A Dr. Herpy rendel című közlekedésbiztonsági műsorunk negyedik epizódjában egy autópálya leállósávján történt súlyos, több ember életét követelő balesettel foglalkoztunk. Elhangzott, hogy ezek a helyek nagyon veszélyesek, hogy átlagosan húsz percen belül baleset történik, mert:
Leállósáv: az utolsó 20 perc az életedből
A Skoda ismeretlen okból állt félre, négy ültek benne, hajlani öt óra volt és akkor hirtelen jött a pótkocsis teherautó.
- a szélső sávból valaki áttér a leállóba
- mert valaki folyamatos haladásra használja ezt a sávot
- aki nem tud tovább menni az autójával, ott marad a kocsiban vagy a kocsi mellett.
Az alábbi levél ez utóbbi esetet dolgozza fel, ráadásul kiderül, hogy egyes autókon mennyire nehézkesen elérhető a pótkerék. Aki nem látta a Dr. Herpy rendel vonatkozó epizódját, a fenti linken pótolhatja. Alább pedig a levél, tartalmi változtatás nélkül.
Feladó Laci
Címzett Zách Dániel
Dátum 2019. február 27.
Tárgy leállósáv sztori
Szia Dani!
Két éve, nyáron autóztunk az M3-as autópályán. Orvos lányom vezetett (nem szeret, de ragaszkodtam hozzá, hogy ne jöjjön ki a gyakorlatból). A Waze mutatta, hogy álló autó, és kb. 327 (szóval nagyon sok) pipa volt mellette, vagyis mások is megerősítették a jelentést. Kértem a lányom, hogy ha van ember az autónál, álljuk meg mi is. Egy nagyon defektes kis Peugeot kombi, "J..." rendszámmal (vagyis kb 2005-ös évjárat): a jobb első abroncs teljes külső oldalfala lényegében eltűnt. Toporgó apuka és tízéves forma fia állt mellette - az autót a nagypapától kapták kölcsön a hétvégére, nem tudták leszerelni a pótkereket, tréler pedig olyan drágán jött volna, hogy nem volt annyi pénzük. Gondoltam, műszaki ember előtt nincs akadály. Elővettem a kocsiemelőmet (nekik nem volt) de ezután még tíz perc volt, mire az autó alatt fekve megfejtettem a francia ördöglakatot* -- miközben a lábamtól fél méterre zúgtak el a kamionok és autók. Félelmetes élmény volt.
Amikor mondtam lányomnak, hogy akkor én segítek nekik, mielőtt kivasalja őket egy meleg délutánon elbóbiskoló kamionos, a lányom kimászott a szalagkorláton kívülre a tízéves fiúval együtt, "ha pont most jön az a bóbiskoló kamionos, akkor legyen aki hívja a mentőket." Mint a mellékelt ábra mutatja, erre végül nem volt szükség, de nagyon tanulságos volt.
A pótkerék a csomagtér aljára van rögzítve kívülről. Egy csavar tartja, amit a csomagtér alján lehet kioldani. Ezután azonban a pótkerék még nem hozzáférhető, mert egy biztonsági acélsodrony is tartja, aminek a vége a pótkerék közepét kitöltő műanyag dobozban tűnik el. Először ennek a doboznak a fedeléről kellett lekapargatni a sarat, és kitalálni, hogyan nyílik a doboz: miközben a homlokommal megemeltem a pótkereket, egyik kézzel fogtam a dobozt, másikkal oldalra el kellett tolnom doboz fedelét. És mi esett ki a dobozból az arcomra: A KOCSIEMELŐ. A derék francia mérnökök úgy gondolták, hogy ezt a műveletet a defekt miatt eleve mélyebben fekvő autó alatt fogom eljátszani. Ezután a doboz belsejében előtűnt az acélsodrony végét lezáró gombóc - na ettől nem lehetett még mindig levenni a pótkereket. Fél kézzel megemelve a sodronyon lógó pótkereket kitapogattam, hogy a műanyag doboz aljában kicsit oldalt van egy nagyobb nyílás is. Ha az acélsodronyt a kitapogatott vízszintes horonyban oldalra húzom néhány centit, a lyukon talán átfér a gombóc. És sikerült - az arcomba esett az üres szerszámos doboz alja, de ezt szinte észre sem veszem, mert a nyomában jött a pótkerék. Mindez nappal, meleg délutánon, száraz időben. Nem tudom, a franciák, hogy gondolták ezt éjszaka, hóban vagy egy sáros dűlőúton.
Közben rágugliztam, az autó egy Peugeot 307 SW lehetett, az ördöglakat megfejtése pedig az alábbi videón egy szerelőt is megdöbbenti:
Csak jót,
L

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Hamarosan érkezik az MG új modellje
A Cyber X nevű modellt a Sanghaji Autószalonon mutatják be.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
