Ő mondja el, miért halsz meg közlekedési balesetben
Aki elmondja, hogyan halsz meg balesetben
Tizennyolc év alatt hetvennégy halálos balesethez riasztották. Most az okokról beszél, meghallgattam, megdöbbentem.
Pintér József tizennyolc évig volt közlekedési baleseti helyszínelő, ezért mindent tud a felelőtlenségről, a linkségről és arról, hogy miért sérülnek, illetve halnak meg ilyen sokan a magyar utakon. Korábban olvashattátok az embernyelven beszélő rendőr portréját, ezúttal viszont beültünk mellé az autóba, hogy mutassa meg a veszélyes helyeket és a kidöntött szalagkorlátokat, illetve meséljen a helyszínelők mindennapjairól.
A főtörzszászlós tartja az augusztus 24-i Parkoló Parádé Mesterkurzusát, beszél majd az okokról, a következményekről és arról, hogy miként lehet elkerülni a tragédiákat. Az előadás 16 órakor kezdődik a Hungexpo Fogadóépületében, de a Parkoló Parádé 11 órától várja látogatóit.
A legfontosabb tudnivalók:
Időpont: 2019. 08. 24, szombat 11-20 óra között.
Helyszín: Budapest, Albertirsai út, Hungexpo, behajtás autóval az VI-os, gyalog a 3-as kapun.
A rendezvényen előre (az alábbi gombra kattintva) vagy a helyszínen megváltott belépővel lehet részt venni. A jegy elővételben 2019.08.24. 10:30-ig 990 Ft/fő , a helyszínen váltva 1500 Ft/fő . A rendezvényre 14 éven aluli gyermekek nagykorú kísérővel, 14-16 év között kísérő nélkül is ingyenesen léphetnek be.
A jegy egyszeri belépésre illetve behajtásra jogosít a Totalcar Parkoló Parádéra és annak minden kiegészítő programjára a Hungexpón.
Programok:
- Balesetmegelőzési előadás Pintér József főtörzszászlóssal, akinek története rendhagyó, hiszen amikor gyerekei kamaszodtak előadássorozatot indított, hogy a lehető legtöbb életet mentse meg a megelőzéssel. A megrázó, tanulságos és hiteles előadást ezúttal a Totalcar Mesterkurzus sorozat közönsége hallgathatja meg élőben, délután 4 órától, a Parkoló Parádén.
- 1. Totalcar Parkoló Parádé Szlalom - a szlalom bajnokság 5. futamának a Parkoló Parádé ad helyet. Ha megfelelsz a nevezési feltételeknek, akár részt is vehetsz rajta!
- Hogyan oltsuk el autónkat? - tűzoltási tanácsadás az Országos Tűzvédelmi Szolgáltató Kft. szakembereitől. Fővédnök: Nínó "Égahangyászbaszki" Karotta
- Lesz parkoló az eladó autóknak is. Adatlapot innen tudsz letölteni, ha árulnál.
- Ökumenikus érdekesautó-nézegetés, és barátkozás parkolószerte.
Gyerekeknek:
- LEGO Technic - nem csak gyerekeknek! Mindenki kipróbálhatja a LEGO legújabb járműveit!
- A nagy népszerűségnek örvendő ingyenes gokartozás a Kalandozóparktól a 3-as fogadó előtti díszkövön.
34Galéria: Parkoó Parádé 24 – Sturcz Bertalan
- Kilátogat a Szomjoltóság csapata egy csodaszép oldtimer Mercedes 710 tűzoltóautóval! Kívül-belül megnézhető, megmászható, beöltözhetsz tűzoltónak!
- Kreatív játszóház zsonglőrrel. Fejlesztenéd az ügyességed? Próbáld ki a legkönnyebben elsajátítható zsonglőrtudományt a menő autók kavalkádjában.
Fontos infók
A rendezvényen előre (az alábbi gombra kattintva) vagy a helyszínen megváltott belépővel lehet részt venni. A jegy elővételben 2019.08.24. 10:30-ig 990 Ft/fő, a helyszínen váltva 1500 Ft/fő. A rendezvényre 14 éven aluli gyermekek nagykorú kísérővel, 14-16 év között kísérő nélkül is ingyenesen léphetnek be.
A jegy egyszeri belépésre illetve behajtásra jogosít a Totalcar Parkoló Parádéra és annak minden kiegészítő programjára a Hungexpón.
Látogatói kapunyitás 11 órakor.
Belépés: autóval az 6-os, gyalogosan a 3-as kapun.
A rendezvényre bármilyen gépjárművel ingyen be lehet hajtani, amennyiben az abban tartózkodó személyek érvényes jeggyel rendelkeznek.
A motorosoknak külön parkolót jelöltünk ki, amit táblával is jelzünk. Kérjük, lehetőleg oda parkoljatok.
A PP-re kutyák és egyéb háziállatok ingyenesen hozhatók, a látogató gazda felelősségére.
Aki drónfelvételeket kíván készíteni a területen, a helyszínre érvényes szabályok értelmében előzetes engedély birtokában teheti ezt. Ezt a rendezveny@mail.totalcar.hu címen kérheti.
A rendezvény szervezői fenntartják a jogot a belépők és behajtók számának korlátozására, tekintettel a helyszínek befogadási képességére.
A rendezvény sajátosságaiból adódóan külön felhívjuk a látogatók a figyelmét a kulturált autó- és egyéb járműhasználatra!
Az autós rendezvény veszélyes üzem. A szervezők törekednek a biztonságos keretek biztosítására és betartatására, de ennek ellenére történhetnek balesetek. A jegy megvásárlásával ezt tudomásul veszi, és lemond minden kártérítési jogáról a szervezőkkel szemben.
Amennyiben ezt nem képesek betartani, a rendezvény szervezői fenntartják a jogot, hogy a további rendezvényekről kitiltsák a szabályok megszegőit!
Előjelentkezés árusnak (élelmiszert és italt árusítók sajnos nem tudnak jelentkezni!), szponzornak, stb.: rendezveny@mail.totalcar.hu
A rendezvényre a Totalcar Általános Szerződési Feltételei érvényesek.
A Totalcar adatkezelési tájékoztatója itt olvasható.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
A McMurtry őrült villanyautója tényleg képes fejjel lefelé hasítani (és állni is)
Még akkor is 2 tonna leszorítóerőt termel, amikor egyhelyben áll.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
