Rulettkerék 3: A Bálnamentő-akció

Őszintén szólva nem ezt vártam. Jól ismerve a hazai netes társadalmat és szokásokat, azt valahol sejtettem, hogy a mélygarázsból megvásárolt, hatalmas Bálna-Merci felkavarja az autós média állóvizét legalább annyira, mint a kötélvégről vett Fiat Marea. Azt is tudtam, hogy a díszléctrollok masszív dzsihádja következik majd, de ezzel számolni kell, ez törvényszerű. Szerencsére nem voltam annyira hülye, hogy felkészületlenül ugorjak bele egy ilyen kalandba, garázs és műhely híján igyekeztem felkészülni minden eshetőségre, és körbebástyáztam a projektet olyan emberekkel, akikben maximálisan megbízom és a barátaimnak merem nevezni őket. Tegye fel a kezét, aki másként tette volna. Köszönöm.

Szóval volt szerelő, aki látott már ilyet (Karesz), volt kárpitosom, aki tudja, mit és hogyan kell csinálni (Viktor), volt ügyes horpadásjavítóm (az érdi mestereknél) és persze ott volt Csikós és rajta keresztül a legendás klubtársaság, melyről oly sok posztban emlékezett már meg Zsolt. Hébe-hóba én is megfordultam ott, és remek embereket ismertem meg. Ők azok a veteránosok, restaurátorok és gyűjtők, akik nem nyomtatják a homlokukra sem a vagyonukat sem az autóik képét, és nem összeborulva csókolóznak, amikor összefutnak egymással, valamint meglehetősen ritkán szólítják egymást tesónak. Ellenben olyan cégek és autók állnak mögöttük, melyekre külföldön is csak a nyálukat csorgatja a nagy közvélemény.

Figyelem, fontos közlemény következik: senkitől semmit nem kérünk puszira és/vagy ingyen. Sokan felrótták, hogy de velünk mindenki másképp viselkedik, mert mi vagyunk a Totalcar, viszont nyugodt szívvel mondhatom, hogy kérdezzék meg, hányszor kértem én vagy bárki a Rulettkerék projektből szívességből bármit. Nem, ezt nehezen veszi be a gyomrom (és a többiek sem mások) és nem lenne fair.

Az külön téma, hogy ki, milyen díjszabással dolgozik, de azt hiszem, hogy ezeknél az embereknél a barátságunk ténye még mindig többet nyom a latban, mint az, hogy éppen ki a munkaadóm. Akkor is így mennének köztünk a dolgok, ha nem én lennék a kretén Pista a Totalcartól, erről biztosíthatok mindenkit. Fizetünk mindenkinek, mert erre van a költségvetés és még belül vagyunk. Ezek a dolgok nem tartoznak okvetlenül az olvasóra, lehet, hogy nem is kellett volna szóba hozni őket, de a betyárbecsületemet bántja, amikor köszönés helyett azonnal a szart lapátolják látatlanban és fogalmatlanul ránk az ismeretlenek.

De ez csak – szerencsére – az elhanyagolható kisebbség, sokkal többen vannak azok, akik érzik, hogy itt valami nagy fa remeg a fejszecsapásaink alatt, és korántsem olyan esélytelen a küzdelem, mint amilyet a W140-esről terjesztett rémhírek indokolnának. A Bálna-Merci ugyanis egyáltalán nem rossz autó. Lehet, hogy Mercedesnek nem a legtartósabb, de ettől még – mai szemmel pláne – egy jól szerelhető, áttekinthetően és masszívan elkészített dolog, kikezdhetetlen megjelenéssel. Én szeretem, mindig is imádtam ezt a formát és azt a gőgös, német jólétet, amelyet sugároz. Minden más korabeli konkurense valójában nem jelentett konkurenciát egy pillanatig sem. Van karaktere, jó nagy, és ez az, ami igazán megkülönbözteti a mai autók 99 százalékától.

Az előző bekezdés viszont kell ahhoz, hogy megértsék, mennyire kínosan éreztem magam a következőkben. Az ütemterv úgy nézett ki, hogy miután a kárpitos-beltérmester végzett az autóval, azonnal irány a bontó és összevadásszuk, ami kell ahhoz, hogy sikerrel vegyük az akadályokat, melyeket egy magashegyi extrémsport-kirándulás róhat ránk és a gépre (és amelyen egy szerencsés(?) velünk együtt részt vehet, ha ügyesen pályáz). Plusz ugye, az évek alatt megroppant apróságokat is pótoljuk, hiszen nem egy romot, hanem egy elfogadható és üzembiztos, szép autót szeretnénk majd eladni a végén. Azonban a háttérben olyan erők munkálkodtak, amelyekről mi sem gondoltuk, hogy megtalálnak minket.

