Sosem volt még Mazdám. Kis autóm már akadt pár, Corsa-k meg egy Saxo, erre most felbuzdulva az Audiról írt értekezésemen, alám tolnak egy hétre egy ilyen kis piros izét. Tüchtig ékszerdobozt, egy egész hétre. Fehér-piros bőr üléssel, extrákkal, meg minden. Mintha kilóra akarnának megvenni, mintha szőke hajam hossza egyenesen lenne arányos a rám a forgalmazónál várakozó Mazda 2 (G115 revolution Top) provokatív könnyedségével. Üvölt a magassarkúért, meg azért a bizonyos színű rúzsért, amim persze egyáltalán nincsen.
Triesztbe mennék vele, de nem kabrió, így azt inkább mégsem erőltetem. Nem bírom a légkondit. A történethez hozzátartozik, hogy mostanában egy napfénytetős(!) Volkswagen Passatot vezetek, ami automata, ráadásul jobbkormányos, megvan ezernyolcszáz kiló és kétezres motor hajtja, így elég éles váltásnak tűnik beülni egy fehér bőrüléses, meggyvörös kapszulába. De ez a jövő, én meg zabálom.
Azért két napig tart megszokni, és addig nem különösebben győz meg. Az első benyomásom, hogy ezt a kocsit olyan nőknek találták ki, akik tudnak vezetni. Ebből azoknak a száma, akinek pénze is van rá, elenyésző, mondjuk legyen tíz Magyarországon, mert őrült módon nagyvonalú vagyok. Szóval, nem sokat fognak látni belőle az utakon…
Mindenesetre az jópofa, hogy kívülről most pont úgy néz ki, hogy én beletartozom ebbe a tíz nőbe, igyekszem hát felnőni a feladathoz, fel is kapom mindig (ha mást nem is, legalább) a megfelelő topánt, nehogy aztán ne tizenkét benzinkutas ugorjon oda, amikor leemelném a tankpisztolyt SIMA 95-ös üzemanyag vásárlása végett. Mint később kiderül, erre (már a tankolásra, nem a magassarkúra, az alapkövetelmény) ennél az autónál csak nagyon ritkán van szükség, amire majd a végső konzekvencia levonásánál kénytelen leszek még visszatérni.
Tehát a kispirosnak tényleg nincs a súlya (1055 kg), a pocsék pesti (budai) utak dobálják jobbra-balra, mégis meglepően könnyeden szökken fel a Várba, mintha alacsony fordulaton is kötelező lenne neki gyorsulnia, pedig csak 1,5-ös. A Lovas út fekvőrendőreivel fogócskázunk egy kellemeset, de mindig én nyerek, mert kettesben hamar felpörög és a fékje is harapós. 1065 kilométer van ekkor benne, de már nem sokáig.
Persze az első napok az ismerkedéssel telnek: igen, ez a gépjármű végre teljesíti azt a minimális követelményt, hogy összehangolható a telefonnal USB-n. Sőt, akár Bluetooth-on keresztül is le tudom játszani a zenéimet – értem ezt autó még nem tette meg, hamar rá is unok a playlistemre…
Az kicsit zavar, hogy mindig meg akarja nekem mondani, hogy éppen hányasba kellene szerinte váltani, de inkább csak azért, mert nekem szokatlan az ötvennél ötös. A hatos már nem annyira (volt egyszer egy hatgangos Mondeóm), azt hatvanötnél kezdi el finoman ajánlgatni. Még jó, hogy nem megy fel a hegyre helyettem.
A gépjármű rövid távon nagyjából kényelmes. Megpróbáljuk megcáfolni, hogy ez egy kicsi autó, ezért beül a hátsó ülésre Novák Péter zenész, és nehezen megy neki, inkább nem erőlteti. Ellenben 5 és 8 éves gyermekeim prímán elvigéckednek benne, örülnek, hogy új szaga van, meg hogy anya le tudja játszani a kedvenc számaikat. Bármikor! Anya is örül ennek. Így indulunk a Balatonnak, plusz nagymama, hogy lehessen mire hivatkozni, amikor bömböltetni akarná a gyerek a zenét.
