Most már tényleg kívül-belül vadonatúj a Ponton

Pár vég szövet csodát tett

2017.04.16. 07:48
34 hozzászólás

Amikor visszaértünk arról az első, autózásnak (még ha rövid is, de az volt) mondható próbaútról, a megjött csodaménesre fittyet hányó, és megint inkább az aljnövényzetben gyönyörködő hitvesem letépett egy darabot a málló barna szövetből, mely az átmeneti fenéktámasztást képviselő állólámpás-Mercedes hátsó üléspadot borította. A darabkát pedig az orrom alá dugta. „Ezt láttad? Élő molylárvák...” - tájékoztatott, még csak különösebb felindulást se hallottam a hangját. Már szokjuk a dögök jelenlétét. Bassza meg! Tényleg... - foglaltam össze némiképp alpáribban a helyzetet, s tudtam, hosszú és undorító munka vár megint rám.

Láttam azonnal, hogy a Ponton generál utáni első sikeres útja nem pezsgőmámoros örömünnepbe, hanem óriási garázspakolásba torkollik. Meg kellett ismételnem, amit három hónappal korábban, áprilisban egyszer már öklendezve végigcsináltam – mindent, ami szövet, összegyűjtöttem a garázs előtti betonon, a huzatukat letépkedtem és kidobáltam. Varietas delectat, azaz a változatosság gyönyörködtet, mondta régen a római, s e mondás minden ízét kiélvezhettem: végre nem az ujjaim alatt fickándozva zsizsegő Ponton-szövetet kellett pakolnom, hanem ugyanolyat, de állólámpáséban. Most is ráz a hideg, ha rágondolok...

Még áprilisban úgy tűnt, az állólámpás kárpitjai nem ízlenek a molynak, most kiderült – nem kukacoskodik ő, azaz éppen hogy igen, ha nincs neki finom Ponton-íz, ráfanyalodik másik diétára is, talán még a vércukor-szintjének is jót tesz. Na, azóta csak állólámpás-ülésvázaim vannak, minden más a kukában landolt. A garázsban semmiféle szövet nem maradt, még az olajos rongyokat, ponyvákat, régi pokrócokat is mind kiteregettem pár napra a garázs elé – szerencsére a Bianchi belseje tiszta műanyag. De azért: broááááf.

Augusztus végére a csátaljai kárpitoshoz megérkezett már két szövetminta, szeptemberben egy harmadik is. Telefonban az egyik mellett letettem a voksot. Annyit fűzött hozzá, hogy már csak hónapok kérdése és talán megküldik az anyagot, ő mindenesetre egy hét alatt készen lesz az ülésekkel, ha minden nála van. Én abban az időszakban a Foltost festettem, majd eladtam, Alfát vettem, azt vittem lakatoshoz, utána a motorját szereltem – sűrű volt a tavalyi szeptember-október, szinte meg is feledkeztem róla, hogy van egy 54 éves Mercedesem a garázsban. November közepén jött meg a garnitúra. A már kilakatolt 33-assal mentem a kárpitokért Dani barátom csúcsrestaurátor cégéhez, Óbudára – oda még Mercedesben utaztak az ülések, hazafelé már Alfában, átalakultak a dolgok.

A huzat színe kékes, de ez így helyes, mert hiába tűnik úgy a régi képeken, hogy szürkék voltak az ülések, a támla és az ülőlap találkozásánál találtunk eredeti színmintát, és az kvázi ugyanilyen. Fura lehet, mert az ajtókárpitok zöldes árnyalatúak, de a prospektusokban is ilyen vegyes a belseje a kocsinak, az ülések színét valószínűleg a gumiszőnyegekhez és az első lábtér oldalburkolataihoz igazították, mert azokhoz passzol. István felújította a vázakat és a rugókat is, újratömte a felületeket, körben a műbőr is friss, kvázi új értékű minden.

Az mondjuk, nem tetszik, hogy a támlák tetejénél, a hosszanti bevarrások mentén szögletesen fordul az anyag, de erre van magyarázat – a régi szövet lenvászon volt, ami ennél a mostani műszálasnál sokkal puhább. Az torzult, zömült, nyúlt, felvette a formákat, ahogy kell, ez a mostani, műszálas viszont olyan kemény, mintha pléhlemez lenne – István szerint idővel ki fog simulni, de most nem szabad vastagabbra tömni, mert az ülés éle elveszíti a formáját. Ebben az ügyben azóta egyik lábamról a másikra állok, mert valóban gyönyörűen megcsinálta az egészet, látom minden apró részletében, s azt is érzem, hogy ez a szövet tapintásra kicsit mintha más lenne, de azért szúrja a szemem az a felső ülés-ív, hiszen ez olyan szép szokott lenni minden Mercedesben.

