Az utóbbi időben pofátlanul megdrágultak a használt autók: a párszázezres, öreg, de normális állapotú, napi mászkálós már csak ábránd, de a relatíve fiatal, megbízható családikért is 3-4 milláig kell nyújtózni. És ezek még csak a használati tárgyak: különösen nehéz a helyzet, ha valami olyat szeretnénk venni, ami kicsit is érdekes. Bár durván elszálltak az árak, azért akad pár olyan típus, ami annak ellenére is bebújik kétmillió alá, hogy tényleg különleges.
Nehezíti az autóvásárlást, hogy rohamosan fogynak az opciók. Nem léteznek fiatal, de faék egyszerűségű, olcsón javítható dízelek, ahogy a benzinesek között is baromi ritkák a pofonegyszerű szívómotorok. Drága javítások réme, bonyolult és baromi drága alkatrészek tömkelege késztetheti fejvakarásra a vásárlót, aki ráadásul nemcsak a fenntartásra, hanem a vásárlásra is kénytelen kényelmetlenül sokat költeni.
A bonyolult, olykor rettentő drága technika és a magas árak mellett azzal is szembesülnie kell az egyszeri júzernek, hogy egyre unalmasabbak és érdektelenebbek is az autók. Egységsugarú, krumpliszerű SUV-k, platformstratégia és kegyetlenül kinyírt, patinás típusnevek biggyesztik le a szájszélt. Így aztán aki ma szeretne vásárolni karakteres autót, talán minden eddiginél nehezebb dolga van.
Az érdekes relatív fogalom, főleg, ha a büdzsé szűk: nyilván nem fognak beleférni világszerte istenített, történelmi jelentőségű modellek, de ez nem azt jelenti, hogy kevés pénzből lehetetlen izgalmasat választani. A modern, sótlan autók a régiek malmára hajtják a vizet, ugyanis ebből a szemszögből nézve váratlanul vérpezsdítő lehet egy rakás olyan típus, ami egykor az utcakép szerves része volt, és simán elmentünk mellettük.
Fontos azt is figyelembe venni, hogy különböző összegekért az érdekesség különböző fokait kapjuk: kétmillió forint ma már autóvásárlási szempontból aprópénz, így ennyiért leginkább olyan autókat lehet találni, amikből elég sok készült, de ma már kezdenek elkopni.
Azt direkt nem szeretném konkrétan specifikálni, hogy mi az érdekes, hiszen ez mindenkinél más és más lehet. Van, aki az öreg, tüzes hot hatchekért rajong, van, aki a régi luxusautók minőségét akarja átélni, és olyan is biztosan akad, aki egy nagyon karakteres kretén típusban tudja elképzelni magát. És nyilván van még ezer és egy egyéni preferencia, így aztán igyekeztem egy olyan listát összerakni, amiben lehetőleg mindenki talál valamit, ami a szívének kedves. Azonban ezek főleg nekem érdekes cuccok, így aztán ha egy sem talált be az itt felsoroltak közül, az se gond, de akkor mindenképp írj egyet, amiért szívesen kicsengetnél két millát.
BMW 3 (E36)
A 3-as BMW univerzális választás. Azért az E36-ot választottam, mert kétmillióig még reálisan lehet jó állapotú darabot találni belőle. Sőt, mivel a fáradtabb darabok jóval olcsóbbak, a büdzsébe még az is belefér, hogy sorhatos benzines legyen, így sokkal BMW-sebb lehet az élmény.
Az E36 eleve egy rettentő jól sikerült széria, hiszen műszakilag még nem vállalhatatlanul bonyolult, viszont már kellően modern ahhoz, hogy akár napi használatra is kényelmesen alkalmas legyen. A külső az idővel csak egyre kívánatosabb lett: hosszú orr, egyszerű, világos vonalvezetés, perfekt arányok, felütve némi sportos agresszivitással. Nem véletlen, hogy a mai napig igen népszerű, én is rendszeresen rá szoktam kívánni egy patent állapotúra.
