Mauck: ezt nevezem fényűzésnek
A sofőr vezette luxusautó régóta ugyanazt jelenti a többség számára: túlméretezett személyautót, sokszor nyújtott tengelytávval és kényelmes hátsó ülésekkel. Ám a 90-es évek elején valaki úgy gondolta, ideje lenne elszakadni a sablonoktól.
Andrew Mauck úgy gondolta, rájött, hogyan licitálhatna rá a luxusautó-gyártókra. Az összes akkortájt kapható luxusmodell legfeljebb 6-7 fő számára kínált helyet, valódi kényelmet is inkább csak 2-4 hátsó utasnak. De mi van, ha 8-10 fő utazna együtt, és mondjuk már út közben is tárgyalnának egymással, vagy csak beszélgetnének, az autók ülései jelentette helyhezkötöttség nélkül?
Ebből az ötletből született a Mauck márka, és első járműve, a 1120s. A cégalapító olyan autót képzelt el, amelyben akár fel is lehet állni, és egy szoba kényelmét nyújtja, a személyautókéhoz hasonló menetkényelemmel. A végeredmény nem igazán illik semmilyen ma használt kategóriába. Magas, mint egy furgon, de szélesebb, az övvonala személyautósan alacsony, és óriási üvegfelületei vannak.
A forma ráadásul nagyon erősen hozza a 90-es éveket: kevés rajta a részlet, azok is elnagyoltak, de ez egyrészt akkoriban divat volt, másrészt akad azért néhány furcsaság is, amelyektől most sem szokványos látvány egy ilyen gép. Például az ajtók. Az utastér hátsó felét egyetlen hagyományos ajtón át lehet megközelíteni az autó jobb oldaláról, a két első ülésnek viszont saját ajtói vannak, amelyek ferdén előre és felfelé nyílnak.
Az összkép olyan, mintha egy kis autóbuszt, afféle midibuszt kereszteztek volna egy sportkocsival. Erre még egy lapáttal rátesznek a Dodge Vipert idéző felnik, és persze a méretek. A Mauck bő 3,6 méteres tengelytávjához 7,6 méter körüli hossz, 2,4 méter körüli szélesség és nagyjából ugyanekkora magasság tartozik, így bőven volt hely belül kialakítani az egyedi belső teret.
A Mauck ugyanis kis szériában gondolkodott: az alvázas jármű ugyan nagyszériás alkatrészek köré építkezett – nagyrészt General Motors és Ford alkatrészeket alkalmaztak, de akad benne Chrysler és Toyota származású cucc is – viszont a járművek belsejét egyedileg alakították ki. Akadt mini-konyhával felszerelt kivitel épp úgy, mint komplett ülőgranitúrával és asztalokkal berendezett változat. Az 1996-os induláshoz még néhány sztár-megrendelőt is összeszedtek: George Foreman egykori bokszoló, és Alan Jackson country-énekes is használt ilyen járművet. Valószínűleg a jellemzően 200 ezer dollár feletti árfekvés és a helyenként elég igénytelen részletmegoldások együttese volt az oka, hogy a 6 tonna körüli járműből három év alatt úgy százat sikerült eladni.
A hajtást egyébként egy 454 köbhüvelykes, azaz kb. 7,4 literes GM V8-as, vagy egy 5,9 literes hathengeres Cummins dízel végezte, GM automata váltón keresztül, ami magában nem lett volna baj, a műszerfal helyenként kifejezetten sufni-minőséget sugalló megoldásai viszont aligha hathattak vonzónak.
A kaland három évig tartott, de hamar kiderült, hogy üzletileg nem valami életképes: évi 30-40 ilyen egyedi luxusbuszból már akkortájt sem lehetett fenntartani egy ilyen vállalkozást. Ezzel együtt találtak új tulajdonosokat, akik viszont csak a jellegzetes űrkomp-formát tartották meg a Mauck-ból, és úgy vélték, a cég jövőjét a városi buszok piaca tartogatja.
Készült is két típus, a 7,6 méteres, de már busz-alvázas, nagyobb tengelytávú és nagyobb kerekű TSV 25 és a 9,1 méteres TSV 30, de viszonylag hamar kiderült, hogy ezen a piacon többféle konkurencia is akad. Egyrészt a legkisebb városi autóbuszok is tudták, amit a Mauck járművei, másrészt a sokhelyütt iskolabuszként alkalmazott, nagy felépítményes furgonok is bevált megoldást jelentenek 15-20 személy szállítására. Így a Mauck Special Vehicles 2002-re teljesen megszüntette működését.
Andy Mauck elképzelése azonban nem tűnt el teljesen. A cég egykori üzleti partnere, a Custom Coach nevű cég valamivel később felvett a kínálatába egy Mauck 2 nevű járművet, amely a Mercedes Sprinteren alapult, de a hátsó felépítménye ugyanúgy hatalmas üvegfelületeket és egyedi luxusbelsőt kapott, mint egykor a 1120s.
Hogy miért írtam ide mindezt? Mert az összes furcsasága ellenére, vagy talán épp azok miatt csodálom a Mauck luxus-izéjét, amióta először megláttam. Az elszállt űrkomp-forma, a sportkocsi-ajtók, de még a rettenetes, szedett-vedett műszerfal is, összeállnak valamivé, amit a maga értelmetlenségében is képes vagyok erősen kívánni.
