38 ezer kilométer egy 18 éves használt autóban? Létezik ilyen!

Nagypapámmal mindig nagyon szoros kapcsolatom volt, suli után majdnem minden nap náluk lógtam, és rengeteget jártunk együtt a telekre vagy a garázsba. A lakótelepi garázssor egy külön kis világ volt a kilencvenes években, persze ma is van még ott élet, de egészen más, sokkal nyüzsgőbb volt akkoriban. Mivel sarki garázs volt az övé – sőt, még most is megvan neki –, ott mindig megállt valaki pár jó szóra. Én pedig hol a Kispolszki alkatrészek elpucolásában segítettem, hol a Komár mopedet csodáltam, hol a cseh kettőt néztem a valakitől működésképtelenül átvett, majd életre keltett Videoton tévén.

Papa pont akkor ment nyugdíjba, amikor én megszülettem, előtte volt rendőr és hivatásos sofőr – az élettörténetébe most ne menjünk bele jobban, de bokszolt (egyszer nyomott egy barackot a fejére Papp Laci is), futballozott, bringaversenyzett, harckocsizott, repülni is tanult. Kőkemény ember, de jobb szíve aligha lehet bárkinek. Szóval, voltak neki mindenféle autói, furikázta az egész focicsapatot Kadett A-val, igen, egyszerre a tizenegy embert is. De az elmúlt negyven évet két kocsival húzta le: 1982-ben vette a már említett Kispolszkit, újonnan. 2004-ben pedig elérkezettnek látta az időt a cserére. Mivel nála a hitel soha nem játszott, abból lehetett válogatni, ami a spórolt pénzből kifért. Ekkor vette meg a Matizt.

Akkoriban ez nekünk nagyon nagy dolognak tűnt: új autó a családban! Mármint vadiúj. 1.664.000 forintba került akkor az ezüst metál, nyolcszázas, fapados Daewoo, kurblis ablakokkal, rádió-előkészítéssel, tényleg zéró extrával. Bár soha nem éreztem magamhoz annyira közel, mint a Kispókot, azért vannak vele emlékeim, például ez volt az első autó, amit a friss jogosítvánnyal vezettem. Nagy szó volt ez, mert úgy tízévesen egyszer begurultam az árokba a Polskival, akkor elég mérges lett nagyapám. Aztán sok évvel később, amikor ott lapult a nulla kilométeres jogsi a zsebemben, megszólalt: megyünk a boltba – és a kezembe nyomta a kulcsot –, te vezetsz!

A Matiz viszonylag keveset volt használatban, az akkor még élő dédnagyapámhoz jártak vele hetente párszor, meg persze a telekre. Így gyűlt benne össze ez a kemény 38 ezer kilométer 18 év alatt, de annak a nagy részét sem az öreg hajtotta bele, volt egy időszak, amikor családon belül adta kölcsön hosszabb időre. Aztán nemrég, talán még a Covid előtt lejárt a jogsija. Pont nem esett bele abba a körbe, akiknek automatikusan meghosszabbodott az érvényesség a veszélyhelyzet végéig, viszont megújítani nem tudott bejutni. Közben új háziorvos is lett a körzetben, aki mindenféle vizsgálatokra küldte volna, ráadásul a telket is eladta. Bár még szívesen vezetett, végül belátta, így jóval túl a nyolcvanon talán jobb döntés lesz letenni az autót végleg. Nehéz lehet ez valakinek, aki annyit foglalkozott az autókkal, kilométerek millióit hagyta maga mögött balesetmentesen.

Onnantól kezdve a Matiz csak állt a garázsban, ott, ahol a korábbi 18 év nagy részét is töltötte. Egészen addig, amíg fel nem merült, hogy venni akarok – akkor még az Audi mellé, a párom édesanyja által átvett Astra helyett – egy olcsó kisautót. Mert akkor azonnal felkínálta, hogy vigyem nyugodtan, írassam át, és neki is jobb, ha nem kell gombokért eladni idegennek.

Szóval így lettem Matiz-tulajdonos, ráadásul látatlanban is a hazai piac egyik legjobb állapotú, legkevesebbet futott példányát állítottam be a garázsba. És akkor az állapotnál álljunk is meg egy pillanatra. A kaszni többnyire rendben van, de sajnos ezek az autók rettentő durván tudnak rohadni. Itt előny, hogy garázsban pihent szinte mindig, de vannak azért pörsenések, és egyszer a földúton egy tuskó felütötte a küszöböt, azt kellett lakatolni, akkor némi rozsda is előkerült, igaz, orvosolva is lett hamar. Sajnos maga a lemez, amiből az autó készült, nem mondható világelső minőségűnek, eléggé hitvány, no.

Műszaki szempontból annyit mondott nagypapám, hogy a generátor-ékszíjat majd cseréljem ki mindenképpen, mert az már megérett. Közben ennél jobban kezdett foglalkoztatni az időről időre visszatérő check engine, valamint a rángatás, és a tény, hogy bizonyos sebesség fölött már egyáltalán nem akar gyorsulni az autó. Ekkor először egy ismerőst kértem meg, hogy olvassunk hibakódot, ki is jött az égéskimaradás az egyik hengerben (ezt amúgy a motor járásán nem lehetett észrevenni), meg még valami jeladó.

