Nem értek az autókhoz, de sajnos kedvelem őket. Életem jelenleg egy merő káosz, ilyenkor szokás az embernek lelassítania és kapaszkodókat keresnie, de engem nem ilyen fából faragtak. Ha az élet citrommal kínál, akkor nyílt sebre kérem, lassan csorgatva. Különben is, ha boldog vagyok, autót veszek. Ha szomorú vagyok, autót veszek. Mivel úgyis mindenképp autót veszek, vettem egy autót.
Számos dolog elősegítette ezt az elszántságot.
Például rájöttem, hogy ugyan van három autóm, de nincs járművem, amivel járhatnék, hamarosan pedig vége az emberiség home office korszakának, amit mackóalsóból kifacsart pizzazsírral írnak majd be a történelembe. Mivel fogok eztán bejárni dolgozni? Lássuk a jelenlegi készletet.
Toyota Celica: Az autóéveket nem tudom hányas szorzóval kell alkalmazni, de már bőven nem kéne köztünk lennie. Úgyhogy legyen köztünk minél tovább. Különben is, már megvan tizenkét éve, olyan, mintha én magam lennék. Az ember pedig ne engedje el magát.
Lexus LS400: Tavaly május óta van meg, július vége óta ez a napi járkálós autóm. Egy harmincéves V8, a legfinomabb fajtából. Nagyon jó érzés római korból származó aranykanállal enni, de ha mindig azzal eszünk, egy idő után már nem tudjuk értékelni az élményt, ráadásul összeverődhet a többi ócska evőeszközzel a mosogatóban és elkopik, tönkremegy. Szívemhez nőtt, elkezdtem félteni.
Toyota Corolla AE86: Ez nem autó, hanem egy fogalom, azzal pedig nem lehet járni.
A Carina már nincs meg, szóval kellett valami, ami praktikus és nem féltem beledobni a forgalom levesébe, ahol megannyi fogsorát nyelvvel igazgató Juli néni, fogvicsorgatva közelítő fehér furgonos, borravalófelhőt maga után húzó friss jogsis pizzafutár gazdagítja az ízvilágot. Egy jellegtelen krumpli kellett, ami tompítja a savat és borsot. Igazából minden autók legpraktikusabbja a kombi, esetleg vonóhoroggal, ez kellett. A cél tehát megvan, most már csak be kell vásárolni.
Az egyes Focus mindig kedves volt a szívemnek. Manapság már leginkább a rozsdának kedves, de hát az nagyjából ugyanaz. Amit kétszer is összetörtem hajdanán, még mindig forgalomban van, ezt a soha el nem felejthető rendszáma alapján bizton állíthatom. Ezt szerettem volna megvásárolni, elvileg még kétszázezer sincs benne, 1.8-as kombi, vonóhoroggal. Ennél jellegtelenebb krumpli nincs, és én is nyilván azzá lettem, ha erre vágyom. Nem apró ez a projekt, már régóta járatom a hirdetésfigyelőt a Fókákról, hátha egyszer felbukkan ez a példány, mert hat éve cserélt utoljára gazdát, talán eljön az ideje ismét. Fullos felszereltségű volt, de szerencsére az első szélvédőfűtés hiányzott belőle, azt nagyon gyűlölöm, mert ha egyszer észreveszed a fűtőszálakat, utána csak azokat látod magad előtt. Persze vannak más bajai is a típusnak, meg egy Focus alapból unalmas dolog, úgyhogy talán ideje volt más vadászterületre lépnem, mert a hőn áhított példány nem bújt elő fél év után sem.
Megemeltem egy ötliteres desztillált vizet kétszer, nem indexeltem három kanyarnál, meghallgattam egy töcögős számot, majd beálltam két parkolóhelyre keresztben. Egy pillanatra mintha nem éreztem volna magam zavarban, főleg, amikor befeszült a trinyó a ballonemelésnél. Rendben, veszek egy BMW-t. Évjárat, kinézet, praktikusság szempontjából hamar kikötöttem az E46 kombinál. Hathengeres motor, hátulhajtás, ez már nem a Focus pályája, hanem az enyém. Elkezdtem járatni ezt a hirdetésfigyelőt is, és hirtelen rá is bukkantam egy példányra, ami korrekt eladót sejtetett, felhívtam hát. Nem sokat beszéltünk, sajnos másnap mennek az autóért, de ha netán nem kel el, felhív. Nem hívott. Másnap meghirdette egy nepper, ekkor ismét beszéltem az extulajjal, aki lebeszélt az autóról.