Ezért a pénzért egy tényleg szép, nem leharcolt Coupe és a Cabrio nem reális, főleg nem hathengeressel, így hát marad a limó és a Touring. Mivel az E36 már egy ideje nem tartozik az épp legolcsóbb, tonnaszám előforduló 3-asok közé, így aztán egyre kevesebb a hülyegyerekautó az eladó példányok között. Mivel azonban sokat elkoptattak az imént említett arcok, már a választék is jóval szűkebb lett.
A sorhatos benzinesek közül a 20i, a 23i és esetleg a 25i férhet bele, a 28i már valószínűleg nem, vagy csak kompromisszumokkal. Ahogy az ilyen öreg autóknál lenni szokott, a rozsdára érdemes legjobban odafigyelni, az E36 ugyanis szeret csúnyán rohadni, és a lakatolás, illetve fényezés költsége minden másnál drágább. Szerencsére a többi alkatrészből van bőven, de ne feledjük, hogy az első példányok már bőven 30 év fölötti korúak, így rengeteg alkatrész fáradhatott már el bennük.
Ha találsz egy jó állapotú, gyárilag hathengeres E36-ot, aminek a kasznija rendben van, és a többi része is egészségesnek tűnik, akkor még simán érdemes lehet beleugrani, hiszen az áruk ennél már soha nem lesz kevesebb. Oldschool BMW-s hangulat, hátsókerékhajtás, érces hangú sorhat és remek forma. Mi kell még?
Toyota Celica Mk V
A Celicák közül több is beleférne a költségvetésbe: hatodik és a hetedik generációs modellek közül lehet szemezgetni 2 milláig. Azért választottam mégis az ötödik generációt, mivel szerintem az olcsóbb Celicák közül egyértelműen ez néz ki a legjobban. Az évek során méltatlanul eltűnő bukólámpa megléte már önmagában indokolja az Mk V-öt. Sőt, az egész formavilág is ennél adja a legjobban az említett három generáció közül.
Japán, ráadásul Toyota, így a motorokkal nehéz mellélőni, gondolhatnánk, ugyanakkor nem árt vigyázni. Ezek a Celicák voltak ennél lényegesen olcsóbbak – párszázezrekért dobálták őket egy időben –, ezért sok lerúgott, toldozgatott darab lehet, aminek a motorját sem kímélték. Bírja, persze, de nem a végtelenségig.
Ezért a pénzért főleg az 1,6 literes alapmotorral szerelt változatokat adják, a kétliteres, kicsit tüzesebb verzióból már fáradtabb példányok jönnek ki kétmillióból. A japán autók tartóssága legendás, de a kilencvenes évekből származóak ugyanilyen legendásan elporladnak. Tehát ha Celica kéne, a rozsdára nagyon figyelj!
Mitsubishi Pajero
Biztos van köztetek olyan, akit az offroadozás, vagy a terepjárók hangulata vonz. Na kérem! A Mitsubishi Pajero egy vérbeli terepjáró, amit eleve annak is terveztek, és csurig van igényes megoldásokkal. Nem kamu, nem SUV, hanem egy rendes, alvázas, masszív cucc, ami nemcsak a földúttal boldogul, hanem olyan helyeken is elmegy – egy jó gumival –, ahol gyalog se egyszerű.
Ez eddig remekül hangzik, de mégis egy picit félve dobtam be a listára a Pajerót, mert bár elég sok van belőle 2 guriga alatt, tapasztalatból – van egy a társaságban – tudom, hogy micsoda embertelen összegeket emészthet fel egy ilyen autó. A rozsda itt is elég nagy gond lehet, bár az alváz miatt egy kicsit kevésbé veszélyes formában. Azt azonban nem árt szem előtt tartani, hogy a Pajerók nagy részét tényleg nyűtték terepen, az pedig eszi a technikát, méghozzá mocskosul.
Tehát autó van bőven, de nagyon körültekintően kell választani, mert egy ilyenhez nem annyiba kerülnek a cuccok, mint egy Swifthez. Offroadozáshoz a rövid kasznis változat a legjobb választás, egy erős V6-os benzinessel, de a hosszú kasznis dízelekkel is jól lehet szórakozni. Az 1982-től készült első, illetve az 1991-től gyártott második generáció néz ki a legjobban, és ezekből egész normális választék is akad 2 milláig.
