Kamu-e az Atlanti-óceán autós átszelése?
Bárhogyan nézem, kamunak tűnik, de először vegyük végig a történetet/mesét, aztán majd okoskodhatunk arról, hogy ki hiszi el. Arról van szó ugyanis - legalábbis a Boredpanda szerint - , hogy két koma 1999-ben két autót hajónak használva átvitorlázott az Atlanti-óceánon. Ezekkel a teknőkkel:

Ebbe a ránézésre teljesen hülyeségbe, alaposan megvizsgálva pedig életveszélyes projektbe eredendően négyen vágtak bele, Marco Amoretti, két testvére és egy barátjuk Marcolino De Candia, akik Marcóék apjának a tervét valósították meg - az öreg kitalálta és megtervezte a projektet, de utána rákkal diagnosztizálták, és romló állapota miatt már nem vághatott bele, így a fiai próbálták megvalósítani apjuk álmát.

A négy férfi végül 1999. május 4-én (más forrás szerint 2000. május 4-én) indult a Kanári-szigetekről egy hajóvá alakított Ford Taunussal és Volkswagen Passattal. Az utastér volt a kabin, felülre egy gumicsónakot rögzítettek, melynek ki volt vágva az alja, és a tetőablakon keresztül mászhattak be a kocsiba. Mivel Marco két testvéréről kiderült, hogy nem bírják a vizet (vagy csak nem teljesen őrültek), végül csak Marco és barátja, Marcolino vágtak neki az útnak. Hogy a két testvér mikor és hogyan szállt ki, az egy újabb zavaros részlet.

A járművekről nehéz pontos leírást találni, ha jól értem, azért tudtak fennmaradni a vízen, mert Passat és a Tanunis alját poliuretán habbal töltötték fel, a nyílasait lezárták és leszigetelték, és minden bizonnyal valamiféle tőkesúlyra is szükség volt, hogy ne boruljon fel.
Az út nem bizonyult könnyűnek, amikor nem a napi kihívásokkal, mint a viharokkal kellett szembenézniük, akkor a bezártság, az unalom és a bizonytalanság tette őket próbára. Miután pedig a műholdas telefonjuk beadta a kulcsot, a világtól teljesen elszakítva hánykolódtak. Az otthoniak le is mondtak róluk, míg az indulás után 119 nappal megérkeztek Martinique-re, ahol a 3000 tengeri mérföldes (kb. 5000 km) útjuk véget ért. Ekkor tudták meg azt, hogy apjuk közben meghalt.
Eredetileg úgy tervezték, hogy tovább mennek a Karib-tengeren, majd Kubát érintve érnek az Egyesült Államokba (azért megnéztem volna, hogy a Floridai partiőrség elhiszi-e a történetüket), sőt, olyan ötletük is volt, hogy egészen New Yorkig mennek. Végül egy hónapot töltöttek Martiniquen, aztán hazarepültek. Bár fontolták egy könyv kiadását, elengedték az egészet - vagy azért, mert az út lelkileg megviselte őket, de az is lehet ugye, hogy nem is volt út, amit megírhattak volna.

Ez a történet húsz évvel később úgy került elő, hogy Marco elkezdte tervezni az út megismétlését, vagy legalábbis befejezését, és ehhez elkezdett támogatókat gyűjteni, illetve az eredeti út megfilmesítési jogaival házalni - mindeddig sikertelenül.
Szóval ez a sztori, de én továbbra is nagyon szkepitkus vagyok az valóságtartalmával - egyszerűen nem győztek meg sem a források, sem a képek hitelessége, úgyhogy egyelőre élek a gyanúval, hogy ez egy fake news. Marco Amoretti létezik, és tud úszó autót építeni, ugyanis Dél-Olaszországban és Velencében az elmúlt években rendszeresen megcsinálta a műsort egy hajóvá alakított Maseratival, de a többit fenntartással kezelem.
A fotók ugyanis nem bizonyító erejűek: bárhol és bármikor készülhettek volna, nincs rajtuk semmi olyan pont, ami alapján biztosan be lehetne azonosítani a keletkezésük idejét és körülményeit. Ráadásul sok képen mind a két autó autó látszik, ez alapján olyasminek tűnik, mintha utólag készültek volna. Persze attól, hogy utólag készülnek képek, még maga a történet lehetne igaz, de ez nem erősíti meg a hitem.
Műszakilag nem tűnik hihetőnek: az autóhajók borulékonysága, irányíthatóság és terhelhetősége sem győzött meg, hiszen élelmük, ivóvízük, illetve eszközeik sem feltétlenül férnek el a két autóban (pláne négy főre, ahogy eredetileg tervezték). Illetve egészen más egy hajóval Velence csatornáin krúzolni, és más az Atlanti-óceán viharait túlélni. Persze lehet benne high end technológia és csodás mérnöki megoldások hada, de ettől sem lett hitelesebb.
Dokumentáltság: hevenyészett Google keresés alapján egyetlen komolyan vehető lap sem számolt be róluk, az összes forrás az új projekthez összerántott honlapra mutat - pedig ha valaki 1999-ben átszelte volna autóból épített hajóval az Atlanti-óceánt, azt nehéz lett volna ennyire titokban tartani. Egy 2020-as South China Morning Post és egy Bored Panda cikk nem túl meggyőző. Nem kizárt persze, hogy mindenki előtt titokban tartva juttatták el az autókat a Kanári-szigetekre és kötöttek ki Martinique-en, de ez sem teszi hihetőbbé az egészet.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
