Era új lett!

Történnek klassz dolgok az életben. Ha az embernek elég kocsija, motorja és barátja van szerteszéjjel a világban, minden napra jut egy öröm, néha kettő is. Itt van például Podgornik Zsolti, aki a volt kombi 123-as Mercim, Era tulajdonosa mostanában, mellékállásban. Februárban lesz három éve, hogy megvette tőlem, tehát már nagyjából annyi ideje gazdi, mint én voltam. Viszont ő sokkal jobb gazdi nálam. Már amikor hazavitte, rögtön írt levelet, itt van:

"2012.02.12.

Nagyon tetszik, hogy gázadás nélkül, tényleg pöccre indul azonnal meg hogy nagyon jó a fűtés. Debrecenben nagy fűtéssel, nyitott tetőablakkal közlekedtem :-) Hazaértünk, kb. délután 2-re, minden ok, kivéve:
- a teszkós csillag leesett, annyi neki (persze itt Debrecenben, a pályán állt mint a feszület), mindegy, pótolom,
- a nagyobb gondom: nem fért be a kocsi a neki szánt helyre. Így a terepjáróm ment a garázsba a 6,9-cel, Era meg az eresz alá - némi szikrázó tekintet mellett. Átmeneti megoldás, mielőbb szerzek olyan kerék alá való izét, amivel úgy lehet toszigálni a kocsit, mint a bevásárlókosarat, akkor be tudom játszani a 2 Mercit egymás mellé úgy a garázsba, hogy mindenki elférjen.

Most egy órámba került, mire az összes autót a helyére logisztikáztam, lényeg, hogy kapun belül alszanak."

Először is: amikor lehetett, brutál sokat használta Erát, amit az ilyen 123-asok mindig kedvelnek. Az első évben – ha jól emlékszem – valami harmincezer kilométert ment a kocsival, annak ellenére, hogy a családi vállalkozásban akad jó pár, nagy teljesítményű, gyors, modern, klímás autó is, és bármelyiket bármikor elvihette volna. De nem, Erát is azért vette, hogy legyen öreg Mergája, amíg egy másik, még kicsivel öregebb elkészül. Era átmeneti lett, de nagyon megkedvelte, kicsit felötlött benne a gondolat, mi lenne, ha hosszan megtartaná...

Nem bírta ki, elkezdte piszkálni, került bele osztottan dönthető hátsó támlás, aranyszín plüss ülésgarnitúra, kalaptartó, miegymás. „Nem eredeti, tudom, de nem bírtam ki, annyival kellemesebb így a belseje, a gyerekek is imádják” – kommentálta Zsolti az ügyet. Aztán használta még jó sokat, majd zavarni kezdte a korrózió, elkapta a betegség, ezt is betolta a lakatoshoz. Immár két felújítás alatt levő Mercedes birtokában egy harmadik után kellett néznie, mert olyan már nem lehet, hogy ne legyen öreg stuttgarti, amit használhat.

Egy részlet a levelezésünkből:

„2013.01.17.

Ma csak elvittem Erát a kiszemelt szakihoz. Jövő hónap végére meg is beszéltük a randit, bár nem vigasztalt gyors munkával. Most jobban megéri lökhárítót meg hűtőrácsot cserélgetni neki. Végül úgy döntöttünk, szétborítja. Jó hír, hogy megállhat szerintük 700 körül, pesszimistán is 1 alatt marad. Aztán viszem az OT-expóra, vagy meghirdetem 2-ért, mint megkímélt hobbiautót. Azokat a részeit, amik rücsisek, lehet leköszörülni, mert szinte nincsenek meg aztán szükséges lesz még pár bontott elem. Kellene géptető, je ajtó, talán két sárvédő, küszöbök, hátsó javítóívek, ilyesmik. Viszont megdicsérték, milyen jó mechanikailag. Hétvégén majd több időm lesz, akkor zaklatnálak bővebben is.”

Még az érvényes német kereskedelmi rendszám volt az új, kintről behozott, hiánypótló autón (hiszen felbukkant egy kocsi, amire alig érkezett licit az ebay-en) amikor Zsolti szakadó esőben az országúton hazafelé tartott vele. A hosszú konvojt, aminek egy foghíja mögött ő autózott, előzni kezdte egy sötét ablakos VW Transporter („legalább százharminccal ment, basszus”), majd a frissen vett, piros állólámpás kupé mellett elfogyott a hely, mert jött szembe a Suzuki. Transporteresünk kormányt rántott, tovarobogott, s a nyomában elülő vízfüggönyből két, vétlenül összeroncsolódott autó körvonalai bontakoztak ki: a vészfékezéstől a másik sávba áttért, orrát teljesen elvesztett Swifté és a vele szemben, szabályosan közlekedő, ám addigra karikába görbült állólámpásé. A swiftes sofőrt élet-halál között vitték kórházba, Zsolti mindkét lábát eltörte, fél évig járt rehabilitációra, mire valamennyire járóképes lett. Az ügy persze elült.

