Vajon miért szűnünk meg?

Itt ülök és nézem bambán a monitort, olvasom a hozzászólásokat, és gondolkozom, hogy akkor most mi is van. A TC az én életem szerves része is volt. Ha egy héten 40-50 órát foglalkozol valamivel, akkor azzá válik. És akkor most lemegy az utolsó adás.

Leadtam. A saját kezemmel. Csütörtök délután.

Az elmúlt években talán többször volt úgy, hogy megszűnünk, mint hogy maradunk. És mindig mentünk tovább. Valami soha nem stimmelt, valahogy soha nem volt jó a hang a technika miatt, éjszaka kaptunk vágóidőt, elromlott a kamera, vagy amikor elfelejtettek repülőteret foglalni a Nagy Kis Népítélet Gálához, és erről előző este értesültünk, véletlenül.

És végül mindig elkészült, leadtuk, megnézték.

Ma még beszéltem a kreatív producerünkkel, hogy rendben volt-e az utolsó adás is. Igen rendben, felelte. Tehát akkor tényleg lemegy az utolsó.

Basszus.

Itt írják, hogy milyen jó volt, amikor a Benya az alfában port köpött. Mi is hogy röhögtünk rajta. Meg azok a részek, amik kimaradtak. De ha vége, hát vége, nincs mit tenni.

Lehet, hogy holnap még én is megnézem, adásban, pedig a végére már nem szeretem. Hatvanadjára megnézni ugyanazt? És milyen jól sikerült az utolsó adás lekonferálása! Majd röhög mindenki, remélem értik a célzást.

De mit írnak itt?
Hogy nem vagyunk beszerkesztve?

Hogy ne lennénk, direkt rákérdeztem, mikor újraindultunk, hogy egyben leszünk-e, vagy a december 22-e miatt külön. Persze, hogy egyben, meg egyébként is, különvenni egy részt januárra? Ennyire azért nem amatőr senki.

Áhh, hülye Port.hu. Még viccelek is, hogy majd leadjuk a neten. Höhöhö. Sebaj, tévéújság: abban sincs benne. Hm. Teletext? Abban sem.

Miiiiiiiii??????

SMS-t írok a kreatív produceremnek, valami nem oké, mi van? A válasz: ja, az csak januárban lesz adásban.

De hát miért nem szóltok? Hát átvetted, vagy nem? Hiszen úgy köszöntünk el, hogy áldott békés karácsonyt, he!

Szétbasz az ideg. Ezért éjszakáztam, aludtam két-három órákat? Hát most akkor hogy?

Karotta reakciója

– Orosz Péter

Robertó este 11 körül hívott a hírrel, épp a metrón utaztam és pontosan nem emlékszem, hogy dühös lettem-e vagy hangosan röhögtem, azt hiszem az utóbbi. Fél órával később gondosan beállított fényképezőgéppel a kezemben elmondtam a Karottának:

Persze azt nem gondoltam végig, hogy egy műsor producerét nem lehet ilyesmivel meglepni, a Robertó már neki is szólt, mielőtt elment megírni ezt a történetet. Ezért a mindentudó mosoly.

És ekkor megvilágosodok. Olyan ez az egész vége, amilyennek kell, hogy legyen. Kicsit béna, kicsit vicces, de ezért szerethető. Mint a régi Totalcarok. Hát gondolta valaki tényleg, hogy csak úgy lemegy az utolsó adás, oszt kész? A csatorna szeret minket, hiszen így még a jövő évben is lesz adás!

És ennek tényleg így kell, hogy vége legyen, nem máshogy. Félre az érzelmességgel, hiszen sosem volt ez erős oldalunk.

Éljen az adás, ami bár utolsó, de mi magunk se tudjuk mikor megy le, viszont jó vicc van a végén, és erős autókat látunk. Egyszer majd.

Ha a TV2 is úgy akarja.