Árapály tölti az autókat a Shetland-szigeteken
Az elektromos autóknak egyik nagy problémája a rövid hatótáv, a másik pedig az, hogy a villamos energia a termelők összetételétől függően (pl. szénerőművek nagy aránya) akár ugyanolyan szennyezőek is lehetnek, mint a hagyományos motorral szerelt példányok. Ám mivel a címben említett szigetcsoport hosszában csupán 130 kilométer, az úthálózata pedig összesen 1042 kilométer, a hatótáv-para erősen indokolatlan, vagyis egy pipa már megvan. Hála az árapály-erőművek táplálta EV-töltőknek - amelyeket nemrég telepítettek - , viszont már a második problémát is kihúzhatják a shetlandiek, mivel teljesen megújuló forrásból tölthetik az elektromos autóikat.

A Yell-szigeti projektért a Nova Innovation felelős, amelynek árapály-turbinái már jópár éve szolgáltatnak energiát a térségben. 2016-ban indították el az első két 100 kW-os, M100-as turbinát a Yell és az Unst sziget közti Bluemull Sound szorosban: a rotorok átmérője kilenc méter, és az egységek 30-40 méteres mélységben vannak elhelyezve.

A rendszer tehát már üzemel egy ideje, a nóvum inkább az, hogy kimondottan turbinákról táplált EV-töltő most létesült először. Ugyan nem gyorstöltők, a maximális töltőteljesítmény 22 kW, de a sziget 1000 fős lakosságából biztos minden EV-tulajnak sikerül kivárni a sorát. Érdekesség, hogy a szorosban az árapály-ciklus hat óra, a csúcsidőben termelt fölös energiát pedig a Cullivoe-ban telepített Tesla-akkumulátorfarm szívja fel, amivel az energiaszegényebb időszakokat lehet kiegyenlíteni.
Világszerte rengeteg apró, Yellhez hasonló sziget van, ami minden szempontból, de energiaellátás szempontjából különösen rászorul a külső forrásokra, a shetlandi megoldás viszont számukra és a kedvező vízi adottságokkal rendelkező part menti városok számára is lehetővé teheti a hozzávetőleges környezetbarát autózást. Ez különösen a belső égésű motorral szerelt új autók 2032-es betiltása után lehet hasznos.
Élet a világ végén
Az Atlanti-óceán, a Norvég- és az Északi-tenger találkozásánál van egy apró, mindössze 13 négyzetkilométer területű sziget, Foula, ahol mindössze harmincan élnek. Jeff Mitchel, a Getty fotósa a világ egyik legrejtettebb településén járt.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

