BMW-re cseréltem a Teslát, az első héten lerohadt

Tisztelt Olvasó,

Ez itt egy megfontolatlan bejelentés arról a diadalmasan derűlátó, mámorítóan megosztó és szenvedéllyel átitatott tényállásról, miszerint e cikk szerzője - vagyis én - egy újabb autókulcsot helyezett a családi kalendárium és a letekert radiátor mellett áttelelő muskátli közé, majd némán rágyújtott. A fém karimás token úgy pattant a csendben kihűlt hamutál peremén, mint szentesti vacsorát követő, PS5 helyett atlaszt bontó gyermek szíve a kopogó parketton. Reccs. 

Abszurd pillanat volt ez kommunám számára, hiszen a Toyotás, Lexusos, Teslás prelűd nem feltétlenül a német prémium tulajdonlás előszobája sőt, sokkal inkább a kűr elejét hivatott nyitni a márka, amikoriban eldől, hogy japán autós lesz az ifjú, vagy hithű németpárti. A szerző - vagyis még mindig én -  Toyotás lett, és valahol szíve mélyén még mindig Toyotás is azon banális okból, hogy már a kétezres években is lusta volt sokat utazni bármiért, a legközelebbi autós közösség - amikor először autós közösséghez tartozását kívánta a világ tudtára adni - pedig a Toyota Klub volt úgy tizenöt évvel ezelőtt a kerepesi úti McDonalds szülinapos kalitkájában.

Elnézést, elkalandoztam, a tragédia, amiért ön érkezett még hátravan.

Létezéséről korábban fabatkám sem tudtam. Mentségemre szóljon, hogy az autós szaktekintélyekben bővelkedő köröm is fejét vakarva hallgatott a kagyló túloldalán, mikor véleményükre kíváncsian előhozakodtam a témával. Végül Novoth közlekedésgépészeti technikus elismerően csettintett az elektronok mellett a hajtás javát adó, B48 kódra hallgató twinscroll turbós benzinmotor hallatán, míg korábbi Papp főszerkesztő úr a váltóba épített villanymotorról nyilatkozott közepesen felhangolóan.

Érzésre a kockázati tényezők tehát csökkentek, a mesterséges racionalizálás végbement, úgy döntöttem ilyet veszek. Ha, és amennyiben majd mégsem hozza az elvárt színvonalat, úgyis eladom és jöhet a következő próbálkozó.

Kedves olvasó. Semmiképp sem fárasztanám a hosszú és kétségbeesett autókeresésem folyamatával. Legyen elég annyi, hogy a távozott Teslát egy G20 kódnévre keresztelt, 2020-as BMW 330E követte, ami a jelek szerint mindenben megfelel az elvárásaimnak. Leszámítva azt, hogy az elvárásaim között semmiképp sem szerepelt a forró kéngőz a hetedik nap éjszakáján.

Amikor portás Tibi és a csajom halk susmorgására lettem figyelmes a bejárat felől. Mit akar ez ilyenkor? Most lebuktak! - töprengtem magamban, de csak a következők szűrődtek be a hűvös, novemberi folyosóról: büdös, szerintem a BMW, szomszédok, gyertek gyorsan. Másodpercek múlva már a kocsi mellett kerestük a szúrós szag forrását, senki sem volt nyugodt, az egész ház bűzlött a kéntől. Végül a BMW tűnt a magnak, a kőbányai infernó eredetének, hát kiparkoltam a szabadba, ha esetleg úgy döntene elpusztul, legalább magányosan tegye.

A BMW tehát a szabad ég alatt pihent, mi pedig az idegtől szemerkét sem aludunk, reggelre pedig kész diagnózissal hívtam a BMW ügyfélszolgálatát. Szerencsére, épp néhány héttel korábban szerkesztettem Villanypásztorunk a témában született publikációját, amikor még nem gondoltam volna, hogy a benne leírtak pont velem történnek majd meg.

A 12 voltos akkumulátorok lettek zárlatosak - a német prémiumokban gyakran kettő is van -, ezeket cserélni kellett, az áruk pedig egyesével sem volt baráti. Napokkal később és négyszázezer forinttal szegényebben, mégis a legnagyobb elégedettséggel távoztam a Wallis Duna udvarából, ami manapság korántsem természetes. A rettentő elkeserítő, lehangoló, siralmasan fos Teslás ügyfélszolgálati élmények után a BMW asszisztencia, majd a szerviz kifogástalan kommunikációja feledtette velem az álmatlan éjszakát, ezért utólag is hálás vagyok. Azt pedig nem most tanultam meg, hogy a prémium autó prémium költségekkel jár, de a két 12 voltos akkumulátor ára akkor is mellbevágott. Végül, ha már ott volt, kértem egy olajcserét is.

Közel 130 ezer kilométert futott, 2020-as, használati nyom sehol. A bőr feszes, a fényezés rendben, az illat gyári. A vásárlásra szánt összegért választhattam kevesebbet futott, de mezítlábas példányt, vagy extrásabbat, cserébe 30-50 ezerrel magasabb méterrel. Utóbbi nyert, ha már BMW, legyen felszerelt, végül pedig egy M-sportra nyomtam entert. És nem is bántam meg.

A Tesla nem prémium, ahogy az ára sem az, vele szemben a BMW igen és ez azonnal érződik is. Választékos anyaghasználat, stílusos formák, jobb kivitelezés, a kezelőszerveknek súlya van, az extrák nem várnak utólagos szoftverfrissítésre funkcióik betöltésére. A BMW sokkal jobban hozza a klasszikus értelembe vett autó és autózás hangulatát, a Tesla ezzel szemben jóval sterilebb, ugyanakkor tech szinten messze a német felett áll. Habár a BMW szoftverfejlesztő részlege is elkezdett életjelek adni - szilveszterre üdvözlő videó érkezett -, az autóhoz párosítható, fizetős applikáció köszönőviszonyban sincs az amerikaihoz képest.

A BMW-ben egyértelműen érezni, hogy valódi anyagok vesznek körül, és nem csak szemfényvesztés, nem vakító díszlet, amit látsz, fogsz, érzel. A pénzedért valós tartalmat kapsz, a perifériákat nem a funkciók kiszolgálásához szükséges elvárható minimum jegyében tervezték. Azt tapasztalod, hogy - bár sok pénzért ugyan - de valódi értéket kapsz. Ezzel szemben technikailag a kor trendjeihez mérten sokkal modortalanabb is, hiszen benzin hatja, víz hűti, olaj keni, amikor épp nem az ötven kilométerre elegendő akkumulátorról üzemel. Ennyit tud ugyanis városi körülmények között nyáron, télen pedig harmincötöt.

Papíron a Tesla nyilván gyorsabb (6,1 s 0–100 km/h), arrogánsan tol az ülésbe, hirtelenebb érkezik az elképesztő erő, ez az elektromos autók egyik ütőkártyája. De valójában akarod-e tolni neki? - hiszen se a fék, se a futómű nem a legjobb partner a tempós kanyarokban, hiába kemény és ráz, sokszor elviselhetetlenül. Persze, minden csak viszonyítás kérdése, és nagyon nem mindegy, hogy miből ül át az ember Teslába. Egy Dacia után simán nyújthat katarzist is, vagy fejfájást egy BMW-ből átpattanva. Utóbbi egyébként szintén odaér, ha kell (5,8 s 0–100 km/h). 

Az adaptív futómű és az M-sport fék szenzációs, egyértelműen diadalmaskodik az évtizedes tapasztalat. Előbbi úgy keményedik, vagy úgy puhul fel ahogy akarom, és semmilyen körülmények között, soha nem bizonytalanodik el. Bármilyen tempóval, bármekkora pocsolyán veretsz is át, mindig tudod, hogy stabil marad, a kormány egyenes, nem úszik fel, nem könnyül el. A fékben pedig nem csupán a fékhatás figyelemreméltó, hanem a fékerőszabályzás is, vagyis nagy tempós satuzásra az egész autó beül, nem bukik orra.

Az infotainment, az app, a high-tech emóciós blablabla nyilván az amerikai malmára hajtja a vizet, de ha valaki fiatal autóra vágyik és számítanak a vezetés közben kinyert érzelmek, vegyen nyugodtan hármast, csak kalkuláljon a fenntartással is, és nem fog csalódni.

Hát így. A Tesla ment - azóta egy balesetben az új gazdájánál el is pusztult - a BMW jött, és most együtt töltünk majd néhány hónapot. Addig pedig, hogy véletlenül se unatkozzak, vettem egy másik autót is, mert amikor ránéztem, megsajnáltam, és nem tudtam otthagyni. Most pedig hamarosan kap egy emelést és nagyobb kerekeket, de ez már a jövő zenéje. Előtte le kell ugranom Sierra Leonéba, a Bamako Rally mezőnyével.