Kölcsönkértem Sipitől a gőzölős izéjét, gondoltam, azzal majd megfújkálom, hogy helyére mozogja magát az anyag, mert nekem nincs időm kivárni, hogy majd öt év múlva beüljön a helyére... Másfél órát dolgoztam vele, simogattam, nyomkodtam, néha úgy éreztem, javult, néha inkább hogy nem; a Bálint és a Kati látják a különbséget és ujjonganak, én azt mondom – mintha lenne valami, de nagyon messze vagyunk az elvárásoktól. Még nem tudom, egyszer megint nekimegyek azért.

A kárpitostól szerencsére olcsón tudtam venni darált, szürke zajszigetelést is, hatalmas lapokban. Modern anyag, tűzálló, molyálló, lehet bátran használni, ebből nem lesz már kukacbölcső – emlékezzünk csak, a molyok elsősorban nem is az üléseket ették meg az autóban, hanem az összes egyéb zajcsillapítást. Lehetett újragyártani mindent, és nekem kellett.

Ennek a szíváshegynek csak januárban álltam neki – nem vagyok oda az ilyen analóg munkákért. Ez az anyag fele olyan vastag, mint a Ponton eredeti szigetelése, ezért mindenből kettőt kellett kivágni, hogy kijöjjön a tömés, volt meló hát bőven. Először a két lábdeszkát (igen, fából vannak, ez ennyire régi autó) csináltam meg, kiváló hasznát véve a lidles ipari tűzőgépnek és sok-sok Palmatexnek. Egész jól sikerült, nem azért mondom, mert az én munkám, hanem mert tényleg.

A hátsó ülést is betettem, hogy legalább úgy tűnjön, mintha haladnék a melóval – ettől máris jobban éreztem magam, szépen becuppant. De a tűzfalra való, két darabból álló, nagy, alaktalan lapot nem akarózott megszülnöm. Végül Katit hívtam segítségül, hivatkoztam a kiváló szabászi, varrónői és anyagismereti képességeire, a közös felelősségünkre Dezső egészségéért, valamint arra is, hogy mennyire szeretem. Nem tudom, melyik hatott, de lejött és komolyan nekifeküdt a melónak. Az ilyen munkát hajlékony női derékkal, az ollót jobban forgató női kézzel sokkal szebben lehet csinálni – szegény vagy másfél órán át görnyedt a műszerfal alatt, mire kivágta, meghajlította a dolgokat, de tényleg baromi szép lett. Annyi volt a deal, hogy ő legyárt egy réteget, a másodikat már én szabom ki, odakint, hogy mehessen fel a gyerekekhez.

Talán a legnagyobb kihívás a kardánalagút takarója volt. Ide rájön egy nagyon szép formájú és állapotú gumi lemez, alatta pedig pont elég helyet hagytak ujjnyi vastag szigetelésnek. Ha itt rossz a forma, bejön a zaj és horpad az anyag. A taposó környékén eltöltött másfél óra után még erre is rávettem – ne kérdezzék, hogyan, mert már nagyon elege volt. De becsületére legyen mondva, ezt sem csapta össze, pedig elég trükkösen be kellett irdalni az anyagot, hogy valahogy feküdjön, ráadásul aszimmetrikusan, mert a harang két oldala nem tökéletesen egyforma.

Miután megint magamra maradtam, mindenből elkészítettem a duplikátot (a váltóharangból hangyányit nagyobbat, mert a második réteg nagyobb rádiuszon fekszik fel), a rétegeket összeragasztottam, majd a váltóharang kétdimenziós szigetelését még koporsóformává is ragasztottam össze, mert helyben szétnyomná a tetejébe kerülő gumiburkolatot. Legyártottam a műszerfal alatti papundekli lemezek új szigeteléseit is (ezekben volt a legtöbb molylárva anno), s összeraktam a kocsi belét. Nem azért mondom, de igencsak elégedett vagyok vele. Korhű, szépen takar, az eredeti formát követi mindenhol minden, Stuttgartban sem csinálták jobban.