Közben találtam egy másik kellemes példányt, ráadásul kézi váltóval. Megnéztem alvázszám alapján, pontosan a 18. születésnapomon gyártották. Ez egy jel, valószínűleg a felnőtté válásom pillanatában lettem köcsögbéemvés, csak ennyi időnek kellett eltenie, hogy rájöjjek! Füstölt ujjaim alatt a telefon, tényleg úgy voltam vele, hogy tök mindegy milyen állapotú, ezt a járművet én megveszem, mert az enyém, csak eddig rossz helyen volt. Felhívtam az eladót, és kiderült, hogy nagyon is jó helyen volt. Csak már sajnos valaki másnál van, elfelejtette levenni a hirdetést. Csalódottságomban letettem a vizes ballont is.
Találtam még egy E46 kombit. Felhívtam, csilingelő hölgyhang közölte, hogy már egy éve eladta, de sajnos még ezek szerint nem vette le a hirdetést... Nem akartam többé BMW-s lenni. Újabb vadászterületre támolyogtam. Olcsó és valamennyire érdekes kombiból meglepően kicsi a választék, de kikötöttem a 850-es Volvónál. Ennél kombibb kombi nincs. Ez egy hasáb, a hátulja egy fal, ha hevesebben tolatsz vele, akkor mögötte a tíz méterre álló embernek meglibben a haja a széltől. Ez kell ide, beleférne a világ összes driftelésre váró kereke, ráadásul még vonóhorog is van rajta. De ez egy Volvo, amihez még annyit sem értek rizszabálóként, mint a BMW-hez.
Felhívtam az eladót, aki egy végtelenül jó fej embernek tűnt, különösen neppermércével. Kiderült, hogy teljesen oké az autó, bár az olajfogyasztása olyan, hogy kannákkal van tele a csomagtartó. Így pedig nem férnének el a driftkerekek, ezt meg kellene oldani. Van valami különösen megmosolygtató abban, amikor öt toyotás ember beszélget 850-es Volvókról, de hát ez történt egy ideig a hívás után, csak minek. Úgyhogy inkább azt tettem, amit bárki tett volna a helyemben. Mivel már késő volt, aludtam egyet. Másnap dolgoztam, utána elmentem bevásárolni, majd forgácsot cseréltem Bendegúz, a törpehörcsög alatt. Paprikát is kapott. Elmosogattam a konyhában, csináltam valami porkaját. Majd írtam egy levelet a Stump Bandinak.
Úgy emlékeztem, hogy ő képben van a Volvók terén, meg hát egy ilyen kiváló emberrel bármiről jó levelet váltani. A tisztesség kedvéért jeleztem neki előre, hogy egy megbolondult emberrel áll szemben, majd elküldtem a linket. Nem sokat kellett várni a válaszra, melyben jóváhagyta az önkritikámat, rám is adta a kényszerzubbonyt, bár hozzátenném, hogy ehhez magáról kellett levennie. Ez a hirdetés nála is el van mentve, de jobbára csak álomból, és így, hogy zabálja az olajat a motor, akár beszélhetünk az időjárásról is. A toyotásokkal is erre jutottunk előzőleg, ami persze nem jelent semmit, de azt nagyon. De akkor már belementünk a kombitémába. Durva helyekre jutottunk el, csoda, hogy túléltük.
Mazdák, Alfák, Hondák, Subaruk. Bandi látta, hogy a földön fekszem, de kedvességből próbált minél távolabbra rúgni a hülyeségtől, egyúttal tágítandó a látómezőmet. Míg ő a hányást törölgette a szája széléről a Focus gondolata miatt, én viseltesen néztem a levelezésre, és ott megláttam azt, amit már amúgy is nézegettem egy ideje sunyiban. A cápaorrú Galantot, ráadásul kombiban. Mármint olyanja van Bandinak még most, ezer év után is, többször láttam már élőben. A munkahelyemen nagyon régen volt ebből egy V6-os szedán, amit mindenki imádott, én egyszer vezethettem is kölyökképűként. Nagyon jó autó, csodás orral, szerintem annál ocsmányabb kombi farral. De lehet ennek jött el az ideje, rávetettem magam a kínálatra.
