Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!

Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt már ilyen az Oldtimer Expókon – akik még emlékeznek a TC-standokra – de most nem úgy csináljuk. Összesen ötven körüli autó lesz kint, jelen pillanatban 52 sor van tele az Excel-táblázatomban. Öreg autókról lévén szó, nyilván lesz, amelyik végül nem bizonyul majd mozgásképesnek, ezért 50 hellyel készülünk, épp elég lesz az.

Az autókat az olvasóink dobták össze egyetlen blogposztos felhívás és pár levél után. Amikor megtudtam, hogy hány kocsit kéne összeszedni, ráadásul meg kéne kérni őket, hogy engedjenek némi hátsóüléses, anyósüléses autóztatást a Hungexpo területén, hogy a látogatók is kapjanak valami igazán érdekeset, kissé elhűltem. Az „én autóm az én váram” effekt erősen dolgozik az emberekben, illetve az a mondás is, hogy fogkefét, alsógatyát, fényképezőgépet, nőt és autót nem ad kölcsön az ember. Ezek az autók nem véletlenül élték túl társaikat, az ok: vagy nem használták el őket, vagy kínosan sok munkával megcsinálták őket, hogy ilyenek legyenek. Úgy tippeltem, hogy ez az autóztatós feltétel a századára csökkenti majd a jelentkezők számát, és meg is értettem volna őket. A magyar társadalom kultúrája hogyismondjam – rendkívül széles skálán ingadozik.

Ilyenkor lepődik meg az ember, milyen elképesztően jó fej emberek vannak ebben a társaságban. Minden félelmem ellenére csak úgy dőltek a jelentkezések, pedig – amint az egyeztető levelezésekből kiderült később – sokan nagy rizikóval vállalták a dolgot, mert az illető autó még nem volt kész, illetve családi kincseket, véres verejtékkel megcsinált autókat, alig pár példányos különlegességeket írtak be elhozatalra.

Ott van például Mészáros Mihály, aki terápiaként vette magának a Webasto-tetős MGB GT-t, s évek munkájával hozta, khm, tető alá. Az elsők között írt nekünk, levelét így zárva – „azzal sincs gond, hogy másokat utaztassak vele. Végül is autó, vagy mi. :-)”. Aztán jött a krach, elrepedt a kormánymű háza – mindez egy héttel ezelőtt. Pillanatok alatt rendelt Angliából cseredarabot, nekiállt otthon átrakni, de egy berohadt csavar miatt végül az egész első bölcsőt ki kellett vennie a kocsi alól és darabokra szedni mindent. De két napja már majdnem elkészült, ott lesz ő, ne féljenek.

A másik szép ívű sztori az Austin Princess Vanden Plas-é. Amikor a lassan mind inkább veterános őrültté váló fiú visszafertőzi az apját, aki nyugdíjas korát elérve egyszer csak belevág egy alig 200 példányban készült, csoda-fabetétekkel és csúcsbőrrel kibélelt, részben favázas, hatvan éves angol(!) autó restaurálásába. Ez egy kicsit már az én gyomromnak is sok. Persze belefutottak ők is az összes zsákutcába, amibe veterános bele szokott, éppen ez a szép a dologban, s ami még szebb, hogy részletesen le is írták a hányattatásaikat itt.

A Princess persze azóta elkészült, együtt veteránvizsgázott Veszprémben az én családi Szobrommal, amikor annak a bürokrácia és a budapesti vizsgaállomás bénázása miatt két évvel az első után újra kellett. Ja, a Szobor is ott lesz a Hungexpón, idén először hozom ki. A Princess utastere önmagában olyan értékes, mint egy XIV. Lajos korabeli nappali, teljes bútorzattal, ezért érthető, hogy abban utaztatás nem, csak betekintés lesz, cserében, ha a beszélgetők elengednek, én viszek majd embereket egy-egy körre a Szent Szobor fehér műbőrjein, ami talán nem valami masszív kompenzáció, de annyit azért elmondok: az én öt és fél éves, illetve a nővérem tizennégy éves ülepe törte be konkrétan azt az epedát, amikor az autót 1972-ben megvettük, amire most odaülhetnek. Ez javít a képen? Nem tudom.

Most, miközben írom e sorokat, is zajlanak a szerelések a háttérben. Ott van például Csipszer Máté Celicája, aki, amikor múlt héten levelet küldött, még csak egy kamrából tudott néhány frissen lefényezett karosszériáról fotót csatolni, mert az autója épp darabokban volt. Szörnyen szurkolok neki. De Vizkelety Jóska is hozta volna a TC-n már bemutatott Subaru „ufó” XT-t két év teljes szétszedés után, ám most írt levelet: a légrugózást be kéne állítani, az nem két perc, folyik a víz, aztán még vizsgáztatni is kéne, a maradék két és fél nap messze nem lesz elég. Nem tud ott lenni, pedig neki is rettentően szorítottam.