Hogy még nem volt első ülés? Hah! Tíz perc kérdése volt az egész, és mivel még csak szombat kora délutánt írtunk, be is hánytam gyorsan mindkettőt. Aszta... Rohadt jól néz ki, leszámítva a kis gyűréseket. De különben olyan passzentos, olyan istenien tömték ki Csátalján, hogy még ülni benne is egész más, mint korábban. Kvázi új autó lett, nem is tudok mit mondani hirtelen.

Ha már így alakult, s amúgy is a vietnamiban akartunk ebédelni azon a vasárnapon, kiparkoltam a kocsival. Tettem egy kört a ház körül – lassan egy év telt el azóta, hogy a motor magára talált, de még mindig tűrhetően ment. Felrohantam a házba (Kati már épp utánam küldte a Norbit, hogy szóljon, indulnánk ebédelni), kimosakodtam, átöltöztem, és a család már igazán úri módon vonulhatott a festői szépségű Bosnyák térre, zuglói mini-univerzumunk korzójára. Khm.

Nem mondom, jól mutat egy garázsportól matt, szürke Ponton a Phó étterem, az Állateledel és Felszerelés, illetve a dm boltcímerek színes eklektikuma előtt – welcome to the Balkans. De Bejrút külvárosában sem festettek ezek máshogyan, anno a gyerekkoromban, maximum a feliratok voltak kicsit mások... Vagy éppenséggel Damaszkuszban, esetleg Dél-Ázsiában, illetve akárhol, ahol a szavatosságukon jóval túlhordták őket.

Hogy jó-e? Mint egy életünkben először felvert instant-sátor. Itt ferde, ott nem lehet behúzni a cipzárt, fél napba telt felállítani, de legközelebb már sokkal klasszabb lesz. Pontonra lefordítva – látom már a lehetőséged, de még nem. A váltó rudazata éktelenül zörög negyedikben, folyamatos tempó mellett (ha ehhez ki kell bontanom az egész kormányt és a mellette levő szerelvényeket, körbelocsolom benzinnel és felgyújtom). A motor nem torpan már vészesen, megy szívató nélkül, egészen jó erőből, de nagyon mélyre kell nyomni a gázt, érezni, hogy húzza a lábát. Időközben elrepedt a vezető oldali ajtón a gyönyörű bakelit díszkeret is, ezt csak most vettem észre. A fék is szorul, de hiszen nem volt még ideje bekopni se. Szerencsére otthon, a garázsban a molyszaporulat újév óta megállt, kihelyezett mintavevő készülékeim (feromoncsapdás, ragacsos papírdarabok) egyetlen hullát sem regisztráltak.

Most van az, hogy kicsit piszkálnom kell még és indulhat a bejáratás – az, amire igazából tavaly áprilisban készültem. De valahol azért így is nagy nap volt az a február 19-i vasárnap. Nekünk. Legalábbis nekem. Jön-e még valami?

---------------------------------------------------------------------------------

2017.04.09. Pár vég szövet csodát tett
2017.04.02. Csak azért se teszek bele villanymotort!
2016.04.19. Megették a nyüvek a Mercit
2016.04.10. Megy!
2016.02.07. Egy laza nap, és talán működik megint
2015.11.22. Nem megy be? Dehogyisnem!
2015.08.16. Sejtettem, hogy ez lesz a vége
2015.04.05. Ponton-sztori: az újabb szópóroller
2015.01.25. Hogy van a Ponton? Sehogy. Pedig küzdök
2013.12.01. Ponton a gyógyulás útján
2013.11.09. Dezső végre magyar lett
2013.10.20. Na, áttoltuk a vizsgán
2013.09.28. Dezső a bírák előtt
2013.07.31. El se hiszem, beindult a honosítás
2013.06.13. Totalcar Pályanap - Hazajött a Ponton!
2013.06.09. Centikre a befejezéstől
2013.03.03. Legközelebb talán már el is hozom
2012.12.23. Már csak papírmunka van vele?
2012.10.30. Te jó ég, a végén még elkészül!
2012.09.30. Alagút vége? Az a mozdony lámpája…
2012.07.22. Dezső keréken!
2012.06.10. Vakul, aki látja
2012.03.29. Breaking, a Ponton fényeződik!
2012.03.18. Ponton - lassan már aranyból
2011.11.26. Puchot mentettem, Bianchit kergettem (részben Dezsőről szól)
2011.09.25. Egyre lassabban, de biztosan előre
2011.07.17. Mi van a Mergákkal? (részben Dezsőről szól)
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.