Puttonyos Tesla? Ugyan már! Elektromos Lada kombi

Mostanában szokás a Teslát a villanyautó-ipar legnagyobb forradalmárának kikiáltani, és való igaz, talán az övék volt az első olyan elektromos autó, amit sokan nemcsak elfogadnak, hanem egyenesen vágynak rá. Igaz, villanyhajtású járművek már a 19. század végén is léteztek, de a nagy, robbanásszerű elterjedés még mindig várat magára. Bezzeg, ha a hetvenes-nyolcvanas években a Ladának bejönnek a számításai.

A szovjetek ugyanis a hetvenes évek közepén kezdtek elektromos hajtású személyautó - vagy inkább kétszemélyes kisteher? - fejlesztésébe. A Lada 2102-est, vagyis a kombit vették alapul, amelyet kívül-belül át kellett alakítaniuk. Egyrészt ki kellett találni, hova kerüljön az akkumulátorcsomag. Tekintélyes méretű, mintegy 380 kiló súlyú nikkel-cink pakkról volt szó, amelyet végül a hátsó üléssor helyére szereltek. Így fölöslegessé váltak a hátsó oldalajtók és -ablakok, üvegek helyett hullámlemezt használtak, míg a jobb oldalon egy szervizablak kapott helyet. Megmaradt viszont a raktér.

A 2801-es kódú villany-Zsiguli motorja 25 kilowattos, vagyis 34 lóerős teljesítményre volt képes, amellyel állítólag 90 km/h körüli végsebességet tudott a kombi. Ehhez persze a karosszériával is kellett trükközni, mivel a bitang nehéz akkumulátor miatt durván megnőtt az önsúly. A kasznihoz több helyen is alumíniumot használtak, de így is 1,6 tonna körül nyomott az autó. Egy töltéssel 110-130 kilométer körüli hatótávra volt képes - ezt a mai szemmel is egész jónak tűnő értéket leginkább kényelmes, 40 körüli tempóval teljesíthette. Ezzel nem is lett volna nagy baj, hiszen elsősorban városon belüli szállításra találták ki a modellt.

Azonban az infrastruktúra az elektromos autók használatához lényegében egyáltalán nem létezett akkor a Szovjetunióban, a töltés nem volt megoldott. Ráadásul a fejlesztési költségek is magasabbak lettek, mint amire az illetékes elvtársak számítottak, jött tehát az utasítás odafentről, hogy nem kell ám ezt annyira erőltetni, maradjon a villanyautózás inkább a tervezőasztalon, a mérnökök gondolatban dolgozzanak a hatékonyabb megoldások kifejlesztésén.

Bár egyes források szeretik sorozatgyártottként emlegetni a 2801-est, valójában legfeljebb egy kis szériáról beszélhetünk. Összesen negyvenhét példány készült - más források valamivel több mint ötvenet emlegetnek -, amelyek egy része Togliattiban maradt. Ezek közül néhányat a gyárterületen belül használtak, párat pedig a posta nyúzott. A kék színűek (mint a fenti képen, felirat nélküliek) Moszkvában kötöttek ki, a legtöbbet viszont Ukrajnába szállították, hogy ott valós használat mellett teszteljék.

Azt sajnos nem tudni, az elkészült 47 példány közül mennyi maradhatott fenn napjainkig, de az interneten fel-felbukkan néhol egy-két ukrán rendszámos villany-Lada. Vagy legalábbis olyan 2801-es, amely elektromos hajtással gördült ki a gyárból: azóta ugyanis némelyikből kihajították a zéró-emissziós motort, és befarigcsáltak a helyére egy benzinest.