Citroen XM
A relatíve megfizethető, borítékolhatóan klasszikussá érő típusok közül nem hagyhatok ki egy igazi francia limuzint. És mi más lehetne franciásabb, mint egy hidropneumatikus futóművel szerelt, furcsán menő formájú Citroen? Ebbe a kategóriába sok típus beférne, de az XM az egyetlen, amit reálisan meg is lehet venni ennyiért.
Nyilván a világ legkirályabb francia autója, vagyis az eredeti DS lenne a csúcs, de azoknak az ára már nagyon magasan van, ahogy a jó állapotú CX-ek is bőven elhagyták már ezt az árkategóriát. De ne szomorkodjon senki emiatt, hiszen az XM is remek darab, és tud mindent, amiért ezeket a francia luxusautókat szeretni lehet.
A futóműve álomszerű: a hidropneumatikus rendszerrel úgy siklik az úton, hogy a legtöbb autó még ma is irigykedve méregeti az öreg Citroent. Ráadásul az XM még mert nagyon valamilyen maradni: megtartották a DS-nél kitalált, furcsa arányokat, csak épp az aktuális trendeknek megfelelően szögletes kaszniba csomagolva. Ekkor már a technológiai arzenál is jelen volt, és mivel az XM a márka felsőkategóriás zászlóshajója volt, belepakoltak mindent, amit csak tudtak.
Az egyedi külsőre ráígér a beltér, ami a hatalmas üvegfelületekkel, az óriási térrel és a furcsa formákkal otthonos és kényelmes. Azt kár lenne tagadni, hogy egy ilyen autóval akadhatnak változatos problémák, hiszen a korszakhoz mérten bonyolult, és nem sosem volt tömegmodell, így aztán a fenntartás küzdelmes lehet. Mindenesetre a korszak egyik legérdekesebb francia autója, ami semmilyen máshoz nem hasonlítható, és még el lehet csípni elég jó áron.
Mini Cooper R50 vagy bátrabbaknak Cooper S R53
Ha hot hatch kell, amit pokoli jó vezetni, de mégse lőtt ki úgy az ára, mint a 80-as és 90-es évek ikonjainak, akkor az új Mini első generációja tökéletes választás. Sose említették a legtartósabb típusok között, de az első változatok BMW-eredetű motorjai még nem voltak olyan rosszak, mint későbbi, Prince-motoros verziók.
Szinte hihetetlen, hogy már bő 20 éve a piacon van a típus: a külseje hibátlanul öregedett, egyáltalán nem tűnik elavultnak. Én különösen imádom a formáját, mert egy nagyon egyedi, tökéletes arányérzékkel és stílussal megrajzolt kisautó, ami hibátlan folytatása a legendás eredeti Mininek. Különösen menő benne, hogy gyakorlatilag bárhol meg lehet vele jelenni, még drága luxusautók és sportautók között is jól mutat.
Az igazi királyság a kompresszoros Cooper S, ami vezethetőség szempontjából a valaha gyártott egyik legjobb hot hatch. A 170 lóerős egyhatos nagyon erősnek érződik, remek karakterű, ellenben sokszor problémás, és brutálisan sokat tud enni. Éppen ezért az alapnál mérgesebb, de sokkal kevesebb hibalehetőséget rejtő Cooper tűnik a legjobb választásnak, amiből a legjobbakat is megvehetjük 2 millió alatt. Már a keret nélküli ablakok miatt is megéri!
Volvo 850
A svédek egészen máshogy közelítettek a nagy utazóautókhoz, mint a többi gyártó, így aztán az öreg Volvók hangulata mindig különleges. Ebbe az ársávba simán belefér a 850-es, ami egy igen tartós, még az örökkévalóságnak gyártott típus hírében áll. Volt belőle kombi és szedán, benzines és dízel is, mindenki szemezgethet kedvére.