Konics Mihály nem egy, hanem rögtön két autót is felajánlott, mondván, a logisztikát megoldja majd, ne féltsük, de így legalább két világot be tud mutatni: a harmincas évek francia életérzését a hihetetlen Renault Celtaquatre-jével, illetve a hetvenes évek biztonságot kereső polgári luxusát a Volvo 144-gyel. De Firnigl Dániel is hasonlóan nagy tettre készül: mindkét világoskék autóját elhozza nekünk, s mindkettő különös élmény lesz: az egyik egy lényegében hájon ringatózó rugózású kocsi, a Renault R4, a másik meg a Mr. Bean filmekből a magyarok számára is ismerős Reliant Robin – csak annyit róla, hogy három kereke van. Az ő kocsijaik mint fogadnak utast – persze fagyi, zsebből kilógó olló és egyéb autóromboló cuccok nélkül, ha lehet.

Tátrai Roland Totalcar-közeli egyén, ismert driftes filmkészítő szintén elhozza a földből előtúrt öreg Subarut, Okamoto professzort, illetve a frissen vett, vadonatújan öreg AMC Eagle-t (most jött a hír, a poszt élesedése után, hogy karburátorhibával épp szerelőnél van az autó, a javítás gőzerővel zajlik épp) – ezt inkább nézzék majd meg a saját szemükkel, nem hiszik el. Bervás urunk pedig elrángatja a metálkék, FIVA-vizsgás, Wankel-motoros NSU Ro 80-at – olyat szerintem nem sokan láttak menni még. Annyit fűzött csak hozzá a várható produkciójához: természetesen lehet szó kocsikáztatásról is, ha a motor épp be nem köpi a gyertyákat. Apropó, a meglepő, hogy működik kategória egy másik tagja – egy jó Alfasud Sprint, mozgásban, az már milyen?

De lesz régi, magas, gömbölyű Moszkvics 403, a Merkur-kínálat ékszere, a Fiat 850 Sport Coupé, nyolchengeres Alfa Montreal, egy rakás Mercedes és BMW, londoni taxi, minden. Herboly Mihály elhozza a súlyos gyerekkori történettel bíró, oszlop nélküli Taunus 26m kupéját, Tompa Gábor Magyarország legöregebb forgalomban levő Zsiguliját, akad majd iszonyú régi Golf I-es olyan újra restaurálva, amilyen újkorában sem volt, illetve nála egy tízessel fiatalabb, ezért még szinte vadonatúj mexikói, befecskendezős Bogár is.

Esseni mindenben-kisegítőnk, Valker Dávid mindenképpen el akart jönni, de egyéb program miatt nem tud, s hogy legalább az autója ott legyen, egy ismerősével elhozatja az 1942-es Willys MB dzsipjét. Ha már dzsip – annak kései kópiája is ott lesz, Simon László Gaz–69-ese formájában, ahogy írta – „a kocsi papíron is nyolcszemélyes, ezért az utasszállítás részemről megoldott”. Maradva a platón utazásnál: Kovács Sándor Izs 2715-ös pickupja egy plusz széket hord a fenekében, ott is lehet majd ülni.

Hadd nem menjek bele az összes autó taglalásába, mert épp csak végigfuttattam a szememet az előttem terjengő Excel-listán, és véletlenszerűen szedtem ki párat. Érdekes dolgok lesznek ott, csőstül: spéci, régi japán verdák, csodával határos módon megmaradt szoci autók, még Mini kombi is felbukkan.

Jöjjenek sokan, szagolni, nézni, dumálni, s ha lesz elég hely, egy kört utazni a közeli és régi múlt dobozaiban. Annyit azért előre kérek, hogy az esemény nem egy csillagászati árú bérlettel megváltott vidámparki belépő, hanem egy ingyenes program, ahol barátságos emberek a saját legféltettebb vagyontárgyaikat bocsátják közre, ismeretleneknek kipróbálni. Mindenki úgy becsülje tehát ezeket, mintha a sajátja lenne, vagy jobban, ha amúgy nem szokta megbecsülni az autóit.

A rendezvény este 7-től éjjel 10-ig tart, a látogatók ugyanúgy az Albertirsai út irányából, a IV-es kapu felől elérhető parkolóban tehetik le a saját járműveiket, mint a Parkoló Parádék esetén. Onnan rövid séta a Hungexpo szívében húzódó Passzázs, ott állnak majd az autók, ha máshogy nem, a masszát legalább a TC-rajongók megismerik majd a sor Winkler Cougarjáról. De nem hinném, hogy bárki azt hiszi majd – épp csak ott parkoló kocsikat lát.