Erát azonban még előtte gondozásba vette a lakatos. Mint megtudtam, a hátsó ívek csak úgy fel voltak hányva rá, valamennyi ajtó alja megadta magát az enyészetnek, a csomagtérajtót természetesen lakatolni kellett, a padlólemezen is volt lyuk, sok pepecselést kívánt a két hátsó oldalablak leghátsó része, no meg igazítani kellett a kocsi elején is, mert elmászott néhány frontális törés során. Hm, én azt látom, milyen sok ép elem volt benne...

Valahol ott lehetett a mélypont. Zsolti gipszben, két restaurálás alatt levő, el-elakadó Mercedes-projekttel, egy harmadik, nem sokkal korábban még gyönyörű kupé roncsaival, egy kinyomozhatatlan biztosítási üggyel a háttérben – borzasztóan sajnáltam mindent, hogy így alakult, tényleg baromi rendes srácról van szó, még ha fantaszta is, mint mindenki, akit elkap a veteránozás. Ez egy éve volt.

Azért persze leveleztünk közben, mert az ember – ha már nem mercizhet aktívan – megkeresi a lazítást, ami kell a tudatának. Távirányítással próbálta vezérelni az ügyeket, nem is kevés sikerrel, s e folyamat közben, két kép alapján kiderült számomra, hogy megint pirosra festeti Erát. Kérdőre vontam, hisze úgy tudtam (már meg nem mondom, honnan vettem), hogy Era gyárilag sóskazöld volt.

Zsolti válasza:

„2014.05.18.

Mér’ lett volna zöld? 540, Barolo piros. A gyári adatlapja is meglett közben, azért lett ilyen. Ajtók még folyamatban, de alakulnak. Új gumi megvan, a méret (átmérő)helyes. A szintezőn én is csodálkozom, azelőtt leült, most napok óta ott áll, és nem is tudták, hogy megyek meglepni őket, tehát nem indították be. 1 hónap múlva összerakva, levizsgázva, ha minden igaz. Innen minden mosolyogva megy.”

Ez tavasszal volt, úgy tűnik, a dolgok egy része, legalábbis amit szakemberek vettek kezelésbe, rendeződik. A régimercedes-projekt lassan összeáll, a másik, az újabb Era pedig mostanra elkészült. Nézzék csak a képeket, amiket a minap kaptam.

„2014.09.18

Az első elkészült nagyjából, csak egy-két apróság hiányzik. Alig másfél év, de itt van végre. A második képen mindkettő 300-as kombi :-), 28 év különbséggel.”

Remegni kezdett alattam az irodaszék gázrugója, annyira tetszett a látvány, ez az autó így, vonalban, új gumikéderekkel, szép fényezéssel, délcegen feszítve egyszerűen gyönyörű. De egy részlet megütötte a szememet. Mi az a rendszám? Szóvá is tettem izibe.

„2014.09.18.

Erának elvetted a nevét? Te szörnyeteg... Mi ez az MRS?!!!

De tény, gyönyörű az öreglány.

Épp mondtam: ha megtartom, és én borítok rá két misit, most az enyém lenne, ilyen szépségesen. Lenne még egy gyönyörű Mercim, de jó... De jó... De jó... Nem, dehogy, így is túl sok van, butaság.”

Zsoltinak mindenre van válasza:

„2014.09.18.

MRS=Mercedes. Igazából az egyik rendszám csúnya volt, ki akartam cserélni. Aztán, amikor elvesztettem a forgalmit, kicseréltem mindent és kerestettem egy másik jó rendszámot. Ma kaptam meg a kocsit, erre ma mégis meglett a forgalmi - ez van. Attól még Era a neve, bár ugyanezt a felelősségre vonást a feleségemtől is megkaptam.

Azért 1-2 hiány még van, de tavaly májusban vezettem utoljára veterán Mercit, szóval már nagyon hiányzott. Amúgy elég jól becsül a szemed, rengeteg horror drága gumialkatrészt vettem és még a belét fel sem forgattam, kárpitokra el lehetne még egy kalap pénzt szórni. Abból viszont már nincs sok, kell a másikra, ami szintén sínen van OT-ügyileg, bár gyanítom, hogy a motort még piszkálni kell majd kicsit.”

Nézzék a képeket, álmélkodjanak. Era a teljes botoxkúra után, és most már azt is tudom róla, hogy nem hajadon, hanem ő egy Mrs. Istenem, amikor egy ilyen 123-as kombit látok, kicsit értem, miért szökik ezeknek az ára lassan az egekbe a világ jobban élő felén...