ember kezéből. Ugyanez az összkerekesben nem jelentene semmi gondot automata üzemmódban, mert a felesleges nyomaték szépen elballagna hátra. De ez melyik háziasszonyt érdekli? A normál közlekedésben az a kétliteres motor legnagyobb előnye, hogy alig kell kapcsolgatni a váltón, ha pedig – szigorúan egyenes menetben – gyorsítani kell, elég erős. És arra sem kell figyelni, hogy mennyi a fordulatszám, ez nem dízel.

Hát, a kanyarodás, az már más kérdés: billeg, orrot túr, hasonlók, ha túl gyorsnak érzi a dolgot. Szóval csöppet sem sportos. A Qashqai+2 másik hátránya az, hogy a 600 kiló fölé növelt terhelhetőség miatt bekeményítették a hátsó futóművet, mint egy furgonnál. Ezért, bár az elöl ülők kényelemben érzik magukat, a középső sorban már ráz, főleg síneken, keresztbordákon, fekvőrendőrökön és hasonló helyeken. Persze, ahogy egyre jobban megterhelik az autót, úgy enyhül a rugózás szigora.

Mégis, a Qashqai szerzett egy újabb hívet magának: Winklert már korábban levette a lábáról öt üléssel , engem meg most, héttel. Kicsit feminin járgány, de a családi autók már csak ilyenek: eszembe sem jutna, hogy ilyet vegyek, de a feleségem talán meg tudna győzni róla, pedig elég makacs vagyok. Az pedig, hogy milyen minőségű szőnyegbe tapossák bele a gyerekek a rágót, öntik a kólát és milyen műanyagokat karcolnak össze a Legókkal, talán mindegy is. Mondjuk, azért akinek volt már japán Nissanja, kicsit rosszul lesz, az európai gyártásból kikopott a japán finomság, legalábbis ami a karosszéria és az utastér részleteit illeti. Be kell indítani a kétliteres, változó vezérléses motort, hogy tényleg japán kocsiban érezhessük magunkat. A fogyasztása elfogadható, városban a dugóhelyzettől függően 9-10 liter között kajált, ami csöppet sem rossz ekkora tömeg mellett, persze a dízellel biztos nem versenyezhet, ahogy az sem vele, járási kultúrában.