Eljött az idő, indulunk Franciaországba

Itt az asztalomon már a GoPro, a tappancsos állvány, a puskamikrofon, Karcsi épp ezekben a percekben vizsgázik valami pszichológiatörténet-filozófiából, vagy miből is szokott ő. Ha hazamegy, szerintem előkészíti a drónt, a fényképezőgépet, a többi már nem rajtunk múlik, hanem a frissiben kis-rendbetett, 48 éves Alfa Romeón.

Szerencsére még sikerült mennem vele egyet a nagy út előtt, nem túl sokat. Egészen Szigetszentmiklósig jutottam pénteken, a veterán klubunkra, az Zuglóból legalább negyven kilométer oda-vissza. A klub jó volt, az autó szépen fungált, a fényszórók tompítottban kicsit lefelé hordanak, de távfényben épp elég magasra, ezért nem nyúlok hozzá, mert csak elrontom. Kicsit aggódom amiatt, hogy a brutális teherbírású, szuper erős, kétoldalas ragasztó a hátsó rendszámnak csak a kétharmadát fogta meg, ezért ma, a szerkesztőségből hazafelé, lehet, hogy veszek egy másfajta tekercset és megpróbálom azzal. Ez most talán Pattex volt, akkor most jöjjön az a spanyol másik, ami egy hajszálnyival többe kerül.

Még persze szorul a kormány, a kicsit lógó segédirányítókar miatt hangyányit pontatlan is, de ennyit kibírok, most is sokkal jobb, mint az autóim 90 százaléka volt, evör. Fék szuper, motor szuper, villanyok mind működnek. Otthon, péntek éjfél táján még össze is készítettem egy kisebb szerszámos pakkot, majd szortíroznom kell, mert túl sokat nem akarok vinni. Ha törik a féltengely, kikönyököl a hajtórúd, azt úgyse tudom megjavítani az út szélén.

valahol a Déli környékén és nyakunkba vesszük az M1-est. Azt az M1-est, amin épp tegnap estem haza Ausztriából a Ducatival, igaz, az szórakozás volt, ez meg munka. Hát, ha ez a munka, akkor igaz a régi építőtábori állítás is – munkaruhán édes a pihenés.

A költségvetésben egy óvatos 11-es fogyasztást lőttem be az Alfának, bár ennél remélem nem csak egy, hanem több literrel kér majd kevesebbet, de gondolni kell az esetleges szivárgásokra, elcsöpögtetett fél tankokra, hosszú hegymenetekre, dugóban tötymörgésekre is. Elzúzunk Bécs-Salzburg felé, majd München érintésével jöhet Memmingen, Lindau, Bregenz és már Svájcban is járunk. Onnan a szokásos Winterthur-Zürich-Basel-menet, át Franciaországba, Mulhouse (nem, két perc alatt nem lehet sajnos megnézni a Bugatti-múzeumot, tehát kihagyjuk), és reményeim szerint éjjel tízre elkapjuk a besanconi szállást. Most 1250 kilométert és 11.10-15.10-es menetidőt ír a távra a Google, forgalomtól függően. Mi nyilván a hosszabbik végén leszünk a skálának, mert lehet ugyan az Alfával 130-at tolni folyamatosan, de többször meg kell majd állnunk a zaj, a több figyelmet igénylő vezetés miatt – nem új autó ez, ekkora táv levezetése pedig egy újjal is elfárasztja kicsit az embert.

Most még rágódom, hogy ne a számomra ismertebb irányt, Salzburg-Rosenheim-Innsbruck-Liechtenstein útvonalat kövessük-e, de az elvileg húsz kilométerrel és tíz perccel hosszabb, Végül is, tök mindegy, az első, északabbra futó változatban kevesebb talán a hegy. Szorul a zabszem, mert Nessyvel, a kék állólámpással simán bevállalnám az utat, na de, azt elég sokat szereltem, voltam vele többször Németországban, Olaszországban, Szlovákiában s Magyarországon is ezer helyen már.

Az Alfa még a szerelések előtt egyszer járt már Dunaszerdahelyen, egyszer Esztergomban, egyszer a Vadása-tónál, aztán annyi. És közben zajlott az a szerelés-hadjárat, ami minden öreg autó birtokba kerülését követően vár az új tulajdonosra: nedvek, kopóalkatrészek cseréje, csöpögések, berhelések megszüntetése, működésképtelen egységek kidobása vagy megjavítása, hangolgatások és a többi. Még kellene legalább két közepes túra és vagy negyedévnyi használat, hogy nyugodt legyek az elindulás miatt. Ezeknek az öreg autókkal való összerázódásoknak mindig van egy kiszámítható algoritmusa, én meg épp siettetem a dolgot, ráadásul úgy, hogy közben dolgozni kell, messzire menni, időre, B terv nélkül. Ilyenkor például a gumik mindig szét szoktak esni, tapasztalatból mondom – de sajnos nincs arra pénzem, hogy „nyuszika tudod mit, baszd meg a fűnyíródat”-elven vegyek egy szett új papucsot, hiszen amik fent vannak, minden dátum, szemrevételezés alapján kitűnőek, igaz, csúsznak a legkisebb nedvesség láttán. Akármi is van, most már belevágunk.

Reményeim szerint, holnap este tájban Károly majd szül egy hol-vagyunk-mi-történt-odaérünk-e posztot a jobb egyről, azt ki is posztoljuk a TC-re. Azt is csak remélni merem, hogy képek is készülnek addigra, hogy legyen benne színfolt az olvasni nem tudók számára.

Amúgy, annak idején a Foltossal – ami egy 110-es utazójú dízel állólámpás Mercedes volt – másfél nap alatt lenyomtuk majdnem ugyanezt az utat a családommal, és akkor késő délelőtt indultunk, ráadásul elrepedt egy nyomócső, ami miatt vagy négy órát bontóba hajtottunk, szereltünk, s meg kellett állnunk éjszakára Wasserburgban. Az Alfában viszont nincs gázolaj-nyomócső... Rajta leszünk a dolgon, hogy színes legyen a tájékoztatás.

Aztán rövid szunnyantás Besanconban, másnap megint korai kelés, mert május elsején, 268 kilométerrel és közel négyórányi vezetéssel odébb, délelőtt tizenegytől vár bennünket – ha minden igaz – a csoda, azaz Magny-Cours, a Tour Auto Optic rendezvény egyik nagy betétversenye. Mi persze nem versenyzünk, mert a pályára a 9950 eurós nevezési díjat befizető csapatok autói jutnak csak be, de épp elég jó lesz így is. Ha csak a negyedét tudja majd a Hungaroring Classicnak, már megérte. Mindenesetre pár napon át egyfolytában filmeket néztem a tavalyi, tavalyelőtti rendezvényről, azt hiszem, nekem épp megfelel, ami vár ránk.

Az időjárást már megnéztem – az úton odafelé kapunk esőt rendesen, de ott, a Besancon-Magny-Cours-Lyon-vonalon, elsejére jó időt ír a donnerwetter.

Á demain!

Ha kedvet kaptál az autócsodákhoz, hamarosan itt az egyik kedvenc autós rendezvényünk, a Hungaroring Classic, gyere el. Mi is ott leszünk!