Még Karesznál bütyköltünk nagyban (amire most Karesz nyilván csak annyit dörmög maga elé, hogy lustapesti ), amikor csörgött a telefon, majd ismét és ismét, mert valahogy a Csereklyei-fivérek fülébe jutott, hogy ott készül az autó. Mondjuk ezen nem csodálkozom, mert több Mercedes talán az országban senkinek nem ment keresztül a kezén, mint nekik.

Talán emlékeznek még, ők azok, akik annak idején elkezdték az El Benzo projektet, amely el is jutott a működőképességig, majd eladódott valahová, ahol be kellett volna fejezni és ott szépen szét is porladt. Remek srácok, többször is összefutottunk már hol a klubon, hol Karesznál vagy valamelyik rendezvényünkön.

Közülük is Dani – a legidősebb fivér – volt az, aki megkeresett, hogy megmaradt neki négy darab gyári W140-felni és szívesen ideadná, mert szívén viseli ezt a történetet. És főleg a jobb sorsra érdemes 300 SEL-t, amelyet itt vetett partra a csatorna a Mammut I. mélygarázsában. Hebegtem-habogtam, nem is igazán tudtam neki mit mondani, de mivel amúgy is el kellett vinnem a klubra a Bálnát, így gondoltam, majd ott megbeszéljük ezt a dolgot, hiszen gyári Bálna-felniből még jó áron is alig van szép, márpedig amit Dani autóra szerelt, az valószínűleg makulátlan, amilyen az autója is volt annak idején, amikor Csik megénekelte (nem tudom, ki terjesztette el a hírt, hogy utálja a 140-est, nem igaz). Bálnára bálnafelni kell, a 126-osnak és 124-esnek 12-es a kerékcsavarja, a bálnáé 14-es, pénz a zsebben, üssük nyélbe az üzletet.

De nem volt miről beszélni, mert mire behömpölyögtem a hatalmas testtel a csodás autóépítő-palota elé, addigra már ott állt a négy kerék bedobozolva. Sokkolt a látvány, hiszen eleve a nyolclyukas (Achtloch) felnit szerettem volna beszerezni, de az, hogy eredeti dobozukban ott találok négyet, ami sosem volt még autón, az egy kicsit mellbe vágott. És Dani nem engedett, hiába próbáltam minden oldalról megkörnyékezni: ez ajándék, nem kér érte semmit. Jóval éjfél utánig ment a sakkozás, de a vége az lett, hogy elhoztam ingyen és bérmentve, egyszerűen csak azért, mert szívesen adta és számára már feleslegesek voltak. Valamit ki fogok találni kompenzáció gyanánt, ez így nem maradhat. Szóval így lett négy csodás felnink, már csak az elkallódott közepeket kell legyártani hozzájuk, de mivel van egy 3D-nyomtatós cimborám, így attól sem félek túlzottan. Kép csak azért nincs róluk, mert ott maradtak a Bálna hatalmas puttonyában. De pótolom hamarosan.

És ez még nem a vége, mert ha van meglepetés ezen túl, akkor az az, hogy megmozdultak a Bálna-Merci-óriások is. A bontó és a háttér jött el hozzánk olyan emberek által, akik nagyjából mindent tudnak erről a típusról.

És ami tényleg meglepett: virággal jöttek, nem karóval. Ráadásul pont onnan, ahová amúgy is fordulni akartunk, hiszen jól ismerjük Ámon Olivért és munkásságát, ráadásul az ifjú őrült mostanában épp egy olyan 3,2-es W140-es alatt üti-vágja a hegesztett diffit, mint a miénk (a turbós C600 mellett), így kézenfekvő volt, hogy felkeressük és kipróbáljuk, mit is mutat a Bálna terepen. Nem beszélve a bontóról, melyre előbb-utóbb mindenki ráakad, aki egyszer beleszagol a régi Mercedes-illatba (Cs. Dani csak annyit mondott, hogy az igazán durva az a Bálnában, hogy minden bűze ellenére még Merci-szaga van). Még Winkler is eljutott oda, hiszen hová máshová ment volna? Sátoraljaújhely messze van, ott van még hasonlóan specializált hely – és ők sem maradnak ki ebből a buliból, elképesztő cuccokat küldtek ők is.

