Ha tuningolnád a ződcségest...

Goodwood - Mercedes-Benz 280 E London-Sydney, 1977.

2016.07.13. 15:23
13 hozzászólás
Aki azt hiszi, hogy Goodwood csak egymilliárd lóerős autókról, Le Mans-i nyerőgépekről, tizenhat hengeres rekorddöntögető ősjárművekről szól, tévedsz. Előkerül a jó öreg huszonhármas is itt, igaz, nem egészen úgy, ahogyan ismerjük.

Még mindig lehet olcsón 123-as Mercit venni, ha valaki nekiáll kicsit a flexszel, popszegecshúzóval, szórópisztollyal, oda se neki, marad elég a szépekből a díszléc-fetisisztáknak. De azért nem mindegy, hogyan készül az optikai tuning a ződcségesre. El lehet indulni a hajdani taxidroszt-queen útvonalon, ötágú alufelnivel, diszkrét gumi légterelővel, feketített ablakkal, a jó, sőt talán már a rossz ízlés határait is szétfeszítő, gyárilag wunderbaumosított szagú rózsafa kormánnyal, 2000-es fordulaton berottyantós kályhacsővel – de ilyenből elég sok van, meg aztán nem akar mindenki marrakeshi fuvarozónak tűnni ma már.

Lehet valami egészen merész és elmebeteg módon, kitalált koncepció alapján egy egész mást építeni a kocsiból – de ekkora melóra csak kevesen vállalkoznak, és ahhoz, hogy a végeredmény ne kerüljön tízmilliókba, de mégis üssön, nagyon jó arányérzék kell, mint például Jimi autója, amely egy régi Totalcar-cikkben szerepelt. Ám a Jimiéhez hasonló tehetséggel, az ő negyvenévnyi motorépítős tapasztalataival viszont keveseket áldott meg a sors.

A mostani Goodwood Festival of Speeden viszont találtam egy rettentő marcona, ám az utolsó porcikájáig hiteles példányt. Mert hiába a DTM vagy a BTCC volt a legtöbb mai tuning-ágazat bölcsője, a nagy ültetésekkel, óriási kerekekkel, szűkített fényszórókkal, óriásszárnyakkal és hiperszpojlerekkel, azért a ződcségesbe nagyon nehéz belelátni a pályaautót, valljuk be. Egyszerűen disszonáns lesz.

Ez itt viszont... Úgy üt, hogy még a tavaly a semmiből, egy harmincas évekbeli 540 K alapjaira teljesen újjáépített Stromlinie-versenywagen mellett szerényen ácsorogva is megállította a bámész tömegeket. Mert ami egyszerre merész, célszerű és ennyire világvégés elpusztíthatatlanságot sugároz, az megnyom az ember fejében egy gombot.

Ott vannak például az állólámpás (W114-es) mentőautóról (vagy hosszított limuzinról) való, erősebb, 14-es helyett 15 collos felnik, rajtuk a Yokohama Geolandar teljes magasságú, 195/80 R15-ös gumikkal, természetesen erősített szelepekkel, hogy bírja.

Fekete a fényezés, de hogy ne legyen túl komor, üvölt rajta néhány vagány matrica – uralja a képet a Johnson Wax, de mifelénk pont megfelelne egy IMO Wash vagy pláne egy jól elhelyezett Volán matrica is. Persze a díszlécek maradnak, anélkül nem Merci a Merci, aki az ilyet leveszi, törjön le a keze.

Persze a csodás, nagy felületű, epedás üléseket meg kell tartani, mert azok isteniek, de kizárólag szövetesben, mert ha valaki igazán dönget az autóval, a bőrbe csak beleizzadni lehet, az MB-Texbe hasonlóan. Viszont a négypontos öv kötelező, anélkül nincs komoly raliautó.

Műszerfalnak nem árt szerezni egy taxisat, mert abba könnyű beleműteni a Halda Twinmastert, a civil verziónál fel kell áldozni a kesztyűtartót és akkor is elég bénán megy be a műszer. Fordulatszámmérős óraegység legyen ám, de a malomkeréknyi rücsis gumikormány a mai, sima, pici kormányok korszakában annyira kezd retro-vagány lenni, hogy hozzá ne nyúljunk! Ahhoz a kormányhoz pedig csak a gumi váltógomb passzol, tehát azt is megtartjuk, nincs kérdés. A bukócsőnek helye van, fontos, de ne legyen hivalkodó, nem illik egy Mercedeshez, pláne nem egy fekete Mercedeshez.

Magasított futómű, tripla erős Bilsteinek, kartervédő, no meg a Mad Max-hangulat legfontosabb elemei, az óriási, vastag, lyuggatott lemezből készült, bölénytoló lökhárítók, amelyek laza talajon elakadva a kerekek alá trepniként be lehet tenni. Fun and function (and style) egyszerre – csodásak.

A legszebb azonban az orrkiképzés. Jimi is rájött már, itt is érezzük, hogy a 123-as fényszórói előtt jól mutat valamiféle rács. Itt a krómozott csirkeháló divatját követik, diszkrét krómkerettel, s még a maszkba is betettek két szúrófényt, süllyesztve, szintén ráccsal, ahogy kell. Mert mégis, hogyan mutatna már egy fekete Mercedesen valami rettenetes karácsonyfadísz?

Persze versenyautón szigorúan praktikussági okokból rosszul jön ki a becsillogós krómrács, de egy öreg Mercedesen nem lehet fekete ez az elem, ezért itt kompromisszumos megoldás született – lefeketített felső él, feketére lefújt csillag – megoldva.

Hogy ez a kocsi mit keres Goodwoodban? Tudjátok, ez itt valódi. 1977-ben ez a 280 E minimális műszaki módosításokkal részt vett a világ eddigi leghosszabb, leggyilkosabb raliján, a hat és fél hetes, 30 ezer kilométeres London-Sydney Rallye-n. Sőt, nemhogy csak részt vett, de – bizonyítva a 123-asok szétüthetetlenségét – a második helyen futott be, a Tony Fowkes és Peter O'Gorman alkotta angol versenyzőcsapattal a fedélzetén.

A versenytársai akkor ilyesfajta autók voltak: Citroen CX2400, Peugeot 504TI, Mazda RX4 és 929, Range Rover, Porsche Carrera, Jeep Cherokee és CJ6, Fiat 131 Abarth Dsi (dízel), Renault 12TS, Volkswagen Typ 3 1600 TL, Subaru Leone, Holden Torana NH, Mini GT, Clubman és Moke, Chevrolet Vega Cosworth, MG Magenta, Alfasud, Ford Cortina, Escort és Falcon, Volvo 244.

Hogy milyen autó nyerte akkor a versenyt? Mit is gondoltak – hát persze hogy egy Mercedes-Benz 280 E, igaz, nem Johnson-szponzorációval, hanem a Rank Organisation támogatásával, az Andrew Cowan, Colin Makin, Mike Broad alkotta csapattal. Érdemes talán lemásolni, ha már...