A kimaradásnak lehet n+1 oka, ezért azzal kezdtem, hogy a gyújtógyertyákat, a gyújtáskábeleket és a Matizoknál amúgy is gyakran rakoncátlankodó gyújtótrafót kicseréltem. Ezek közül utóbbi volt a legnagyobb tétel, de összességében minden elég olcsó a kis Daewoo-hoz, ezért is döntöttem úgy, hogy nem egyesével haladok, hanem legyen minden új, ki tudja, mikor voltak ezek cserélve. Közben a fojtószelep környékén is mindent kipucoltam. Valamivel jobb lett, de nem az igazi.

Ekkor tértem át az üzemanyag útjának vizsgálatára. A szűrőcsere ugye alap, de belenéztem a tankba is, ahonnan a szivattyút kiemelve azt láttam, hogy a rajta lévő szűrő iszonyat retkes. A komplett szivattyú sem volt egy pénztárcaszaggató tétel, így hát azt is kicseréltem, és egyszerre el is tűnt minden gond. Megszűnt a rángatás, a Matiz ezen a 800 köbcentis szinten egész harapós, nagyjából így kell ennek menni, és már a check engine sem világít.

De ha már ennyire belejöttem, próbáltam kideríteni, mikor lehetett cserélve a vezérlés – meg hát ott a generátor-ékszíj is, amit papa a lelkemre kötött. Mivel mindig precíz ember volt, és az autóira is odafigyelt, arra számítottam, hogy a vezérlés sem lehet régi, de sajnos az derült ki, hogy annyira keveset ment az autó, ő meg annyira a (régi) láncos motorokhoz volt szokva, hogy bizony ez elfelejtődött, vagy legalábbis ő nem emlékszik, feljegyzés pedig nincs. A gyári hatéves csereperiódussal számolva most a harmadik szett lenne aktuális bele, tehát így is-úgy is kéne újítani.

A vezérlés szett vízpumpával együtt eljött valami 20 ezer körül, normális minőségű alkatrészekből, csak éppen nem nagyon találtam senkit a megszokott körben, aki belátható időn belül vállalná. Elkezdtem hát olvasni és videókat nézni a műveletről, mivel soha az életben nem cseréltem még magam vezérlést, legfeljebb segítettem másnak. Végül szerelő barátom megmutatta a vonatkozó programban is a leírást, lépésről lépésre elég egyértelműnek tűnt, ráadásul nem is igényel speciális célszerszámot, amivel esetleg rögzíteni kell.

Szóval egy szép délutánon odacuccoltam a szerszámaimat az autó köré, és nekiálltam. A kocsit megemelve, a jobb első kereket és mögötte egy műanyag betétet leszerelve lehet hozzáférni úgy-ahogy a dolgokhoz, de még el kellett távolítani a generátor-ékszíjat, ami valóban elég rojtos volt, meg a szíjtárcsát. Ehhez alulról ki lehet ékelni a főtengelyt, elég hozzá egy hosszú csavarhúzó. A vezérlés borításait levéve, mindent jelre állítva maga a szíjcsere egész gyorsan megvan, a feszítőt sem bonyolult leszedni és felrakni. Oké, a normaidőnek szerintem így is legalább a duplájával dolgoztam.

A probléma viszont nem ez volt, hanem a vízpumpa. Leeresztettem a rendszerből a hűtőközeget, azzal nem is volt baj, viszont a vízpumpa mögött van egy védőlemez is, amitől persze nem nagyon akar kijönni. Vagy leszedem a vezérműkereket, vagy megpróbálom valahogy kibújtatni a lemez mögül. Az első talán gyorsabb megoldás lett volna, én inkább az utóbbival kínlódtam nettó egy órát a legcifrább káromkodások közepette – ahhoz képest az újat visszafűzni már nem is volt olyan borzasztó.

Mire minden a helyére került, már jócskán rám is sötétedett, rendes világítás híján mindennel próbáltam fényt csinálni az utolsó csavarok meghúzásához. Még a hűtőfolyadékot visszatöltöttem, és ekkor kezdtem igazán izgulni. Mert ilyenkor mi következik, este fél tizenegykor, többórás munka és tanulási folyamat után? Hát az indítás! Ha valamit elrontottam, az pillanatokon belül kiderül, vagy nem indul be az autó, vagy azonnal összegabalyodik minden a motorban, esetleg csak csattan egyet, és örökre megáll. Szóval, úgy kábé mindenre fel voltam készülve. Az idegesség viszont a jelek szerint fölösleges volt, a Matiz pöccre indult, azóta mentem vele párszor, és semmi jele annak, hogy mindent tönkretettem volna.

Mellesleg a vezérműszíj szemre, valamint kézbe véve és meghajlítva nem néz ki rosszul, nyilván ettől függetlenül nem lettem volna nyugodt vele. A generátor-ékszíj ellenben elég tragikus volt. Most már csak egy olajcsere van hátra, amit egyidejűleg terveztem megejteni, de éjszaka már inkább nem kezdtem neki – mondjuk az nem is nagy dolog. Közben friss vizsgát is kapott a Matiz, egy rossz szót nem szóltak rá a vizsgaállomáson.

Na, így lettem Daewoo-tulajdonos.

Nemrég egy Corollán vizsgáltuk meg, mire számíthatunk egy nagyon keveset futott, alig használt autónál: