Megmentené a Földet az e-SUV verseny

Jövő márciusban rajtol az Extreme E, ami a hagyományos motorsportokkal összevetve valóban extrém (elektromos is, terepjárós is, ilyen még nem volt is, spéci hajón járják a katasztrófa sújtotta világot, nők és férfiak vállt vállnak vetve egy ligában tolják), ha viszont a világ mai állását nézzük, egyáltalán nem extrém, sőt. Semmi nem simul bele jobban a politikai korrektség síkjába, mint az Extreme E.

A minapi virtuális bemutató egy olyan termékről szólt, amiről az összes olyan sarkot, élet és sallangot lerágták a jogi- és píszí-szakértők, amibe a fanyalgók és klímaszorongók beleköthetnek. Így viszont a hangsúlyok magáról a versenyről ezekre a gömbölyű, sima felületekre helyeződtek át, amikért egyelőre nehéz rajongani.

Egy férfi és egy nő alkot egy csapatot - Kövér László sistergőset pödörint a hagyományos családmodellen érlelt bajuszán -, ami ránézésre idilli ugyan, de a megkérdezett férfi-pilóták közül többen azt nyilatkozták, hogy a versenyek valószínűleg a nőkön fognak eldőlni. Hmm... ha feminista volna a hallásom, érthetném ezt úgy is, ahogy. Az ötlet viszont üdvös, hisz Danika Patricken és Susie Wolffon kívül nem nagyon ismerünk női autóversenyzőket (korai drift-szcénából esetleg Szántó Nikit), most itt a lehetőség.

A körítés természetesen nem merül ki az egyenjogúskodásban (autokorrekt: egyenjogú skodásban), a legnagyobb selling point itt a vagyonát és progresszivitását a környezetbarát techben kiélő közönséget megszólító vezérelv: a fenntarthatóság. Ha a tőke lassan, de biztosan kivándorol a múló technológiák mögül, a szórakoztatóipar hű csatlósként követi - ez hívta életre anno a Formula E-t, és most az Extreme E-t is. A széria krédója szerint a fenntarthatóság a cél, ami gyakorlatban azt jelenti, hogy több szén-dioxidot akarnak kivonni a légkörből, mint amennyit belepöfögnek.

Ez egy merész kijelentés rengeteg rejtett buktatóval, de ezek kiküszöbölésére valók a szakértők: az autók nyilván tudják a nullkibocsátást, de a nagyobb trükk az, hogy hogyan fogják az isten háta mögötti versenyhelyszíneken nem dízel aggregátorokkal fejleszteni a szükséges delejt. Ehhez az AFC Energy hidrogénes, napelemes generátorait használják majd, így elvileg az egész sorozat kizárólagos mellékterméke a színtiszta víz lesz. Még arra is gondoltak, mi legyen a nézőkkel, akik az utazásukkal és a jelenlétükkel egyaránt szennyeznek: nem lesznek. Legalábbis élőben nem, mert kizárólag online lesz közvetítés, ehhez az e-sportban jártas figurákkal biztosítják a szakértelmet, plusz, dedikált Extreme E játék is lesz. Ok.

Az egész versenyt tokkal-vonóval egy felújított, 30 éves hajó fogja hurcibálni, ő a St. Helena névre hallgat (a hinterkopfban Boaty McBoatface neve visszhangzik). A felújítás legnagyobb tétele az volt, hogy a hajómotor elbírja a kevésbé szennyező, alacsony kéntartalmú dízelt (becenevén pezsgőt), ami gesztusnak szép ugyan, de hogy egy Hamilton-szintű hópehely, vagy mondjuk Rosberg nem egy csökkentett sebességű lélekvesztőn fogja szeletelni az óceánt heteken át, az egészen biztos.

Ezek mellett a Legacynek keresztelt mellékprojektnek is fontos szerepet szánnak. Az ENSZ-szel, és civil szervezetekkel együttműködve, azokat támogatva helyi problémákat helyeznek fókuszba: műanyag szemetet gyűjtenek elhagyott partszakaszokon, Braziliában a kiirtott erdők területén ültetnek fákat, Szenegálban egymillió mangróvét telepítenek, közben a fenntartható agráriumról és a körkörös gazdaságról fogják okítani az ifjakat.

Hogy a versenyről, mintegy mellékesen, csak most esik szó, azt azért intéztem így, hogy tükrözze a súlypontokat. A CEO szerint a Star Wars fogatversenyébe oltott Dakar-raliként kell elképzelni a versenyt, de ennél bonyolultabb a helyzet. A két napig tartó rendezvény öt versenyből áll: két kvalifikáció, két elődöntő és egy döntő. A kvalifikáció négy legjobbja kerül az Egyes Elődöntőbe, a többiek a Kettes Elődöntőbe, utóbbi a kissé bárgyú crazy race nevet kapta. A döntőbe az Egyes Elődöntő három legjobbja, és a crazy race legjobbja kerül. Minden versenyben két kört (~30 km) kell megtenniük a csapatoknak, az egyiket a férfinak, a másikat a nőnek, miközben a másik navigál.

Olyan területeken folynak majd a versenyek, ahol az éghajlatváltozás már eleve szétdíbolta a vidéket: a Szaúdi sivatagon mondjuk nem rontott sokat a felmelegedés, Szenegálban, az Atlanti-óceán partján a megemelkedett tengerszint miatt elköltöző tömegekre hívják fel a figyelmet, Brazíliában a kiirtott esőerdő, Grönlandon a Russell-gleccser hűlt helyén versenyeznek majd, végül (Nepál helyett) Argentínában, a Tierra del Fuego alsó csücskében szintén az olvadó gleccser lesz a setting.

Erre a rengeteg ígéretre az emberben nyilván felhorkan a szkepticizmus, hogy az egész egy Patyomkin-falu, ami mögött titokban tényleg ott pöfögnek majd az aggregátorok, de mindegy, azokat is a dízel teherautókkal és a földmunkagépekkel együtt ráfogják a helyiekre. Ám ha megnézzük, milyen neveket sikerült megnyerni, valamelyest alábbhagy a gyanakvás: Ekkström, Hamilton, Rosberg, Adrian Newey, Vergne, Chip Ganassi, Andretti - mintha a Jurassic Park ősz, szakállas fazonja csinálta volna az egészet: nem spóroltam semmin! Ez a szervező elme maga az Attenborough-bőrbe bújt Ecclestone: Alejandro Agag, a motorsport-bizniszben erősen benne lévő, spanyol üzletember, tapasztalatát elnézve nem kell félteni a sorozatot. Végső soron mindegy, hogy tényleg extrém-e az Extreme E, a kérdés, hogy érdekel-e.