Hallstatti túra egy új négyévszakossal

A Volvo négyévszakos Kumhókat hordott eddig. Nem is voltak rosszak, de a 2018-19-es évjáratból érkeztek, jó pár tízezer (lehet százezer, csak én raktam bele kb 25 ezret) kilométeren át szolgáltak. Az elmúlt fél évben már kezdett látszani rajtuk a használat, gondoltam, a télnek nem így kéne neki vágni, főleg, mert tervben volt olyan helyszínek látogatása, ahol kicsit több a hó és a jég, mint itthon.

 Sokáig nézelődtem, hogy mit vegyek. Az alap paraméterek ezek voltak:

• Az eddigi pozitív tapasztalatok alapján maradhat a négyévszakos.
• Ne legyen túl zajos.
• Ne legyen aranyáron.
• Néha lemegyek az aszfaltról, nem árt, ha ott is megállja a helyét.
• Legyen rajta téli gumi jelölés, nyugaton erre ugranak.
• Nem baj, ha optikailag jól néz ki.

Utóbbi miatt egy pillanatig elgondolkodtam a BFGoodrich KO2-n, de mivel az ilyen gumikkal megtettem már pár tízezer kilométert (egy időben minden összkerekes, kicsit is terepjárónak kinéző vagy pickup tesztautón ilyen volt, beleértve az összes nálam táborozó Isuzu D-Maxot és Ssangyong Grand Mussót), gyorsan le is beszéltem magam róla. Jól néz ki, nyáron még elmegy, de ahogy vizet lát, mintha jégen mennél. Ja és bazi hangos.

Sima négyévszakost a néha előforduló terepes használat miatt, illetve a megjelenés miatt dobtam, aztán előbukkant ez:

Kumho AT52 RoadVenture XL névre hallgat, és bár a négyévszakos utcai gumik között hozzák a keresők, valójában erősített félterepes AT gumi, téli abroncs jelöléssel. A kereső nem írt olyan szépeket zaj és egyéb témában, ezért utána túrtam a neten. Itthon gyakorlatilag ismeretlen, az európai tesztek se emlegetik, viszont az USA-ban egész gyakran előfordul mindenféle pickupos fórumokban pozitív előjellel. Igen sok mérföldet mennek ezekkel, olyan körülmények között, amiről mi csak álmodhatunk, és az ára se volt elszabadulva (annyira), így döntöttem.

Mivel közeledett egy osztrák túra időpontja, ahol bármilyen viszonyok is lehetnek, gyorsan megrendeltem, rutinosan nem magamhoz, hanem a kedvenc gumisaimhoz (Spot Mobil Gumi), akik gyorsan fel is dobták. Szegény futár szívta csak meg, mivel pont a nagy budapesti mindent lezárunk napon próbált eljutni a csomaggal, de végül kimozogtuk.

Optikailag hozta is az elvártakat, de azért az se baj, ha az úton marad az autó a téli csúszkában, erre kiváló lehetőség egy december eleji osztrák túra, ami Hallstatt mellett kezdődött.

Hallstattig jórészt autópálya volt, nagy izgalmak nem történtek. Az már az elején kiderült, hogy egyfelől nem vészes a zaj, másfelől eltűnt pár effekt, amit addig a futóműnek tulajdonítottunk, előrevetítve egy szervizlátogatást emiatt. Nos ezt úgy tűnik, egy gumicserével is megúszhatjuk néha (bár így se volt olcsó a buli).

Hallstatt egy izgalmas és igen csinos, de egész kicsike település, ami mostanság azzal került be a hírekbe, hogy sok más népszerű helyhez hasonlóan ők is próbálják kiszorítani a turistaáradatot. A falu egy hegyoldalba épült a tó partján, és csak 1875-ben épült ki az első rendes út, addig kizárólag vízi úton vagy öszvérrel lehetett megközelíteni. 

