Mindenki megőrült az utolsó hétre. Tibby minden nap egyre több másodpercet faragott a BMW idejéből, Papp Tibi házi nitrót ígért, sőt, még az általában csendes és szerény Bandi is beszerzett két kis átmérőjű gumiabroncsot a 02-esre hátra, az össz-áttétel csökkentése végett. Nekem is ki kellett találnom valamit, csak hogy ellensúlyozzam a pszichikai nyomást, olyasmit, amivel el tudom hitetni, hogy a vén 440-es Volvo komoly ellenfél is lehet. Végül lett vajákolás, és pont annyit ért, mint a többieknél.
Eszembe jutott, hogy az RC modellezésből maradt otthon majdnem egy egész flakon gumira való tapadásnövelő, amit csak fel kell kenni a futófelületre, ami negyed óra múltán érezhetően jobban ragad. Mondtam is a többieknek, hogy a Kék jó erőben van, csak ugye egyesben nehéz vele szépen indulni, mert elfüstöli az első gumikat - így csinálok némi tapadást, anélkül nincs rendes gyorsulási verseny.
Valószínűleg az egész szerkesztőségből én láttam egyedül ilyen szert működésben, ezért a többiek benyelték a blöfföt. Én tudtam, hogy a trutymó ugyan tényleg megpuhítja a gumin a külső egytized millimétert, de ez csak 1:10-es léptékben működik hosszabb ideig. Ha egy éjszakát ázna egy hordó ilyen szerben az abroncs, talán más lenne az eredmény. Nekem viszont csak fél deci tapadásnövelőm van, amit szivaccsal tudok elkenni a felületen negyed órával az első futam előtt, így viszont az első nagyobb gyorsításnál nyom nélkül lekopik a kezelt rész.
Amikor kiértünk a reptérre, csendben bele is kezdtem a varázslásba: egy nedves ronggyal áttöröltem a gumikat, majd jöhetett rá a szivacsba itatott tapadásnövelő. Élvezet volt figyelni, ahogy a többiek lassan észreveszik, hogy valamit csinálok, és jönnek, először csak nézelődni, majd megérkeznek az első bátortalan kérdések. Én csak annyit válaszoltam: majd meglátjátok. Ha már a csodaszer nem kecsegtet csodálatos győzelmekkel, legalább az ellenfeleket elbizonytalanítom vele.
Ettől függetlenül nagyjából azért tudtam, hol a helyem. A 440-es újkorában 102 lóerős volt, és üresen 1100 kilogramm, amiből már csak ez utóbbi adatot hozza biztosan. Az első kerekeket is azért forgatja ki egyesben, mert kevés súly jut az első tengelyre, és nem a hallatlan ereje miatt. Én szeretem így is, de az már a teljesítmény-tömeg arányokból látszott, hogy a Suzukik és Tom Micrája is nagy falat lehet, nem beszélve a hátsókerekes BMW-kről. Az élmezőnyhöz közöm sem lehetett: Karotta pályára épített Corollája, Sipos úr turbós összkerekes 323-asa , Motordoki épített Bogara, a Pista-féle szteroid-Kredenc és a GTI-motoros Trabi külön ligát képviselt. A Cougart igazából nem tudtam még hová sorolni. A potenciál megvan benne, erős vényóc meg minden, de menni rég nem látta senki, és ugye nagy vasakból van az egész - ki tudja.
Egyszóval a átlagos teljesítményű autókat vehettem célba. Kifejezetten jól indult a nap, mármint ami az eredményeket illeti, bár ezt nem magamnak köszönhetem, hanem annak, hogy néhányan még mindig nem vették komolyan a Kéket. Nyegleó az egynégyes Tipóval szépen lemaradt száz méter után, majd a futam végén kérdezett rá, hogy milyen motor van a gépben. Nem volt tisztességes meccs, hiszen majdnem 40 lóerő fölényben voltam, de kihívottként az ember nem reklamál előre. Bende BMW-je sem bírta az iramot, bár ezen én lepődtem meg a legjobban, hiszen korábban 13 másodperc alatti 100-ra gyorsulási időket emlegetett, és úgy tippeltem, ennél én sem tudok jobbat. Kicsit el is kapott a gépszíj, így kihívtam Bandit a 02-essel és Winklert a Cougarral, de itt már nem volt esélyem. Kiderült, hogy az öreg Volvóval 19 másodperc körüli időket tudok menni - bár egyszer összejött a 18 közepe is - és ez pont a mezőny közepére elég. Fura módon Tomot sikerült fél méterrel megverni: a könnyű, kicsi Micra lerajtolt, de kettesben mégis szereztem egy kis tempóelőnyt, így a végére behoztam azt a pár méter lemaradást, sőt, elsőnek toltam be a Volvo hosszú orrát.
A Suzukikkal szemben viszont esélyem sem volt, de ezúttal én mértem fel rosszul az erőviszonyokat. Zách Dani először elaludt a rajttal, és ezzel még tovább erősítette is bennem az illúziót, hogy az én kocsim a gyorsabb, aztán viszont feltörölte velem a pályát. A későn és félig-meddig betegen érkező Papp Tibi viszont ennyit sem vacakolt, csak rám vert három hossznyit, házi nitró nélkül is. A két Suzuki inkább Bandi BMW-jével és a Cougarral volt egy ligában, ami mindenkit meglepett.
A gyorsulási verseny elvben az egyik legnagyobb marhaság, amit autóval el lehet követni - nálam rögtön a roncsderbi és a drift után áll az értelmetlenségi listán - különösen ennyire eltérő képességű gépekkel, viszont azt el kell ismernem, hogy közös játékként mégis nagyszerűen működött. Egy kicsit azért komolyan lehet venni, de a vesztesek sem rokkannak bele a lelki sérülésekbe - hisz mindenkinek van egy jó magyarázata, hogy a másik autója erősebb vagy könnyebb volt, esetleg beragadt a kettes vagy túl hosszú a hármas áttétele - és közben nagyon jól éreztük magunkat. Hosszú beszélgetések zajlottak, és a nap végén mindenki a másik autóit próbálgatta. Én például vezettem Hacsit, 323-ast, Cougart, 190-es és 300-as Mercedest és 02-es BMW-t - csupa olyan gépet, amelyre eddig megfelelő alkalom híján csak a nyálamat csorgattam.
Az egyetlen szívfájdalmam, hogy Árpád nem lehetett ott Tökölön, hiszen fogadkozik már évek óta, hogy az 1,1 literes Pandával elporolja a 440-est. Én tudom, hogy esélye sincs, de már megbeszéltük, hogy jövőre ez a meccs is meglesz.
Legjobb időm (ezzel lettem tizenegyedik):
Elért eredményeim:
Így szavaztak önök a Totalcar Facebook-oldalán.
