Az megvolt, hogy az űrhajósok babonából buszkerékre pisilnek?
...volt még egy teendőnk: le kellett pisilnünk a busz jobb hátsó kerekét, úgy, ahogy azt annak idején Jurij Gagarin tette. Ez itt már hagyomány, de valójában, ha valakit bezárnak egy űrhajó kabinjába, ahol jó néhány órán keresztül nem hagyhatja el az ülését, akkor ésszerűnek is látszik a dolog – Chris Hadfield kanadai űrhajós írja könyvében, milyen volt, amikor az oroszok fellőtték Bajkonurból.
Amikor a hidegháború legjobb csatájáról, az első ember űrbe lövéséről esik szó, a nagy heroizálásban nem mindig jön át, mennyire emberi történetek voltak azok. Például úgy alakult, hogy az emberiség első és második űrbe jutásának is jutott egy-egy emlékezetes pisilés. 1961. április 12-én, a kazah Bajkonurból fellőtt Jurij Gagarin állítólag úton a rakétához állíttatta meg a buszt, amiben beöltöztetve szállították, hogy a kerekére pisilve könnyítsen magán, mielőtt felmászott a Vosztok tetejére.
Három héttel később és 11 ezer kilométerrel odébb Cape Canaveralen, az űrverseny másik oldalán Alan Shepardöt váratta pisi-paráig a NASA. A Mercury-Redstone rakéta tetején bő három órát beszíjazva, arccal az égnek ücsörgő Shepard hólyagját feszítette a csúsztatott kilövés, így jó pilótaként előbb engedélyt kért pisilni, majd mikor megkapta, eláztatta az űrruháját. Szóal ... én most egy vizeshátú vagyok – közölte az irányítással, hogy megtörtént, aminek kellett, kicsit később pedig már lőtték is. Kettejük közül szerencsére csak Gagarin teremtett szokást, az viszont máig él.
A rituálék/babonák az űrhajósoknál legalább annyira fontosak, mint a tengeri hajósoknál. Bajkonurban szép sora van a fellövések előtti babonás teendőknek, amik egy ideje már nem csak az oroszokra vonatkoznak: aki az elmúlt hét évben a Nemzetközi Űrállomásra tartott, az mind Bajkonurból ment, mindegy, hogy a NASA, az Iráni Űrügynökség vagy akármilyen űrhivatal alkalmazottja. Ez a kazah semmi közepén lévő űrközpont ma az emberes űrutazások egyetlen indulópontja, az űrsikló-projekt leállítása óta ez a kapunk az égbe.
Hogy Bajkonur mennyire babonás hely, arról szép listát lehetne írni. Az indulás előtti napokban például a program része, hogy a fellövésre készülő legénység ellátogat Gagarin egykori dolgozószobájába és beírja magát a vendégkönyvbe. Van még kötelező faültetés a kertbe, ahol az elmúlt ötven év küldetései egy kisebb erdőt ültettek össze, továbbá sok más kötelező elem mellett a kilövés előtti napon a legénység együtt beül a vetítő terembe és megnézi az 1970-es, A sivatag fehér napja című szovjet westernt. És persze ezek után, de még a kilövés előtt a pisilés.
Hogy Gagarin az emberiség első űrutazása előtti utolsó pisije tényleg egy busz kerekén végezte-e, sosem tudjuk meg. Fotó vagy videó nem készült róla és bár rengeteg helyen tényként írnak róla, simán lehet, hogy ez is csak egy szovjet kamu. A lényeg, hogy innen eredeztetik a hagyományt, amit utána betartattak a szovjet, az orosz, majd a világ minden részéről érkező űrhajósokkal.
De hogy is megy ez pontosan? Mivel a kilövőállások Bajkonurban messze az űrközponttól állnak, hosszú, tíz-húszperces buszos útja van a kilövés előtt a beöltöztetett űrhajósoknak. A rakétához menet a busz megáll a semmi közepén, az űrhajósok kimásznak, pisilnek a jobb hátsó kerékre, majd a kisegítő személyzet a buszban segít visszaöltözni. Hogy Tyereskovával is megállt-e a busz, nem tudni, az űrhajósnőknek manapság viszont bejáratott módszerük van: kis fiolákban hozzák magukkal a cuccot, abból locsolják rá a kerékre.
Túl autómentes volt a poszt? Nyugi, a címlapon elég autót találsz. Ha viszont olvasnál még ehhez hasonló, autózáshoz néha csak lazán kapcsolódó sztorit, itt van pár neked való.
