Hiace ajándékba – ki akar játszani?
Ezek a Hiace-ek most már tipikusan tizenkét-tizenhét évesek, mondhatni, kivénhedt csatalovak. Nem kímélte őket a sors, még kevésbé a hírük, miszerint elpusztíthatatlanok: a tulajdonosok sok százezer, sőt, mára talán millió kilométeren át próbálták a földkéreggel egyenlővé tenni őket. Még a híresen alulfinanszírozott, mentőszolgálatos ölést is kibírták, ha a kemény rugózás miatt szenvedtek is bennük a nyílt töréses balesetezettek.
Ha a közvélemény szintjére süllyedünk, és úgy gondolkozunk, mint valami a frusztrált amőbák, Várkonyi Gábort neppernek mondanánk. Pedig konkrétan nem az – mint autós újságírót, ergo: kocsikhoz értő embert, megtalálták az ismerősök. Elkezdték kikérni a véleményét a kiszemelt kocsikról, mire inkább elvállalta nekik, hogy a paramétereiknek pontosan megfelelő, jó kocsit talál. Aztán rajta ragadt a dolog, egyik szakmából kicsit ki, másikba kicsit be. Ma is inkább tanácsadó, mint kereskedő, de néha-néha megvesz egy autót, amiről úgy gondolja, kellhet valakinek a körből, és nem szabad otthagyni.
Ilyen volt ez az 1998-as Hiace is. Egy külföldi cégnél dolgozó, sokgyermekes amerikai apuka használta, ezért a kivitele is különleges: klímaberendezés van benne, s hátul is vezérelhető a fűtés – bár ez talán minden buszkivitelben benne volt. 270 ezer valódi kilométer van benne, a belsejében minden kárpit eredeti, alapos takarítással akár csinossá is varázsolható. Nem lakták ugyan széjjel, de akinek sok a gyereke, az tudja: karbantartásra, állagmegóvásra ilyen életforma mellett nem marad sok energia. Olajcseréket, fékbetéteket kapott a kocsi, azon kívül inkább csak sót, latyakot, horzsolásokat, kakaófoltokat. Rosszul néz ki, mert rozsdás, de benne van még jó félmillió kilométer boldog használat ígérete.
Gábor úgy gondolta – tavaly keresett eleget, megengedheti magának, hogy valami igazán jót tegyen. Kitalálta, hogy az autót olyan szervezetnek ajánlja fel, amelyiknek igazán szüksége van rá. Hajléktalanszállítóknak, a Vöröskeresztnek, egy beteggondozó cégnek. Körülnézett a megsegítendő felek piacán, kiderült: a Magyar Baptista Szeretetszolgálatnál alig pár hete dobta be a törölközőt egy 23 éves Transit. Eddig vagy húsz fogyatékos és rászoruló gyermeknek az volt az egyetlen lehetősége, hogy kimozduljon, most nincs helyette más. Akárcsak sokunké, a baptisták zsebe is üres mostanában.
Vezettem az autót, kíváncsi voltam, milyen is egy 14 éve folyamatos családi nyúzás alatt álló Hiace. Vagy tíz évvel ezelőtt elég sokat használtam egy pontosan ilyen, szívódízel-motoros kocsit – az akkori főnökömé, a Veterán főszerkesztőjéé, Ocskay Zolié volt, én általában motort szállítottam vele. A dízel tűrhető erőbedobással mozgatja a bódét, de a váltó nagyon rövid áttételezésű – összeröhögünk Gáborral: na, ezen is arra való az egyes, hogy a háromszoros terheléssel megpakolt autó játszi könnyedséggel el tudjon indulni felfelé a Kiscelli utcában.
Máskülönben a kettese nagyjából az egyes, a hármasa a kettes, a négyese inkább olyan kettő és feles, az ötödik fokozat meg egy modern, hosszúra áttételezett furgon harmadikjával ér fel. A végeredmény: a szerény teljesítmény ellenére városban tűrhetően mozog a kocsi, de országúton 110 körül van a maximum, amit az ember nem érez vele gyilkolásnak.
A diffi lóg, koppan, zajos, az cserére szorul, máskülönben igazán jó kis autó. Finom a kormány, jó a fék, cuppannak a fokozatok, a futómű is egyben van. A vezetőülés a kosztól eltekintve teljesen okés, működik a klíma, akárcsak az összes többi kezelőszerv is. Persze kenni kéne a tolóajtót, foglalkozni az övek visszacsévélőivel, de mechanikailag korrekt a gép. Csak ránézni nem szabad.
Nem titok, Gábor 700 ezer forintért vette, de ezzel nemhogy lehetőségeinek végére ért, hanem erősen túl is feszítette azokat. Arra gondolt – és itt jöttünk mi a képbe, a Totalcar – nem próbálunk-e közös erővel a Belsőség hasábjain vállalkozókat keresni a projekthez, akik segítenének az átadáshoz felkészíteni az autót.
A szerelő a többi munka mellé grátisz bevállalta a kis lakatolásokat, a fényezés kijavítását – egy hozzájáruló tehát már van. Azaz Gáborral együtt kettő. A lehető legolcsóbb differenciálművet még keresik a piacon, de várhatóan mindenhogyan az lesz a leghúzósabb tétel, viszont a többiről már van részletes lista, íme:
- hátsó fékbetét 11 870 Ft
- hátsó fékdob szabályozás 5000 Ft
- motorolaj 7 liter 10 230 Ft
- váltóolaj 3 liter 9900 Ft
- diffiolaj 2 liter 13 434 Ft
- olajszűrő 3070 Ft
- légszűrő 3560 Ft
- vezérlésszett 37 250 Ft
- fentiek munkadíja (lakatolás, fényezés benne) 35 000 Ft
- difficsere 15 000 Ft
Összesen: 144 314 Ft
Takarítócég felajánlása, pénzadomány, alkatrész (egy jó diffi talán?), olajszponzor – bárkinek, bármilyen segítsége jól jön. Remélem, látják, a projekt költségvetése igen szerény, és Gábor már hozzátette a legnagyobb falatot, az autót. Többet nem bír. Aki segítene, kommenteljen, de még jobb, ha privátban is dob egy levelet a poszt elején található, kék „Csikós Zsolt” feliratra.
Az átadáson pedig ott leszünk, és aki segített, velünk tarthat. Mert jót tenni jó.