Ha nem számolunk a csodálatos, sorötös turbómotorral szerelt T5-R-rel, ami úgyis messze van a kerettől, én egy TDI kombi mellett döntenék. A szögletes formavilág itt adja ki leginkább, miközben végtelen hely van benne, egy oldalra borított telefonfülkét is simán elnyel. Minden 850-est praktikusan elpusztíthatatlannak terveztek és gyártottak, amit rengeteg, az interneten fellelhető videó is bizonyít.
A TDI pedig azért adja különösen, mert az egy Audi-eredetű motor, ami a márka történetének egyik legjobb dízele. A 2,5 literes, sorötös turbódízel kiválóan húzza a svéd acélt, miközben alig eszik, és bármennyi kilométert bele lehet tekerni, bírja. Váratlan, de a 850-es még nem lett igazi kultautó, pedig minden adott lenne hozzá, így aztán még értelmes áron hozzá lehet jutni, és amellett, hogy különleges darab, bónuszként egy tökéletes napi autó is.
Renault Clio Sport
Nem tudtam dönteni, hogy a Mini Cooper vagy a Clio Sport kerüljön fel a listára, úgyhogy inkább bekerült mindkettő. A második generációs Clióból készült Sport, ugyanis a francia hot hatchek esszenciája, benne van minden, amiért a franciák olyan elismertek ebben a műfajban. Pici, pofátlanul könnyű, eszméletlen jó a futóműve, és egy brutál erős, szívó kétliteres mozgatja.
Teljesen mindegy, hogy az eredeti, 172 lóerős, vagy épp a faceliftes, 182 lóerős változatot vesszük, mindkettő pokoli gyors és nagyon addiktív, hiszen mindkét verzió alig egy tonna. Előny, hogy azon túl, hogy vannak benne egyedi alkatrészek, a lemezek alatt ezek sima Cliók, tehát a fenntartásuk se a világ legköltségesebb mutatványa.
Választani így is igen körültekintően kell, hiszen ha valami ennyire híresen jó, sokan akarnak venni, készülni kell lerúgott példányokra is. A kínálat eleve nem valami nagy, jelenleg kevés Clio Sport cirkulál a piacon, cserébe ezeknek az ára még mindig emészhető, a kétmilliós keretbe pont belefér.
Az eggyel újabbról írtam használttesztet is. Imádtam, íme:
Volkswagen Transporter T4
Végül pedig az egyik személyes kedvencemről lesz szó, a Volkswagen egyik csúcstermékéről, vagyis a T4-es Transporterről. Fura típus ez: van, amit dédelgetett hobbiautónak tartanak, és van rengeteg, amivel a mai napig melóznak. Bár a kínálat gyakorlatilag végtelen, az előbbi miatt az árak és az állapotok is igen széles skálán mozognak.
Érdekes hobbiautónak egyértelműen a buszok felelnek meg, de azokból csak a prolibb csapatszállítókat lehet megvenni kétmillió alatt. Caravelle-ből ennyiért maximum végtelen hervadt darabok vannak, Multivan pedig teljesen esélytelen ezért a pénzért. A T4 népszerűségét és földöntúli tartósságát jelzi, hogy hiába 20-30 éves autókról beszélünk, 2 millióért még így is kompromisszumokat kell kötni.
A legjobb motorral, vagyis a 2,5 literes, sorötös TDI-vel szerelt változatok neccesen jönnek ki a keretből, a klímát pedig szinte biztos, hogy elfelejthetjük. A T4-es bár műszakilag nagyon tartós, van egy makacs ellensége: a rozsda. Nem sokkal könnyebb rozsdamentes Transportert találni, mint Mazda MX-5-öt.
A nagyon szétmelózott, elmállott darabokat is érdemes kerülni, ezért a realitás az, hogy ha kellenek az ülések és ablakok, akkor egy korábbi évjáratú szívódízelt kell keresni, ami nem rohad. A TDI-vel szemben a 2,4 literes – szintén öthengeres – szívódízel markáns hátránya, hogy a 77 lóerejével nagyon harmatosan megy, ezért hosszú, autópályás utazáshoz jóval kevésbé alkalmas, mint a turbós változat. Szerencsére a kettőnégyes is agyonüthetetlen, és szervizelni se drága.
