Unalmas az életem, ezért eladtam az Accordot, hogy vegyek egy...

Mi jön ezután?

2025.02.24. 15:55
1 hozzászólás

2020 áprilisában, egy tartós koronavírus betegség után jutottam el oda, hogy megvegyem az első saját autómat. Eredetileg kabriót akartam, de utolsó pillanatban pont lecsapták előlem azt a Peugeot 306 Cabrioletet, amit kinéztem. Csalódott voltam, de volt B tervem is: egy egészen jó állapotú, félmillióért árult Honda Accord. Ugyan minden szempontból alá- vagy túllőtt az elvárásaimon, hiszen 2000 utáni autót akartam, de ez '98-as volt. Kétezer köbcenti alatt kerestem, ez pedig 2,2-es volt. Cserébe gyönyörű volt a sötétlila fényezése (kezdetben), a fekete bőrbelső szexi (de nyáron megsiratod), a napfénytető menő (mindig menő) és amúgy a lapos formája is elegáns. Elcsábultam, megszerettem, megvettem. Ennek csaknem öt éve, és a napokban eladtam. Picit sírtam belül, de az első szerelmek mindig így végződnek.

Öt év alatt sok kalandban volt részem az Accorddal, de a lakatolást leszámítva egyikre sem gondolok vissza rossz emlékként. Az Öreglány mindig ott volt mellettem, egyszer sem hagyott cserben. Kötelező szervizei mellett próbáltam esztétikailag is egyben tartani, de az utóbbi sajnos nem ment: nagyon nehéz volt hozzá ép alkatrészeket találni, ami csak folyamatos csalódásokhoz vezetett. Emiatt már arra sem akartam költeni, hogy az egészet újrafényeztessem; elfogadtam, hogy fokozatosan veszít régi pompájából. Így kezdett alábbhagyni a lángolás, a rózsaszín ködöt a megszokás, a közöny, majd az elválás gondolata váltotta. Az utolsó stádium nagyjából másfél éve jött el: kell egy izgalmasabb, kisebb, modernebb autó, amihez van megfelelő alkatrész-utánpótlás.

Kapcsolódó
Honda Accordot 500 ezer forintból? Ugyan, mi baj lehet...

Honda Accordot 500 ezer forintból? Ugyan, mi baj lehet...

Egy Accord ennyiért is lehet olyan, amiért annyira szeretjük?

Rengeteg keresgélés és gondolkodás után jutottam el arra még tavaly előtt, hogy egy első generációs BMW-Mini Cooper lesz a tuti befutó. Igen, tudom, gyakorlatilag kiszúrok magammal, de régóta szeretem a márkát (ez talán érződik is a Mini tesztjeimen), imádom az aranyos, picit sportos megjelenését, ami máig kívánatos, gyakorlatilag a legújabb generáció is ugyanazt a formanyelvet követi. Méretét tekintve kicsi, hossza alig haladja meg a 3,6 métert, motortól függően nem fogyaszt sokat, vagy ha mégis, akkor legalább van rá oka. Valamint sok olyan extra elérhető hozzá, amire szükségem van.

Az elhatározásom már másfél éves, de az Accordot mégis csak idén februárban hirdettem meg, mert mindig közbejött valami. Barátnőmmel összeköltöztem, akkor arra kellett pénz, aztán egy lakásfelújításra dobhattam be a megtakarításomat, és végül jöttek az ünnepek, amihez az autó elengedhetetlen, így jutottunk el februárig. A hirdetésem nem élt sokáig, közel egy hét alatt vevőre találtam.

Épp az ID.Buzz tesztautó volt nálam, amiben előző nap benne felejtettem a Honda kulcsát. Gondoltam furcsa képet festene rólam, hogy ha úgy akarok eladni egy félmilliós autót, hogy előtte a kulcsát egy 40 milliósból veszem elő, így a vevő érkezése előtt pár perccel lementem a kocsikulcsért. Ha már ott voltam, elkezdtem lekaparni a jeget is. A vevő pont ekkor jött meg, így az időzítése jó volt, végignézték az autót, elmentünk egy tesztkörre, majd közölték, hogy akkor ezt ők most rögtön elviszik, nem baj, hogy március elején lejár a műszaki. Adásvételit is hoztak. Én csak hebegtem-habogtam, mert lelkileg nem készültem fel erre, de megembereltem magam, gyorsan kipakoltam a maradék cuccaimat az autóból, papíroztunk, kezet ráztunk és már integettem is az első autóm után. Szívszorító pillanat volt, egyszerre örültem és voltam szomorú, nem is értem, hogy tudtam fejben jelen lenni aznap a családlátogatásnál. Ahogy az első szakítás, úgy az első autó eladása is fájdalmas.

Milyen Minit?

Mivel másfél éve tudom, hogy hamarosan veszek egy új autót, ezért volt időm gondolkozni, hogy pontosan mit akarok és tudok venni. A Mini Cooper már biztos, ahogy az is, hogy az első generációból, a BMW-érából válogatok. Ennek oka egyszerű: a második generációban Prince motor van, a harmadik generációra pedig nincs pénzem.

Kapcsolódó
Húsz motor: ezeket kerülje

Húsz motor: ezeket kerülje

Használt autót venne de nem ért hozzá? Vagy netán vett is és most retteg, hogy mi baja lesz? Nyugalom, itt a segítség, hátha nem késő még. Kiskáté, nem csak laikusoknak.

Három opcióm maradt: R50 One 90 lóerővel, R50 Cooper 116 lóerővel vagy R53 Cooper S, 163 lóerővel, kompresszorral – a dízeleket azért hagytam ki, mert mindenképpen benzinest vennék. A One-t hamar kizártam, mert a 90 lóerőt keveslem, vagyis Cooper és az S között vacilláltam sokáig.

Innentől a szív és a józan ész küzdelme kezdődött: a Cooper S 163 lóerejével, kitesizett dizájnjával állati kívánatos. A kompresszor vinnyogására akarok álomba szenderülni és reggel arra is akarok ébredni, át akarom élni, hogy milyen egy agyonszteroidozott go-kart, miközben párom halálfélelemben ül mellettem – mondjuk én is félnék a helyében. De mindennek ára van: a nagyon kemény futómű hétköznapokra, főleg ezekre az utakra, pokoli lenne. A kompresszor plusz egy olyan alkatrész, amiért aggódhatok, ami ha bedöglik, mélyen a zsebembe nyúlhatok. A plusz lovakat etetni kell, és mivel gyakran közlekedem városban, így nem szívesen ülnék bele még egy 12 litert fogyasztó autóba.

Ezért tűnik észszerűbb választásnak a sima Cooper. Kollégáim (főleg Tomi és Elvis) elmondása szerint ez majdnem hozza azt az élményt, amit a Cooper S, csak élhetőbb. Nincs kompresszor, így eggyel kevesebb dolog miatt kell aggódnom. Futóműve puhább, vagyis nem szakad le a vesém, ha a Hungárián közlekedem vele. Nyolc liter körül fogyaszt, ami nagy átlagot nézve nem kevés, de a 12 literhez képest mégis.

Végül az ész győzedelmeskedett, sima Coopert választok. Viszont azon belül is milyet? Ismét dilemma előtt állok.

Milyen Coopert?

Az első generációs Coopereket 2001-2006 között gyártották. 2004-ben kapott egy jelentős faceliftet, aminek legfontosabb változtatása, hogy az ötsebességes Midland váltót Getragra cserélték (a Minik CVT-vel szóba se jöhetnek, ezek hírhedten rosszak és drágák javítani). Ez azért volt egy  döntés a BMW részéről, mert máig rengeteg fórumot tart életben, hogy melyik a jobb váltó. A verdikt, hogy egyikkel sem tudok lényegesen mellényúlni, ha a verda gazdája szarul vezetett vagy nem vigyázott rá, akkor a Midland és a Getrag is szívás lesz.

De ettől függetlenül kérdés, mivel járnék jobban. Egy frissített Cooperrel, amik tipikusan drágábbak, vagy felesleges azt a plusz pénzt a megvételre áldozni és inkább vágjak bele egy FL előttibe, amit a megmaradt aprómból foltozgathatok.

Ezt követik az extrák. Az álom egy metálkék-fehér vagy sötétzöld fényezésű, dupla napfénytetős, tempomatos, digitklímás modell lenne ülésfűtéssel. Viszont nem lehetek telhetetlen, ha a felsoroltakból legalább kettő megvan, akkor már érdekel az adott darab.

Amiből semmiképpen nem adok, az a rozsda. PTSD-m van a lakatolástól, próbálom kerülni, amennyire csak lehet. Emiatt minden eladótól első kérdésem, hogy megjelent-e a korrózió a féklámpák alatt. Ez egy típushiba, a hátsó fényszórók gumitömítése megreped, ami miatt itt megmarad a víz és lassan, de biztosan megjelennek a hólyagok. A másik tipikus barnuló felület az ajtók alja, de ez nem olyan vészes, mint a hátsó fényszóróknál. Mivel egy legfeljebb 23 éves autót keresek, tudom, hogy sokat kérek a (közel) rozsdamentes állapottal, de vannak ilyenek, méghozzá nem is olyan kevés, szóval nem lehetetlen.

Kalandra fel!

Közel fél éve a reggeli és esti rutinom részévé vált a Használtautó.hu. Csaknem minden nap rápillantok a Mini-palettára, az ígéretesek mellé már lövöm is fel a JSZP-t a plusz képekért, információkért. Unalmas egy szokás, de arra hasznos, hogy átlássam nagyjából milyen állapotban vannak a Minik itthon, segít kiszűrni, hogy mi egy jó ár-érték arányú kocsi.