Néztem, láttam, de még csak nem is telefonáltam. Látszott mindegyiken, hogy csak lakatosként szabad megvenni őket. De inkább még úgy sem. Bandi is jelezte, hogy ezek már rozsdásan kerültek ki a gyárkapun. Minő szomorúság, pedig egy ilyen Galantot szemből el lehetne nézni órákig még ma is. Elvesztem, megfeneklett a dolog, egyszerűen nincs autó, amit szívesen megvennék. Kínomban visszatértem a Focusokhoz. Kínálat óriási, de valami nem klappolt. El kellett gondolkodnom. Nem rám vall ez, de ideje volt, úgy látszik, hogy túl idegen területre tévedtem, ilyenkor visszavonulót kell fújni, fedezékbe kell vonulni és az újabb támadás előtt haditervet muszáj készíteni.
Hamar rájöttem, hogy mi a gond. Nem én akarok cselekedni, hanem körülöttem az élet, én pedig hagyom magam. A körülmények rossz tanácsadók tudnak lenni, úgyhogy magamba szálltam egy percre. Idén leszek negyven, túl vagyok pár visszafordíthatatlan egészségügyi csapáson, tizennyolc év után felmondtam a munkahelyemen és hamarosan válok. Egy ilyen tornádó közepén a biztos pont csábító tud lenni, de ismerem magam, ha megkapaszkodnék benne, csakhamar elengedném. A biztos pontok életmentésre valók, de én nem vagyok ekkora veszélyben, nem azért akarok autót venni, mert bajban vagyok, hanem mert nem vigyorgok elég szélesen. És ekkor vegyek egy unalmas kombi Focust, vonóhoroggal, kevés fogyasztással? Különben is, ha a kiegyensúlyozott, józan élet lenne a törvény, akkor én életfogytiglant kapnék.
Lementem, beröffentettem a V8-at, elhörögtem sok liter benzint, és mosolyogva elaludtam. Másnap reggel láttam, hogy este felkerült egy hirdetés. Azonnal meg is vettem ezt:
Szóval az történt, hogy venni akartam egy esetleg vonóhorgos, keveset fogyasztó kombit, majd vettem egy vonóhorog nélküli, ferdehátú játékot, ami sokat fogyaszt. Mentségemre legyen mondva, hogy a Focust legalább eltaláltam. Innen nézve már tudom, hogy egy polgári Fókába belehaltam volna, de ebben bizony van szenvedély. Annak sem rossz a futóműve, de ennek valami elképesztően bitang. Olyan gyárilag a leömlő, hogy könnybe lábad tőle a szem. Úgy rohad a küszöb, hogy behorpad majd tőle a pénztárca. De a gyárilag polgári autókból csinált játékok mindig mókásak, ez az ST170-re fokozottan igaz. Mókás körülmény, hogy amikor mentem érte, elmentem a kék 850-es Volvo mellett, láthattam az utcáról, hogy miről maradok le. Mondjuk lehetne kombi ez a Ford is, de akkor nem lenne szép. Vagy mifene. De legalább nyugodtan beletolathat a Juli néni, mert a kaszni tulajdonképpen csak egy Focus, kit érdekel.
Begördültem vele röhögni a kedvenc autóvillamosságisomhoz, rá mindig lehet számítani, ha az ember pofonra vágyik. Nem kellett csalódnom, egykedvűen megkérdezte tőlem, hogy ugye tudom-e, hogy ezen Focus generáció egy szemét? Jó hangulatban nem értettem vele egyet, nézegettük még egy ideig, búcsúzáskor pedig együttérzően nézett rám a műszerfalról a Check Engine, felmordult három henger a négyből, odacsöppentett bosszúsan pár csepp hűtővizet a flaszterra az autó, majd eljöttünk. A szakinak van milliószor több tapasztalata a témában, de a száraz tények sosem érnek semmit a pezsgő vérrel átitatott lelkesedéssel szemben.
Mondtam már, hogy első szélvédőfűtés is van benne?
A cél is lényeges, de az út sokkal fontosabb, mert a cél elérése csak egy pillanat, de az odavezető út van változatos élményekkel kikövezve. Ráérek még biztosra menni az életben, ha egyáltalán eljutok oda. A Focus ST most egy olyan utazásnak tűnik, amit mindenképp érdemes bevállalni. Repülőúthoz hasonlítanám, amikor mindig csukott szemmel szorítom a karfát a felszállás során, az segít, amíg vízszintesbe nem kerülünk.
Na jó, csalásból az egyik szemem résnyire már kitártam, és sokkal jobb is a helyzet, pedig alig telt el két hét a birtokba vétel óta.