Dugó is van meg minden, de az azért furcsa, hogy nem lehet babrálni a mindentudó monitort menet közben, csak tekergetni egy eleinte kényelmetlennek tűnő helyen lévő gombot. Ez a megoldás azért sem jó, mert a monitor városban tökéletesen látható feliratait az autópályán, napsütésben lehetetlen kisilabizálni. Az, hogy ki hív például totális lutri! Nyilván benne van a pakliban, hogy én nem találtam meg a fényerőszabályzó gombot, de az a helyzet, hogy parkoláskor eszembe se jut, hogy pont azt keresgéljem.
Az már jobban zavar, hogy a szélvédőre vetített kilométerjelző táblát nem látom a kormánytól, noha az az oka ennek, hogy az ülést irracionálisan fekve szeretem használni. Végül nemcsak a pasim, de anyám is kell hozzá, hogy kiderüljön: a kormány lejjebb- illetve az ülés feljebb emelése gyógyír az összes problémámra. Lehet engem szőkenőzni, de a helyzet az, hogy fel sem merülnek bennem ennek a modern világnak a vívmányai, örülök, ha előre tudom húzni ’94-es Passatomnak a beolajozatlan ülését. No, de a lényeg mégis csak az, hogy már látom végre, mennyivel megyek, aminek együtt örvendezünk a forgalommal, különös tekintettel a traffipaxokra. Ettől még totál hülye, nagyzolási hóbort kivetíteni a sebességet a szélvédőre, talán egyedül arra jó, hogy anyám ne lássa mi történik éppen.
A verdát Pozsonyig hajtom, aztán vissza a szép zirci úton az északira, és tankolni még mindig nem kell bele, de az egynapos út végére a trendi bőrülés rendesen kicsinálja azért a derekamat, biztos ami biztos. Autópályán derül ki az a nagyon kellemetlen tulajdonsága is, hogy elfogy belőle a szufla hegynek menet. Kicsit (de tényleg csak nagyon kicsit) ahhoz hasonlatos a helyzet, mint amikor elszáll a turbód pont előzés közben, hogy totál hülyének nézzen a előzött gépjármű vezetője. A tempomattal viszont szépen tartjuk az utat, még mindig van benne benzin, így mire vasárnap este, öten, telepakolva felérünk vele a fővárosba, már kibontakozóban van a szerelem.
Azt veszem észre például, hogy hétfő reggel úgy ülök be a volán mögé, mint egy halálraítélt, akinek az volt az utolsó kívánsága, hogy ezt a kocsit vezethesse. Ekkor tele is tankolom; soha még ilyen mosolyogva ki nem fizettem 15 ezer forintot, 700 kilométer megtétele után. Majdnem biztos vagyok benne, hogy a lemosatást követőn úgy fogom visszavinni a kocsit, hogy megkérdezem, ezt a tesztpéldányt akkor hogyan is lehetne okosba megszerezni, amikor kiderül, hogy ennek a fullos kocsinak a listaára 5,8 millió forint. Ide leírom betűkkel is: ötmillió-hétszáznyolcvanháromezer-kilencszáz forint. Még mindig nem hiszem el, és felhívom sokat tanult Vályi Pistát, hogy ugye ez csak valami vicc, de éppen ebédel és csak ő tudja, miért veszi fel ilyenkor egyáltalán a telefont.
Mindenesetre a dolog nem kacsa, és ez némileg elszomorít. Mert hiába tartja jól az utat, fürge és fordulékony, ráadásul nem is néz ki szarul, azért ennyiért van már sokkal jobb is a piacon. Nem tudom, hogy milyen lehet a 3,8 milliós alapváltozat, de biztos nem rosszabb kétmillió forinttal. Persze még ez a tény sem segít azon, hogy csak ódzkodva adom vissza a slusszkulcsát, ami már nem is kulcs, hanem egy öngyújtó nagyságú eszköz, amit elég zsebben tartani: a kocsi gombnyomásra indul. Tök jó, nincs kulcs, amit bele lehetne törni. Kár, hogy az ablakokat nem húzza fel magától, ha bezárod.
