Gazdasági totálkár? - Második felvonás

2021.10.03. 12:28
5 hozzászólás

Frissült a Digó Limó! - Fiat Croma

53849

Sajnos Leccebe nem jutottunk ki, valami kártyát kértek volna hozzá és mint kiderült a makk felsőt nem fogadják el. Jobb esetben itthon költjük el a pénzünk.

Lehet jobban is jártunk, hogy nem indultunk olyan nagy útra, ugyanis valamikor a tavasszal Jászalsópiszkos és Kunszentborzasztó között elkezdett rángatni a kocsi. Leállt, beindítottam, vagy beindult vagy nem, amikor hajlandó volt, akkor sem volt sok köszönet benne. Lehúzódtam az út szélére, felnyitottam a géptetőt és akkor kezdjünk el gondolkodni, hogy mi lehet a baj. Igazi autószerelésre való idő volt, 8 ℃ és szemerkélő eső. Volt már hasonló baj máskor is, most is rutinnal kutakodtam a mindenféle tyúkbelek között, természetesen az adagoló mágnesszelepének az egyetlen vezetéke tört el. Ez csatlakozóval van megoldva, a csatlakozó tövénél fáradt el a réz. Meg kellett blankolnom mindkét vezetéket, ami tekintve, hogy csak egy csorba Tramontina kés volt nálam, elég nehéz műveletnek bizonyult, úgy nézhettem ki, mint amikor az unatkozó juhász pipát farag.

Ha már ismered a korábbi eseményeket, a friss részekért katt ide!

Jafy, a hű társ - VW Polo

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Ez volt az első autóm, ami még mindig megvan, és mai napig jóleső érzésekkel vagyok iránta, mert gyújtótrafó hiba esetén sem hagyott az út szélén. Ez így nem igaz, mert pont a generátor hiba miatt ragadtam egyszer ott. 363 ekm után azt kell mondjam, ez a legmegbízhatóbb kocsim az összes eddigi közül: volt Opel Omega B; Ford Mondeo Mk3; Hyundai Terracan, de mindegyik 300 ekm alatt van és sokkal több gond volt/van velük.

Használt Polo a Totalcaron

Gazdasági totálkár? Part 2. - VW Passat

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Az előző ítélet óta megutáltam ezt az autót. De nagyon. Túl is adtam rajta gyorsan.

Az elmúlt négy hónap eseményei ösztönöztek arra hogy meghozzam a döntést, eladom. Amikor megtörtént a PD elem kábelköteg cseréje, nagyjából egy óráig semmi baja nem volt az autónak. Ausztria fele utazva azt vettem észre hogy 2-3. fokozatban nagyon lágyan rángat, hívtam is a szerelőmet hogy hamarosan újból találkozunk mert az autó megint rosszalkodik.

Nálunk így viselkedett egy használt Passat

Feltételezhetően megbízható családi útitárs - Toyota RAV4

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Amikor autót választottam általában az értékesítők ledobták a láncot amikor ismertettem mit keresek: legalább 180 lóerővel alacsony fogyasztású benzinest. Ebből csak egy Kia értékesítő srác tudta kivágni magát azzal, hogy "az nincs, de gyere csak velem!" És mutatott egy plug-in-hybrid Ceed-et.

Végül a Toyotánál azt hiszem sikerült jól választani, egyedül itt mondták, hogy akkor a legjobb helyen vagy. Természetesen ahogyan írtam kompromisszumot kell kötni pár dologban. Sok a fölösleges marketing duma itt is. A fedélzeti informatika, sokra nem való, de legalább nem is romlik el. Nincs kettős tömegű, kuplung, váltó, turbó stb...

Az elegáns kombi - Volvo V60

72551

Majdnem 1 évig gondolkodtam, hogy vegyem - ne vegyem. Ennek főleg az volt az oka, hogy az akkori autónk már hibrid volt, de a Volvo sajnos valamiért nem fogott bele, csak mild-hibrid vagy plug-in közül lehet választani. De régi álom volt egy Volvo...

A mostani B4-es benzin, mild-hibrid lett, ami a star/stop rendszernél segít be és némi üzemanyagot spórol. Pontosan vezetem az összes tankolást (Spritmonitor), ez alapján 8.45 l/100 km (az autó szerint 8.3) a fogyasztás (kb. 50% autópálya, 40% város a maradék meg főút).

Korábbi merítések a Totalcaron

Fillérekből közlekedős
A kínálat aljáról, országjárás nélkül kerestem helyváltoztatásra alkalmas tárgyat, melyet végül lakhelyemtől három percre találtam meg egy Suzuki Swift formájában.
Megbízható és szép - mi kell még?
Ezeknek a Skyactivoknak semmi bajuk nincs a kopó alkatrészeken kívül. A 100 lóerő ugyan nem sok, egy személynél lehet a húzást érezni.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.