A település meglehetősen ősinek mondható, a legrégebbi leletek i.e. 5000-ből származnak. Technika iránt érdeklődöknek különösen érdekes lehet a hegy oldalában lévő sóbánya, ahova egy siklóval lehet a legkönnyebben feljutni, ami az egyik belső parkolótól indul. Érdemes felmenni, nagyon izgalmas túrát hoztak össze, bónusz csúszdákkal.

A P2-es parkoló, bár csábítóan a központban van, ide szezonban nem valószínű, hogy bejutunk, nagy forgalom esetén ugyanis lezárják az utakat és sorompóknál lévő parkolókból busszal lehet bejutni.  A település a szokatlan építési mód és a gyönyörű táj miatt a 20. században mindig is népszerű volt, de az utóbbi pár évben két esemény megsokszorozta a turisták számát. Ennek az egyik oka, hogy állítólag a Jégvarázsban erről a faluról mintázták a királyságot, Arendelle-t.

A másik pedig, hogy egy kínai üzeltember a van pénz lóvéra jegyében felhúzta a kisváros tökéletes mását Kínában. A helyi erőkkel beszélve ez a nagyobb baj, mert a kínaiak meg akarják nézni az eredetit és nagyon sokan vannak, cserébe semmilyen szabályt nem tartanak be, simán bemennek magánlakásokba, beletolják a kamerát az arcodba (tele is van ne kamerázz ábrákkal a város).

Hallstatt után dél felé vettük az irányt, itt kezdett izgalmas lenni az út, hosszú, hangulatos és meredek alpesi szerpentinek követték egymást a 166-os úton, amíg el nem értük az A10-est, amin már simán suhanhattunk a számtalan alagúton keresztül Villach felé.  Villach is régóta lakott, a legrégebbi emberi nyomok i.e. 3500 körül bukkantak elő, de a rómaiak is építettek itt utat Rómába. Az utak azóta is fontos elemei a környéknek, Ausztria egyik legfontosabb csomópontja van itt.

A várost kétszer is földrengés pusztította el, némi tűzvésszel karöltve, a második világháborúban pedig fontos ipari és logisztikai helyszín révén természetesen a földig bombázták. Villach egy 500 méter körüli tengerszint feletti magasságban lévő völgyben fekszik, számtalan tó társaságában, a hazai olvasóknak talán a Wörthi tó a legismerősebb a távolabbi sarkában Klagenfurt városával. A hegyek körülötte impozánsak, nem sok van 2000 méter alatt. Ja és itt csörgedezik át a Dráva is felénk.

A következő célpont az Ossiacher See fölé magasodó, 1500 méterig felnyúló Kanzelhöhe volt, ahol sikerült egy olyan szállást foglalni, ami egy olyan, elég izgalmas és néhol csodás kilátással rendelkező szerpentinen érhető el, ami másfél sávon és 9 kilométer hosszan tekeredik fel a hegyre, egész 1500 méterig, mögötte a Gerlitzen 2000 méteres csúcsaival.

Persze, amilyen az én szerencsém, hó szinte csak mutatóban volt, szerintem elriasztom a hópelyheket, de azért jeges, hóleples részek akadtak, persze, hogy mind a visszafordítókban.

Miközben csapattam felfele, folyamatosan az járt az eszemben, milyen jól lehetne itt egy rally autóval menni. Nem igazán megbocsájtóak a kanyarok, többségében az út mellett meredek lejtők, korlát nem sok, na meg néha azért jönnek szembe is, szóval azért érdemes ésszel menni.

Végül az igazi nagyhavas csapatáson kívül mindenhogy sikerült kipróbálni az új gumikat, így 2000 kilométer után azt tudom mondani, egyelőre bevált. A következő projekt a fent látható két Hella Classic felszerelése, egy jó kis téli tetősátor karbantartással karöltve és talán egy téli tetősátrazás dízelfűtéssel megsegítve.