Tulajdonképpen nem is annyira az ID. Buzz külső képe az igazi kedvencem, bár pont ez a kép szerintem nem sikerült rosszul, hanem az, amelyik a csomagtartójáról készült. És nem azért, mert valóban hatalmas, még egy köbméternél is nagyobb. Hanem azért, mert ahhoz, hogy ezt megmutathassam, előbb ki kellett operálnom egy terjedelmes polcrendszert, amit arasz hosszúságú csavarok rögzítettek a padlóba. Mire kicsavartam őket, azt hittem, minden egyes hajszálam őszbe fordul. Az persze már csak a hab volt a tortán, hogy a fotó elkészülte után ugyanazt visszafelé is elő kellett adni.
A csomagtartó meglehetősen sivatagszerűen sivár képét mégse tehettem ide, ezért álljon itt inkább az egész ID. Buzz a maga teljes valóságában. Amúgy tetszett a VW új elektromos egyterűje, mert telepakolták jó ötletekkel, jópofa megoldásokkal és vidám részletekkel. Mindennek tetejébe a külseje sem mindennapos, az alul arany, felül fehér fényezés kimondottan jól áll neki, és még hasonlatosabbá teszi ikonikus őséhez, a Bullyhoz.
Az első kép egyébként azért is kedvencem, mert technikailag is egészen jól sikerült. Jó helyről jön a fény, a vízbe benyúló mólón álló autót jó szögből sikerült (szerintem) megörökíteni. Ráadásul ha valaki jól megnézi, egy szélkerék is szerepel a képen, amit villanyautós utalásnak is vehetünk. A legbüszkébb azonban mégis arra vagyok, ami nem látszik a képen. Az autó mögött a túlparton egy erőmű épületei és kéménysorai sorakoztak, amit sikerült magával az ID. Buzzal teljesen kitakarni. Egy kisebb autóval lehet, nem sikerült volna...
A kedvenc fotóm még októberben készült, amikor éppen az Audi RS6-tal tartottam be szigorúan az összes szabályt valahol Etyek és Tata között. Tényleg minden összeállt: a frusztrálóan rövid tesztidőszak alatt sikerült találnom egy helyszínt valahol Alcsútdoboz környékén, ahol fergetegesen jól nézett ki az amúgy se csúnya RS6.
A szinte már szürreálisan színes, még épp a fákon kapaszkodó levelek, és a pusztító, csatahajószürke RS6 együttállásáról kiderült, hogy szinte hibátlan kombináció. Nem csak a helyszínt, magát az autót is nagyon adtam: maradandó, intenzív és sűrű élmény volt kenni a 600 lóerős, kéttonnás kőtömbnek.
Szóval a helyszínt és az autót is imádtam, adta magát, hogy a cikk fotóival is ki leszek békülve. Tulajdonképpen bármelyiket választhattam volna, mert a barátságos őszi színek és a jéghideg, fenyegető RS6 mindegyiken szimpatikus kombó a szememnek.
Ezúttal nem saját fotót, hanem Rézmonyó szicíliai sorozatának egyik darabját választottam. Monyó képei nemcsak szépek, hanem beszélnek is. Ezen például rajta van az egész élet: a közeli és távoli történelem, a dolce vita és a mindennapok nehézségei, az állandóság és a változás. Na, meg egy Fiat Ritmo, ami önmagában is nagy dolog, tekintve hogy a nagy részük rég elporladt már.
Keserű Gergővel teljesen véletlenül fújt minket össze a szél: egy esküvőn találkoztunk, ő meglepődött, hogy meglepően ismerős vagyok neki mobilarenás múltam és az itteni tevékenységem kapcsán, én meg azért lepődtem meg, mert Instagramon már többször is találkoztam a csodálatos veteránautókról lőtt képeivel. Amikor nálam volt a BMW M850i tesztautó, egy hirtelen ötlettől vezérelve ráírtam, hogy érdekli-e, ő pedig azonnal mondta, hogy csináljunk róla egy fényfestős galériát. Aznap éjjel már egy hideg magtárolóban álltunk az autó előtt, pokrócon a technika, feszült figyelem és hosszas előkészítő munkák jelezték, hogy mi ezt most komolyan fogjuk csinálni.
