19 millió forint egy redves Corolláért

Egy napon 1987-ben besétált egy nő a cambridge-i Toyota-szalonba, és szakítás utáni vigasztaló önajándékként vásárolt magának egy burgundivörös Corolla GT-t. Ezen a ponton senki sem sejthette, pláne nem ő, hogy az utolsó hátsókerekes családi kompaktból, ebből a korszerűtlen felépítésű, rondácska, rohadós, rossz kiállású autócskából egy animével és egy Keiichi Tsuchiyával később irtózatos kultusztárgy lesz. 

Pláne nem álmodhatta senki, hogy 34 év múlva a sors tréfájából éppen nyolcadik hó hatodikán, a nemzetközi AE86 vagyis hacsiroku napon írhatjuk meg, hogy ez az első tulajos, tökéletesen gyárias Corolla a napokban 18,7 millió forintért kelt el. A Hacsi veszte nem csak a kulturális beágyazottság, hanem hogy Európában, pláne Angliában és Írországban minden elérhető darabját felszippantották raliautó-alapnak a kilencvenes években, a kétezresekben pedig a maradékból lett amatőr driftautó, vagy annak látszani próbáló, purhabbal és tofukrémmel összetartott koporsó. Nagyon jól ismerem ezt a műfajt: én 2005-ben vettem meg a magamét, hogy aztán a vételár hússzorosának elköltése során apránként életem kedvenc autója legyen belőle. (Amit aztán egy évtizeddel később felfalt a Hangyász, életem másik kedvenc autója)

Ha globális felmelegedés elveszi tőlünk a Golf-áramlatot, bármikor pótolhatjuk az eladott Hacsijukat visszasírók könnyeivel. Erről jut szembe, megnéztem, hogy mennyi most egy nagyon szép, ugyanennyi idős, nálunk sokkal beágyazottabb kult GTI, a Golf II: a negyede, pedig ezt is kívánom.

Ér-e 19 milliót ma egy Hacsi? Egy gyári, végig márkaszervizbe hordott, első tulajos, balesetmentes Hacsi? Ér a francot. 2006-ban még annyitól gazdasági totálkárra vették, hogy valami idióta megkulcsolta az oldalát, és a brit biztosító szerint összesen nem ért akkor annyit, amennyibe egy vállalható leprüszkölés került volna. Erre most az ára karcol bele úgy a húszmillióba, mint anno a kulcs a dukkóba? Ez ugyanolyan komikus kreténség, mint 200.000 dollárt adni egy Supráért, annak a csalhatatlan jele, hogy nem az autót, és végképp nem az élményt látod benne, hanem a legendát, amit nem értesz igazán, vagy a befektetést.

A gyári Corolla GT és a gyári Supra egyaránt viszonylag vacak autók - imádni való, karakteres, de vacak autók - amikből igazából azon keresztül lesz kegytárgy, hogy valaki a vérével-verejtékével magára formálja az övét. Hogy eltöreti a kisujját a visszavágódó szervótlan kormánnyal, felkeni a négy rétegben javított fényezést a hátsó csücsökről a körforgalom kijáratának szalagkorlátjára, hogy remegő kézzel osztogatja a jutalomcigiket a barátainak, akik segítettek kivonszolni a Lepence-közeli árokból. Ezek az autók üres vásznak, és gyáriként annyit is érnek, mint egy rámára húzott darab rongy. Az értéket te teszed bele, azzal, amit neked ad, és nincs az a tranzakció, amivel azt bárki eltulajdonolhatná.

Kihasználtam a lehetőséget, hogy a matekszakos feleségem is itt ül a közelben, és megkérdeztem, mekkora éves hozama volt ennek a mulatságos áron elkelt Corollának. Új korában £12,500 fontba került, az az inflációval korrigálva ma £30,425 font lenne, vagyis kb 10 millió Ft (az új GT86 környéke). A komikusan magas mostani aukciós eredmény 46,250 font lett, vagyis kb 18,7 millió forint. A negyvenhatezer és a harmincezer hányadosának harmincnegyedik gyöke 1,01239, vagyis évi 1,239%-os kamatot kapunk, egy egész kétszázharminckilenc százalékot. Az egy hitvány államkötvénynek is a töredéke, akkor már mennyivel többet ad pár éven át nem félni odaverni semmihez, nem elvenni sohasem, és úgy simogatni kocsimosás közben a sebeket-húzásokat, mint a családi fotóalbum zsizsegős hártyalapjait.

További képek és forrás: carandclassic.uk.co

Köszönjük, hogy idén ennyire eljöttetek a Parkoló Parádéra!

2025-ben újra találkozunk!