Újabb nemzetközi versenypálya lőtávolban
Szinte a kertek alatt, Dunaszerdahelytől nem messze, Dióspatony határában nyitották meg a minap a Slovakiaringet.
Nem holmi falusi libakergetőről vagy hobbiból összetákolt aszfaltcsíkról van szó, még ha rendkívül rövid idő – egy év – alatt is készült el.
A komplexumot az osztrák Hans Roth tervezte, nevéhez több hazai és ausztriai létesítmény is fűződik. A FIM és FIA mindennemű követelményének eleget tévő ring teljesen egyedi módon hat különböző nyomvonalat kínál mindkét irányban, így 12 lehetséges variánst tudnak kialakítani. Leghosszabb verziója 5922 méter (ez az alapból kijelölt), a legrövidebb 2636. Szélessége 12 méter, a célegyenesben 20 (ez 900 méter hosszú) és minden egyes szegletét kamera-rendszer figyeli. Természetesen gyorsulási versenyeknek is helyet ad, ez esetben 1144 méterre lehet növelni a célegyenes hosszát.
A paddock 18 000 négyzetméteren terül el és magában foglalja a 33 boxot, az irányítóközpontot és ellenőrző rendszereit, konferencia- és oktatói termeket, természetesen az egészségügyi központot is. A pályán belül 50 000 négyzetméteren kapott helyet a csúszás-iskola, a háromszoros ralikrossz Európa-bajnok Franz Wurz vezetésével valamint egy 30 800 négyzetméter területű, 1500 méter hosszú off-road pálya is. Előbbi 2010-től, míg utóbbi 2011-től használható. Közvetlenül az off-road részleg mellett kapott helyet a 800 méter hosszú gokartpálya, amely utóbbival egybenyitva supermoto és ralikrossz futamok megrendezésére is alkalmas.
Kétségkívül nagy plusz, hogy 2011-re elkészül a hotel, ahol a 84 ágy mellett 42 apartman is kivehető. A ringen továbbá saját benzinkút, étterem és gyorsszerviz is akad.
A ring hivatalos honlapja még alakul, bár a hivatalos versenynaptár már ott van, de a nyílt napokat jelző kalendárium még hiányzik. Csóka László, a szolgáltatásokért felelős igazgató szerint pár órán belül már az is felkerül.
Különböző üzemeltetők vehetik bérbe, a jelenlegi ügynökség egy 3 napos kurzust 390 euróért bonyolít a Hungaroringről már jól ismert lassú csoport-gyors csoport módszerrel. Ez napi 6x20 perc aktív autózást jelent, de természetesen több lehetőség is adott, ezek mind-mind kikerülnek a honlapra, igény esetén nem gond felvenni velük a kapcsolatot, maga a ring este nyolcig nyitva tart.
Úgy látszik, nagyon komoly dolog nőtt ki itt a szomszédban a földből, naná, hogy igyekszünk minél korábban bemutatni egy helyszíni riport keretén belül. Volt kollégám, Somi persze ezúttal is ott volt, képei Viktor galériáját bővítik.
A hivatalos megnyitóról szerkesztőségi Eiffel-tornyunk, Balázs Viktor mesél:
Állok a parkolóban és csak kapkodom a fejem. Mintha Genfben vagy Monte Carlóban lennék, súlyos, csillogó testű luxuskarosszériák mindenhol. Ember viszont sehol sem, mindenki a távolban, a lelátókon hemzseg. Úgy látszik, sikerült elkésnem.
Megállok egy piros szőnyeg végénél, melyet végig Ferrarik, Maseratik, Aston Martinok szegélyeznek. Tőlem öt méterre egy öltönyös alak. Röviden rámnéz, aztán a kapu felé fordul és elkezd integetni. Először egy rendőrautó jön, aztán egy fekete, szélesített sárvédős, páncélozott AMG Mercedes. Az öltönyös az ajtóhoz lép, kinyitja, és az autóból Ivan Gašparovič, a szlovák elnök kászálódik ki. Pár pillanatig ót állunk a piros szőnyeg két sarkán. Aztán rohanva fotósok és operatőrök serege tűnik elő, villannak a vakuk, forogni kezdenek a kamerák, megérkezett a díszvendég.
A Slovakiaring megnyitójába tót atyafiaink tényleg mindent beleadtak. Volt mindenféle versenyautó, dragster, gyorsasági és krosszmotorok, gokart, sőt egy Gašparovič feliratos Seat is. A pálya nagyon különleges, hatféle nyomvonal alakítható ki, és meglepően erős emelkedő és lejtős részek is vannak benne. Nem csoda, hogy a projekt egyik osztrák elindítója azt mondta, nagy kihívás itt igazán gyorsan végigmenni.
Gašparovičon és a járműveken kívül még a hostessek és a megnyitó ceremónián résztvevő kistigrisek voltak figyelemre méltóak, nem kell pánikolni, csináltam képeket, lehet kattintani a galériára.
Gašparovič Seatja nem ismeretlen az ottani közönség előtt, a motorizmusért rajongó államfő rendre részt vesz vele hegyi felfutókon, régebben aktívan is versenyzett. Manapság már versenyen kívül, hobbiból nyomja, nem is rosszul, közben persze minden lehetőséget megragad, hogy címlapra kerüljön. Ügyes.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
