Hatodik rész

Rögtön azzal kell kezdenem, hogy némi türelmet kérek. Ennek oka van, mégpedig az, hogy hajnali négykor értünk haza tegnap Karesztől illetve az embertől, aki Sacco-deszkát reggelizik és jobb hatásfokkal veszi le a (nem csak) Mercedesekről a rontást, mint a jósnő a csatkai búcsúban. Kerek három napot töltöttem el ebben a csodálatos, óramű pontossággal működő közegben, közben sokat dolgoztunk (persze Karesz szemében örökös lusta, városi semmirekellő maradok), rengeteget fotóztunk és persze videóztunk is, amikor csak időnk engedte.

Így jelentős mennyiségű nyersanyaggal, temérdek történéssel telve értem haza, miután kitettem otthon Csikóst, aki nem bírta ki és levonatozott utánam, hogy együtt jöjjünk haza. És ez igazán jól esett a Kopasztól, akit manapság alig látni a szerkesztőségben, akkor is csak ide-oda rohangálva mindenféle meghívókkal. 

Hajnali érkezésünk után a bálna egy kicsit ránk ijesztett, hiszen fogyott belőle a víz, amit persze meg is találtunk a vezetőoldalon, a motortérben, de - mint az kiderült - egy 30 centis, ősöreg vízcső adta meg magát, cseréje pár perc lesz. Ja, és két biztosítékot ki kellett cserélni, így lett központi zár és ülésfűtés is. Csak ez hajnalban nem esett olyan jól, úgyhogy kicsit megkésve érkeztem a szerkesztőségbe, hogy a teli memóriakártyáról nekiálljak válogatni a nyersanyagot.

Viszont a hideglelős sztori folytatása mindenképpen idekívánkozik, úgyhogy röviden elmesélem, mi történt az után, hogy megérkeztem Viszre.

Karesz úgy várt rám a kapuban tárt karokkal, mint egy pápa, aki szerető kebelére öleli a beteg kisdedet, szinte elérzékenyülten nézegette a Bálna mérhetetlenül elegáns vonalait: nem okvetlenül rajong az újkori Mercedesekért (bár persze javítja őket sorban), de a Lang száznegyvenes, a Lang száznegyvenes és imádja az igényes műszaki megoldásokat, a szemmel láthatóan átgondolt gépet. A szűk udvaron - fia Máté, az ifjú padavan - segítségével Karesz van Kenobi bemanőverezett a pöpec Koni csáposra, majd azzal a mozdulattal gyújtotta szájában az ekrazitot és ittuk meg az áldomást a jószágra. Aztán felmérte a helyzetet, aggodalmam pedig gyorsan elszállt. Pöpec az autó.

Nyugalom, nem maradtak le semmiről, mert a videót követő pillanatban Karesz úgy fordított hátat az emelőn álló autónak, mint Lennox Lewis egy felhozó meccsen a hatodrangú ellenfélnek és kiadta az utasítást: nyolc óra, vacsora. Majd holnap. Most rendeljük meg, ami kell. Aztán szürke pulcsijában, fején a kötött sapkával elpöfögött a konyha felé, mint egy 424-es gőzmozdony. Biztosan, halál nyugodtan. 

Na és, ha ő ennyire aggódik, akkor ki vagyok én, hogy parázzak? Valami kommentelő írta nemrégiben, hogy megnézné, ahogy Karesszal pingvinezünk a csápos alatt. Pingvinezni? Ezzel az emberrel? Ezzel a tudással a fejében? Ne vicceljünk már. Itt nem kérdések vannak, hanem válaszok.

Folytatása következik, legyenek türelemmel, a Rulettkerék pörög ugyan, de a mindennapi élet is. Holnap még egy rövid bütykölés, a szombat a családé, vasárnap pedig elutazom, mert sürgős autóznivalóm akadt a sarkkörnél valami Porschékkal, de igyekszem majd haza, hiszen szeretett Bálnánk itt vár majd hűségesen. Van még mit csinálni ugyan, de beleférünk, addig is igyekszem folyamatosan pörgetni a Rulettkereket. Időnk, mint a tenger.

Utóirat: a patentnak mondott felnikről kiderült, hogy igen, azok, kivéve az egyiket, de olyan szinten rontják el az egész autó viselkedését és komfortját, nem beszélve a kinézetükről, hogy örömtáncot lejtek majd, ha eladjuk őket. 

És nézzék, nézzék, hogy ez a drága ember, az igazi, jó barát, mit szerzett nekem alig pár nap alatt. Hatalmas szíve van Karesznak és tudja jól, milyen a jó ajándék. Ez volt az első dolog, amire gondoltam, de ez a csavaros eszű csodabogár valahogy kiolvasta az agyamból. Mérhetetlenül örültem és ő is büszke volt. Köszi cimbora!