Aztán mégsem csináltuk teljesen komolyan. Teljes őrültek vagyunk, ez nagyjából 12 másdoperc alatt lett teljesen tiszta mindenkinek, folyamatosan poénkodtunk, élcelődtünk, de közben haladtunk is, a végeredmény pedig önmagáért beszél. A nyolcas csónakszerű sziluettje sokkal inkább magára talált, mint a napfényben bármikor, a Brass fantázianevű sötétzöld fényezés a legszebb arcát mutatta, és szerintem az utómunka is nagyon jól sikerült. A fotókra is, és erre az estére is szeretnék emlékezni, amíg élek!
Az autófotózás nekem kín, gyötrelem és felböfögött epe. Délelőtt tízig muszáj visszaérni a forgalmazóhoz, de mivel az újságíró civilizált ember, előbb mos és tankol. Reggel hatos kelés után túrni kezdi a várost disznómód, a háttér is stimmeljen, és a forgalom is legyen gyér. Nyilván meg lehet ezt oldani 10 milligramm nyugtató nélkül is, profin, fényfestéssel, mint Szentkuti kollégáék fentebb, de 2022-ben úgy alakult a szerkesztőség élete, hogy sokszor 2 deka gyorsító is kevés: nincsen időnk, semennyise.
A hibrid Civic galériája is ilyesmi futtában készült, szerencse, hogy a karakteréhez egyébként is jobban illik a reggeli agglomerációs Auchan-parkoló, mint az éjszakában vibráló Daikoku. Téblábolás, guggolás, átparkolás, nézem, halvány füst szivárog a Canonból. Negyed tíz: fiatal anyukák meg mókusok aktívak ilyenkor, a furgonok meg mint albínó bodobácsok, párzanak. Egymásra parkol két dobozos Iveco (?), áru kerül át egyikből a másikba. A solymári alvilág lesz ez, akárhogy is, köszönet nekik a váratlan, szimmetrikus háttérért.
Mindenképp olyan képet akartam, amit én csináltam az elmúlt három hónapban. Az autózás a kötelező körökön túl a kalandokról szól, nemrég pedig egy Dacia Joggerrel mentünk rendes telet keresni. A Magas-Tátrában megtaláltuk, és egy hóviharos vasárnap, mikor a túrázás kizártnak tűnt, a Volvo-imitátor családi kombival indultunk az ismeretlenbe, feszegetve az elsőkerékhajtás képességeit. Végül a Bélai-havasok előtt, a bájos Zár nevű falu egyik buszmegállójában fordultunk meg, ahol legnagyobb meglepetésemre egy szintén magyar Porsche 996 GT3 tartotta melegen hat hengerét.
Nem ritka a magyar rendszám Szlovákiában, 1999-ben a Porsche 911 is elég népszerű volt pirosban, ám ezen a vidéken, friss havon egy GT3 azért mosolyt csalt az arcomra. Visszafelé nem is értük utol a Joggerrel, pedig LPG-n az is tud legalább 99 lóerőt, és az orra sem viselkedik hókotróként. Csapadékos időben piszkos autót fotózni bűnnek számít a magazinos világban, ám a Jogger karakteréhez szerintem passzol a jelenet. Majdnem Volvo, miközben nagyon nem, majdnem Lappföld, mégis egész más, összességében pedig csak egy nagyon őszinte kombi. Egyre kevesebben mernek ilyeneket gyártani, mint ahogy a Porsche sem fog soha többé olyan egyszerű sportautót árulni, mint a 996. De mi a kotta azzal a hátsó lökhárítóval? Ilyen még a GT3 Clubsporton sem volt.
