TTT: Téli Túlélőkészlet Túrázóknak

A Totalsár Keressük a bajt-túránkat nem vettük félvállról. A bajba jutottak statisztikáját javarészt azok adják, akik úgy gondolják, hogy nagy baj nem lehet, térerő mindenütt van, Magyarország pedig nem Alaszka.

Na igen, csak ők szeretnek megfeledkezni arról, hogy hősugárzó appot még nem lehet letölteni a netről, ahogy száraz cipőt sem, nem beszélve arról, hogy a meglévő térerő nem okvetlenül jelenti azt, hogy frankón lehet térképet letölteni és sokszor bizony a GPS-jel sem jön megvárásra. Mi nem szerettünk volna végtelen lúzereknek tűnni, na meg csak van pár túra a hátunk mögött már, igaz, leginkább a régmúlt idők viharos éveiből, de egy pár alapszabály nem változott azóta sem, maximum még komfortosabbá és elviselhetőbbé tudjuk manapság tenni a természetbeli létet. És ez nem baj én azt mondom, hogy haladjunk a korral és használjuk ki a lehetőségeinket. 2014-ben ne medvebundában és szakócával vágjunk neki, hanem hiperkönnyű és modern cuccokkal.

Mi most jól leteszteltünk mindent, amit a Decathlon és az Auchan (egy cég amúgy) felajánlott ill. amivel megszponzoráltak minket, íme, mit érdemes megvenni és mit nem. Már a válogatásnál is fontos szempont volt, hogy kifejezetten olcsó, nagy tételben fogyó dolgokat vigyünk magunkkal, leginkább olyanokat, melyeket mi magunk is megvennénk. Persze lehet sokkal-sokkal többért profibb cucchoz jutni, de mi nem vagyunk kőkemény és profi túrázók, csupán alkalmi kocavándorok, erdőbe kitévedt elővigyázatos de átlagemberek.

A sátor, a két másodperc alatt szétrobbanó Quechua-gyártmány egy igazi időspóroló csoda. Egyrészt tényleg pár másodperc alatt magától szétpattan és használatra kész, ráadásul bőven méri a két személynyi helyet, hiszen kisebb termetűekből akár hárman is simán elférnek benne. Duplafalú és meglehetősen beázásbiztos, hiszen az azon a héten tomboló komoly esővíz sem áztatta be, bár igaz, hogy körültekintően választottunk táborhelyet, lehetőleg enyhe lejtőn, hogy ne egy pocsolya közepén ébredjen az ember. Cserkészkoromban még tanultuk a sátor köré árokásást és a gyeptégla visszahelyezést, de azóta sem találkoztam senkivel, aki vízelvezetőt ásott volna a sátra köré. Mondjuk azóta a sátrak is jobban bírják a vizet, ez tény.

A lényeg, hogy este irigyeltem Dánielt, aki már fejére húzott hálózsákkal szuszogott, amikor még én az autóban pakoltam a fél csomagtartó tartalmát az első ülésekre és raktam össze a fekhelyem. Aztán persze a reggeli program minden nap az volt, hogy Dani aláfütyült Benny Hill-zenére megküzd a sátorral. Amit egy ebben gyakorlott ember két perc alatt összehajtogat (hiszen csak a pirosat a piroshoz, sárgát a sárgához kell csatolni), Gémberedett Dániel azonban a maga választékos módján morogva küzdött meg a sárkánnyal. De oké, meg kell neki adni, hogy a végén mindig sikerrel járt, a sátor jelesre vizsgázott, pedig egy alig 20 ezer forintos darabról van szó.

A piros, háromrétegű, kivehető polárbelsővel tuningolt túrakabát volt az igazi istencsászár. Alig 15 ezer forintért a létező legjobb vétel. Először is tényleg vízálló, a kapucnis részen van egy plusz betét, ami nem engedi az arcunkba cseppenni a vizet akkor sem, ha felnézünk, az alja szorosan a testhez húzható két gumipánttal, a két oldalsó zsebe elég nagy egy kompakt fényképezőgéphez is, a külső zsebek cipzárlehúzója elég vaskos ahhoz, hogy kesztyűben is gond nélkül kimatassuk a sötétben. Irgalmatlanul meleg és mivel alul sem engedi el a meleget, ezért lényegében alatta egy rövid ujjú pólóban is remekül elvagyunk. Persze nyakig kapcsolható, a szélvédelme pazar, de ami a legjobb tulajdonsága az az, hogy erős anyagból készült. Gyalogoltunk eleget susnyásban, de sem a kökény sem a csipkebokrok tüskéi nem tudtak kárt tenni benne és kihúzni a szálat a sűrű szövésű anyagból, pedig kapaszkodtak rendesen. Egyedüli hátránya, hogy nem könnyű, de hát ez nem is dzseki, hanem rendes, tisztességes kabát.

A legolcsóbb, vízhatlan túracipővel sem volt gond, bár igaz, már az első percektől kezdve szoktattam a lábam és viszont a viseléséhez, nincs is rosszabb, mint egy rossz cipőben túrázni, nagyon megsínyli az ember a vízhólyagokat. Pláne másnap. Álltunk vele patakban, bírta, de nyilván nem gumicsizma, előbb-utóbb beázott volna ez is. A talp mintája azonban jó, erősen kapaszkodik és öntisztító képessége is kielégítő, sokat köszönhet ezeknek a cipőknek Viktor, az autókozmetikus.

Az önfelfújó derékalj sem rossz, de ne várjanak csodát, tényleg csak annyira puha, hogy ne a földön érezzük magunkat. Én kifejezetten szeretem a kemény fekhelyet, de aki nem bírja (nem túl meleg, egy random pokróccal letakarva hatalmas az előrelépés), az vigyen egyenesen kettőt, vagy maradjon a felfújható gumimatracnál.

Na jó, az edénykészlet nem volt valami acélos. Nem csak azért, mert alu, hanem mert elég gatya minőségű a cucc. Rendben, kétezer forintért ne várjunk csodát és fel is hívták a figyelmünket arra, hogy a fémből készült gázégő-fej (csak ilyet vegyenek, megéri a felárat a műanyag vacakhoz képest) elég durván tolja a cuccot és csak csínján bánjunk vele, mert leég a kaja. Hah, soha nem égett le, azért kalóriabevitelből elég jók voltunk. Ennek ellenére a kék szigetelőréteg az első főzés után ráégett a nyélre, amely túlzottan melegedett, majd ki is pattant a helyéről és állandóan vissza kellett tuszkolni. A túlzottan lapos, egyenes nyelű műanyagkanállal pedig nem lehet rendesen levesezni. Kész szerencse, hogy velünk volt Dani ötliteres lábasa, abban mindent megoldottunk, emezt az alukészletet pedig leginkább vízforralásra vagy tányérként használtuk.

A ledes fejlámpák nagy előnye az volt, hogy a fejpánt hátsó részén standard AAA-elemfoglalatot találtunk, így bárhol és bármikor könnyen pótolható a telep, ha netán lemerülne. De nem fog egy jó darabig, az biztos. A háromszög alakú kis lámpatest egy golyós foglalaton forogva dönthető le-fel és oldalirányba is, remélhetőleg elég sokáig szoros marad maga a foglalat, akkor nem billeg majd semerre.

A két kis hátizsák kb. 3500 forintba került darabonként, de jó szorosan magunkra lehetett húzni őket, alul-felul egy-egy pánttal, így egészen szűk helyekre is be tudtunk mászni. Az 504-es komplexum vészkijáratának egyik csapóajtó-zsanérján ugyan kiszakadt az enyém hálós része, de ezt tudjuk be annak, hogy nem Paudits Béla, hanem én tuszkoltam le magam azon a kis lyukon.

A remek Fiskars-balta és a Fiskars-fűrész elő sem kerültek, ahogy az esővédelem végső bástyájaként elhozott fólia sem. Sőt, a GPS-iránytűt sem használtuk, pedig elindulás előtt alaposan megtanultam a kezelését. A termo-aláöltözetet használtuk, melegünk volt benne, mint a dög, esténként már egy közepesen jó minőségű hálózsákba bújva sem fáztam, pedig az éjszakai hőmérséklet beesett 7 fok alá is, márpedig az én Saewa-múmiazsákom annyira volt hitelesítve, Dani polárbéléses sarki hálózsákja pedig egyenesen izzasztó volt.

Ja, sapka. Főlényeg, mert az ember a testhőmérsékletének jelentős hányadát a fején keresztül képes elveszíteni, így félre a macsóságot: sapkában aludni a hideg éjszakán nem butaság. Hopp, fontos: mielőtt megveszik az invertert, kérjék meg az eladót, hogy kapcsolja be. Az ötéves, céges Belkin inverter suttogó démon volt a feleakkora, műanyagházas Italian Style-márkájúhoz képest. Hosszú távon idegöklő tud lenni, hiába száműztük a könyöklőbe. De működni működött, azt meg kell hagyni.

Az utolsó nap reggelén – amíg Dani tartalmat és kávét gyártott – én kipakoltam az autót teljesen, hogy megnézzük, egyáltalán mennyi mindenünk maradt még érintetlenül.

És igen, a végén levettük a cipőt és a kabátot is. Valaki még sokkal-sokkal boldogabb lesz vele, mint mi. Aztán csak jóváírják ezt nekünk valahol, valamikor.

A túráról készült összes cikkünket megtalálja ezen a linken.