Mostanában rendszeresen jelet kell mérnem az autó barkácsolása közben. Már a második etanol elektronika került bele, és egy kis előgyújtás szabályzás is adódott. Minden esetben vagy a gyújtás vagy az injektor jelét kellett meghatároznom. Hagyományos lámpázással veszélyes lehet, mert egy izzónak nagyon kicsi az ellenállása, ezért a vezérlő komputer zárlatot érzékel, és rossz esetben tönkre is vághatja. Minden rendes háztartásban szükséges hát a LED-es szakadásvizsgáló lámpa.
Körbenéztem mi van kéznél. Átlátszót kerestem, és csodák- csodája, elsőre egy Saab reklámtoll került a kezembe. Egy pozdorja csavar fejét kissé leköszörültem, hogy beleférjen a betét helyére, majd ráforrasztottam egy darabka drótot. A drót végére egy LED-et és egy ellenállást forrasztottam.
Van egy dobozom, - illetve sok hasonló dobozom van, de jelenleg ez a LED-es doboz volt érdekes - ahol dúskálhattam a színekben. Hivatalosan ezekhez a hagyományos, kétvoltos LED-ekhez kb. 1,2 kiloohmos ellenállás kéne, de én lusta voltam a színkódot bogarászni. Kipróbáltam párat, és amivel szépen világított, azt választottam. Az installációt betuszkoltam a tollba és összecsavartam, ahogy eredetileg is volt. A LED negatív lábáról a toll nyomógombján, a körömvágó ollóval lyukasztott lyukon vezettem ki a negatív madzagot. A csavar hegyét egy kicsit megköszörültem, hogy kisebb helyekre is beférjen.
Az egész műveletnél a megfelelő toll keresése tartott a legtovább, így durván tíz perc volt.
Egy gond azért van vele, használatakor ügyelni kell a megfelelő polaritásra. Elvileg a LED egy darabig bírja a felcserélt polaritást, de nem sokáig. Plusz diódával ezt is ki lehetne védeni, de ahhoz még egy dobozt ki kellett volna kinyitnom, és öt perccel tovább tartott volna a munka. Inkább figyelek rá.