Jelenleg öt ígéretesnek tűnő modell van a Parkolómban (a HAHU egyik menüpontja, ahová le lehet menteni hirdetéseket), amiből az egyiket már megnéztem. Őszintén szólva, nem tudom, mire számítsak. Még lelkes vagyok, hogy körbepingvinezhetek autókat, utazhatok az ország minden pontjára (hétvégi progamok, hurrá!), tehetek fel jobbnál jobb kérdéseket az eladónak. Ez valószínűleg az ötödik, hatodik után már nem lesz így és az egészet a hátam közepére fogom kívánni. 

Az oldalról ajánljuk

F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének
  • Hírek

F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének

Bár a gyártó közleménye diplomatikusan fogalmaz, egyértelmű üzenetet hordoz.

március 25., 10:20
Már az FBI foglalkozik a Tesla-vandálokkal
  • Hírek

Már az FBI foglalkozik a Tesla-vandálokkal

Trump belső terrorizmusnak nevezte, úgyhogy ennek megfelelően kezelik a helyzetet.

március 25., 14:24
H-alakú váltót szabadalmaztatott elektromos autóiba a Ford
  • Hírek

H-alakú váltót szabadalmaztatott elektromos autóiba a Ford

Jó vagy felesleges ötlet?

március 25., 13:07
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
  • Hírek

BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában

Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.

március 25., 09:27
Újabb kínai autómárka érkezik Európába, 1000 kereskedés megnyitása a cél
  • Hírek

Újabb kínai autómárka érkezik Európába, 1000 kereskedés megnyitása a cél

A márka 2025 végéig 10 országban nyitna kereskedéseket. Elsőként Németország, Norvégia, Dánia és Hollandia kerülhet sorra.

március 25., 11:44
Hullára tört moslék 30+ millióért
  • Belsőség

Hullára tört moslék 30+ millióért

Oda kell menni, meg kell nézni. Roadmovie 38.

tegnap, 17:12
Feketelista készül a szabálytalankodó autósokról
  • Hírek

Feketelista készül a szabálytalankodó autósokról

A sebességtúllépők mellett az ittas vezetők és a mobilozók is felkerülnek a visszaesők listájára.

március 25., 14:16
Végre egy rendes hibrid rendszeren dolgozik a Volkswagen
  • Hírek

Végre egy rendes hibrid rendszeren dolgozik a Volkswagen

A Volkswagen eddig csak plug-in hibrid és lágy hibrid rendszereket kínált.

március 25., 11:54
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
  • Hírek

Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen

Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.

március 25., 07:58
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
  • Hírek

Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele

Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.

március 25., 06:00
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
  • Hírek

Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t

Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.

március 25., 07:10
Cukorkával csalogatják a villanyautósokat, hogy éjszaka töltsék autóikat
  • Hírek

Cukorkával csalogatják a villanyautósokat, hogy éjszaka töltsék autóikat

Havi háromezer forintot lehet spórolni az autók sz éjszakai töltéssel Floridában.

március 25., 16:13
A Xiaomi egyetlen autója kelendőbb, mint a Ford vagy a GM villanyautói egyben
  • Hírek

A Xiaomi egyetlen autója kelendőbb, mint a Ford vagy a GM villanyautói egyben

A kínai telefongyártó az autópiacon is nagyon sikeres hazájában.

március 25., 17:19
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
  • Hírek

Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe

Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.

március 24., 07:48
A legtoyotább Toyota
  • Tesztek

A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.

A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.

március 24., 06:05
Valaki épített egy RC autót, 44 köbcentis, V8-as motorral
  • Hírek

Valaki épített egy RC autót, 44 köbcentis, V8-as motorral

Az apró motornak elképesztően jó hangja van és egész hevesen mozgatja az autót, amibe beszerelték.

március 25., 15:12
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
  • Közélet

Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!

Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!

március 25., 05:59
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
  • Hírek

Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes

Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.

március 24., 06:05
A Ford anno csinált egy hátsókerekes Focust, 420 lóerős V8-as motorral
  • Technika

A Ford anno csinált egy hátsókerekes Focust, 420 lóerős V8-as motorral

Azt akarták demonstrálni, hogy az új külön is megvásárolható motorjuk milyen könnyen elfér a kisebb motorterekben is.

március 25., 16:52
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
  • Hírek

Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást

Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.

március 24., 16:03
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
  • Hírek

Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek

Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.

március 24., 13:36
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
  • Hírek

Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3

Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.

március 24., 09:09
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
  • Hírek

Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén

A pilóta sértetlenül megúszta.

március 24., 10:41
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
  • Hírek

F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét

Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.

március 24., 17:26
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
  • Hírek

Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből

Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.

március 24., 12:25
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
  • Hírek

Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér

Összehaverkodna Kína az EU-val?

március 24., 15:19
Hyundai Insteroid 2025
  • Hírek

Hyundai Insteroid 2025

március 25., 11:33
F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025
  • Hírek

F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025

március 24., 14:06
Honda NSX (Ferrari 360 Replika)
  • Hírek

Honda NSX (Ferrari 360 Replika)

március 24., 09:04
Nissan Murano GT-R
  • Hírek

Nissan Murano GT-R

március 24., 13:16