Először Bor Gábor, a Garázstöltelék Kft-től jelentkezett Facebookon, hogy lenne pár felesleges cucca W140-hez. Gábor az ország másik végében ténykedik és eléggé otthon van Merci-témában. Hamar kiderült, hogy erős az összefonódása az Ámon-családdal és a nem kevésbé spéci sátoraljaújhelyi bontóval, akik szintén jót szórakoznak a Rulettkeréken. Szó, szót követett és a vége az lett, hogy egy napon Gabi megjelent a szerkesztőségben egy rakás cuccal, amit ő és a bontósok dobtak össze nekünk. Hogy miért? Mert tudják – és ez azért mindenki számára világos, aki látta már Olivért még annak idején a hatkilós Bálnával csapatni –, hogy nem szabad mindent túl komolyan venni, és ez a játék nem aranybugyiért megy.

Kaptunk mindent, ami fontos: motortér-burkolatokat, négy 7,5 colos acélfelnit, hibátlan fabetéteket a lepattantak helyett, és egy olyan masszív, kettes lemezből sajtolt gyári kartervédőt, hogy könny szökött a szemembe tőle. Ritka szép darab, és a súlyán érezni, hogy nem hitvány alufóliából készült. Sátoraljaújhelyen a saját autójuk alól szedték ki a srácok, respect! A Bálna kezd alakot ölteni, és történjen bármi is, az kurvaélet, hogy az olajkarter a blokkon marad. És ez fontos.

Úgy látom,  a közös titok összeköt minket, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a Bálna valójában egy jó autó, és mivel tudják, mire készülünk, így jót nevettek rajta és segítettek. Méghozzá sokat és önzetlenül. Ami nem mindennapi a sztoriban, hogy a látszólagosan konkurens cégek is egymás között megosztva az infót, összefogva és brahiból is velünk vannak és drukkolnak nekünk. És ez igen nagy szó 2016-ban Magyarországon. Pláne úgy, hogy egyikőjükkel sem találkoztunk még személyesen soha. Ezt fogjuk most pótolni hamarosan, hiszen egyrészt illik megköszönni, másrészt van ott feléjük pár érdekes dolog (kabrió 140 itt, sztreccslimó ott), na meg nem utolsósorban: bontóznunk KELL, túrás nélkül nincs tökéletes Bálna-belső.

Mosolyognak ezen az utolsó két szón ? Hm, ahogy elnézem a képeket, amiket Viktor küldött, lehet, hogy ez az autó egész pofás lesz a végén. A kormány visszakapta a bőrét, és valami csodával határos módon sikerült ugyanolyan eredeti, kockás kárpitot szerválnia hozzá (mint utólag kiderült, tök véletlenül, teljesen függetlenül tőlünk, Ámonéknál talált), mint amilyen benne van, Polír Laci pedig úgy nekiesett a beltér-takarításnak a maga 110 kilós izomtömegével, hogy magától ugrott a mocsok és a sokéves dzsuva a porszívóba és a gőzbe.

Sok mindent találtak a fiúk, a telefonban valami használt kotont is emlegetett Viktor, de azt hiszem, jó lesz ez, mire elkészül. Állítólag holnap mehetek érte, nagyon kíváncsi vagyok már. A költségkeret ugyan fogy (most tartunk – befizetett kötelezővel - 910 ezer forintnál), de kis szerencsével belefér még a négy darab jó téligumi és a négy szöges is. Pláne, ha visszacsorgatunk valamit a rendszerbe az eladott négy 19-es alufelni után. Kis mákkal még talán kölcsönkapunk egy hegesztett diffit is, de pszt, talán menni fog anélkül is, meglátjuk.

Az biztos, hogy a jövő hét folyamán lesz még egy köröm Vulkán Karesznál, egy lógó gömbfejet cserélünk, ahogy a hűtővizet is, leengedjük az összegyűlt trutymót és ránézünk a váltóra. Vagy meggyógyul a sokat emlegetett rugókészlettől, vagy szerzünk egy bontottat, ami jó, vagy hagyjuk a fenébe, végül is fix kettőben nem akar váltani sehová. Aztán a gumizás, matricázás és ha még mindig működik, akkor elhagyjuk az országot és megyünk a magasba.

A Rulettkerék forog tovább, legközelebb a bontóból jelentkezünk.