Mille Miglia, ahogy régen láttad
Olvasgatom Csikós legutóbbi publicisztikáját, és a fene vigye el, a vén kócosnak megint igaza van. Valami haldoklik, de legalábbis kezd úri hóborttá lenni az, ami nem is olyan rég még a mindennapok romatikája volt. Ezzel most nem azt mondom, hogy a technika fejlődése márpedig most azonnal álljon meg, és ha már úgy belejött, lépjen is vissza hármat, de néha jobb megdolgozni az eredményért, ahelyett hogy gombnyomásra elkészülne. Biztos jó lesz ( ha egyszer lesz) egy Enterprise-féle replikátor, de valahogy finomabb a sztrapacska is, ha kézzel reszelem hozzá a krumplit. De a kétes technikai fejlődésen való puffogás mit sem ér egy szaftos maifiatalokozás nélkül. Mert ugye a mai fiatalok már csak gombokat tudnak nyomogatni, mit sem értenek egy vaskos kar meghúzásán, ami aztán zsírban-olajaban fürdő fogaskerekeket forgat el. Már a technikát is elérte a Norbi Update, miközben az autózás kimerül a szelfizésben egy carsharinges villany-Go hátsó ülésén. De nyugalom, azért csak nincs minden veszve, hisz itt van például Zsófi. Amikor épp nem egy Chevelle SS hátsó ülésén gitározik, kamerát fog a kezébe, és autókat fotóz. Nem iPhone-nal, és nem Priust, pedig még csak húszéves. Valamikor beleégett a bit az agyába, hogy fotózni filmre jó, a fotogén autó pedig leginkább öreg. A barátjával, Rolanddal legutóbb például a Mille Miglián jártak, és küldtek is pár fotót. Tudják, olyat, amit lövés után nem lehet előnézetben ellenőrizni, ellenben a vaksötétben kell mindenféle löttyökben fürdetni. Szóval igazi fotókat, a szó márpedig-a-lökhárító-krómos értelmében. Tessék, nézegessék:
