Kedvenc idei tesztautóink pedig...

Zomborácz Iván

Idén a tesztmotorok java jutott nekem, a bányalovak másoknál landoltak, ám még így is egy egymillió forintos, szépnek sem nevezhető ázsiai igásló volt a kedvencem. Nem volt nagy megvilágosodás, nem az történt, hogy szép lassan megváltozott a véleményem, hanem csak ráültem, és tíz méter múlva már tudtam, hogy ez jó. Nem kellett megfejteni a lényét - akinek egy ilyen egyszerű motor nem egyértelmű, az már bocs, de hülye.

Azon már lehet okoskodni, hogy miért van az, hogy ezekkel a paraméterekkel lehetne akár egy gyász is, de mégis jó - erről szólt a teszt. Szóval ha az idei tesztmotorok közül (idevéve azokat is, amiket nem én írtam meg) egyet hazavihetnék, egészen biztosan a SYM VF185i lenne az. Az pedig egészen megnyugtató, hogy a cikk végi szavazásnál háromszor annyian értettek velem egyet, mint ahányan az elhülyülésemre voksoltak.

Bazsó Gábor Karotta

Én vagyok az ember, aki egész évben csak rizses húst ehetett, és most meg kell mondania, melyik volt a legjobb. Oké, magamnak kerestem a bajt. Szóval én 2021-ben kizárólag villanyautókat teszteltem, és a piac debilsége miatt abból is túlnyomórészt SUV-ot. Citroën ë-C4, Mazda MX-30, LEVC, Hyundai Kona Electric, Volkswagen ID.4, Mustang Mach-E, Hyundai Ioniq 5, BMW iX, Tesla Model Y, Nissan Leaf, Polestar 2 és Mercedes EQS jutott.

Az év összes kellemes meglepetése Hyundai volt: a Kona Electric a maga kompakt fürgeségével és kis fogyasztásával az átalakított villanyautók között egy nagyon klassz kiskocsi, amivel váratlanul jó menni, ha nem kell a tágasság. Aki nem hiszi, vigye el egy körre valamelyik autómegosztóból. Az Ioniq 5-öt isteníteni meg már fárasztó, annyira levert mindenkit, aki találkozott vele élőben. Ennyire általánosan fasza, jó dizájnú, kényelmes, szellős, pazarul tölthető, rendesen megépített mainstream villanyautó nem volt még sose. Bele fognak dögleni, hogy eleget tudjanak gyártani valahogy. Nem is tudnak, igazából már jövőre sincs belőle szabad példány, úgy tudni.

Idén csináltunk egy nagy villany-SUV-összehasonlítót is, ami az év legtanulságosabb napja volt. A villanyautók egyedi karakterét különösen nehéz megtalálni és eltárolni valahol a hajjal együtt fakuló szürkeállományban, ezért nagy segítség, ha egy napon, egyszerre lehet végigülni párat. Onnan a Tesla Model Y-nal jöttem volna haza, és ha a pénz nem számítana, még mindig azzal jönnék. De egy olyan munkanap végére, amin az Y az Ioniq 5-tel és az EV6-tal találkozik egy árlista társaságában, már nem mernék könnyelműen fogadni. Talán 2022 el is hozza majd.

Papp Tibor

A 2013-ban bevezetett Maserati Ghibli nyilván nem a világ legjobb autója, de a maga műfaján belül még mindig az egyik legstílusosabb és legegyedibb autó, ami most "hibrid" lett. Ez utóbbi persze nem kell komolyan venni, legfeljebb annyira, hogy ennek a megjelenésével a dízel Maseratik eltűntek a kínálatból. Épp a minap ment el mellettem egy ilyen dízel - hát, nem fogom megsiratni, olyan hangja volt.

Gajdán Miklós

Mi más lehetne számomra az év tesztautója, mint a Bentley Flying Spur. Már a neve is egy költemény és a brit versenytradíció elegye, amit tud, az pedig egy egészen más dimenzió, mint amihez szokva vagyunk. Valójában még az sem mond sokat róla, hogy V8-as motorja 550 lóerős, amivel 4,1 másodperc alatt szárnyal százra. Inkább az csoda, amilyen selymes simasággal és könnyedséggel ezt teszi. Majd folytatja 200-ig, vagy akár 300 fölé. És ugyanakkor ez az az autó, aminél könnyű zavarba jönni: egyáltalán előre üljek, vagy hátra. Hátul minden elképzelhető luxussal, fektethető, masszírozós üléssel, a szórakoztató elektronika mai állása szerinti csúcsával kényeztet, elöl pedig olyan vezethetőséggel, amit inkább egy sportautótól várnánk el, nem egy kéttonnás luxuslimuzintól. Nem szívesen száll ki belőle az ember. Sem hátulról, sem elölről.

Horváth Máté

Gyenge jellem vagyok, simán korrumpált a meztelen fogyasztói tébolyda: idén a legszórakoztatóbb tesztautónak a Mustang Mach-1-et éreztem. Prágából jöttem haza egy automatával, mondjuk azt egyenest rá is parkolnám a ganéra, de kézi váltóval megfordítja alattad a világot, utóbbira két napom jutott. Annyira oldschool és annyira vagány módon indifferens a világ bajaival szemben, hogy alig győzik köpködni a fejpántban kocogó álszent nyikhajok. Nem precíziós eszköz, nem snájdig német, nem nyomaszt a füstté vált századmásodpercekkel, nem emlékeztet arra, hogy nem vagy jobb sofőr, ezzel együtt valószínűleg nem is állsz vele a pályanapok végén a pódium tetején - ott egy neurotikus fazon vicsorog majd lüktető érrel a homlokán. Boldogok, akik értik ezt a sok nemet.

Sturcz Antal

Sajnos nem sok tesztet írtam idén, többnyire videókon dolgoztam, de amit írhattam, azok legalább emlékezetes gépek voltak mind. Elsőre a Jaguar F-type-ot akartam idehozni, de rájöttem, hogy hiába remek autó, nem láttam benne a nóvumot. A Mercedes, a BMW és az Audi is kínál hedonista kupét, amelyeknél bár szőröstökűbb élmény a Jag, mégsem éreztem azt, hogy valami egyszeri és megismételhetetlen dolgot vezetek.

A GR Yarisnál viszont igen. Ehhez persze kellett az is, hogy mire bekerültem az autós szubkultúrába, a Mitsubishi Evo és a Subaru Impreza WRX (meg az alváltozataik) már kikoptak, így számomra a ralipálya-szökevény műfaját a GR Yaris mutatta meg. És ez nem csak egy simán bereszelt Yaris, hiszen hátra a Corolla futóművét építették, a tetejét lecsapták, elöl-hátul sperrdiffit raktak alá. Azt hiszem, nem is az általános élmény az, ami miatt idén ez nyert nálam, hanem az az odaadás, hogy a rétegműfajban is szűk rétegnek szánt autót ilyen végtelen odaadással, alibizés nélkül csinálták meg. Oké, kell bele egy alacsonyabb ülés, meg le kell venni a visszapillantót, de ezektől függetlenül imádom.

Csepreghy Dániel

Rengeteg emlékezetes autó fordult meg a kezemben 2021-ben, ezért aztán baromi nehéz is választani közülük. Mert ott volt a Toyota GR Yaris, amivel simán lehetne minden pillanat az utolsó is, de valamilyen mágikus módon olyan súlyosat megy, hogy nem éri utol a végzet sem. Jó is volt utána lehiggadni a Mercedes-Benz S 500-asban, ami még mindig az elképzelhető legjobb luxuslimuzin. Olyan elképesztő technika van benne a selymes, takarékos és rettenetesen erős sorhatostól kezdve, a kamerákkal és szenzorokkal a környezetet figyelő, tíz fokot forduló összkerék-kormányzáson át egészen a kényeztető beltérig, hogy az lenyűgöző. Vonultam vele az esti városban, néztem a csillagon játszó fényeket, és arra gondoltam, ennél bizony nem lesz magasabb az élet. Pont azért volt a legnagyobb kedvencem a Mercedes C 300-as, mert ezt az érzést megadja a tökéletes méretű autóban. Csak épp annyival feszesebb és közvetlenebb, amennyivel jobban szeretek örömautózni mint krúzolni, de az MBUX és a tökély ebben is megragadó.

Őrületeset autóztam az Aston Martin Vantage Roadsterrel és az Alpine A110S-szel is, de a legjobb használt autós élmény... fenéket, mert ez több, ez egy legenda... na mindegy, szóval egyértelműen a Maserati Extravaganza fantasztikus Shamalja árnyékolt le minden mást. Mert minden benne van, amitől szeretni lehet egy ilyen autót, hiszen olasz, és ennek megfelelően nagyszerű élő karakter, amivel tele van a vezető keze, mégis szüntelen a vigyor. Biturbó V8-as van az orrában, kézi váltóval, rövid tengelytávval, és csak az őrangyal vigyáz benne. Az az autó maga a szerelem, amit Marcello Gandini öltöztetett fel.

Hlács Zoltán Nyegleo

Idén nálam az első helyet az oldtimer korú Hymermobil viszi. Egyszerűen annyira más világ, mintha folyamatos időutazáson vettem volna részt. Bónuszként mindenki rácsodálkozott és a gyerekek mosolyogva mutogattak rá, mindenhol vidámság követte utamat (talán a mögöttem jövők voltak kivételek, bár igyekeztem figyelemmel lenni rájuk).

A második vagy megosztott első helyen persze a Vadmusso volt, jó pár ezer kilométer került bele és a tetején lévő sátorba. A vele való kempingezés egyszerűsége nagyon megfogott és a raktér berendezésének praktikusságáról is igen sokat tanultam az elmúlt év alatt.

Az idei év eleje eléggé a lakóautókról szólt, így tavasszal sikerült beülni a campervan kategória számomra talán legkellemesebb képviselőjébe, jelen esetben a Hymer Free-be, ami eléggé holtversenybe indul a praktikum és a már nem fájdalmas egyszerűség terén a Vadmussóval, télen kicsit felé is billent a léc.

Bolla György

Ez az év meglepően sok emlékezetes autót hozott ahhoz képest, hogy amúgy mennyi nehézségről szólt az autógyártás meg a -piac 2021-es története. Az átalakulás évei már csak ilyenek. Az igazi savát-borsát amúgy nem is a kocsik önállóan adták, inkább az izgalmas fotózások. Azok az alkalmak, amikor valami különlegeset, spécit sikerült életre hívnunk. Amikor valódi történeteket írtunk. Mint például az a késő tavaszi hajnal, mikor még sötétben felkeltem, hogy a kora reggeli arany fényben éljem meg az Aston Martin DBX lényét. Velem tartott egy jó barátom, és a tavaszi virágos rét meg a zöld kalászok Szinyei Merse Pál-képbe illesztették nekünk az Astont, örök emlékké emelve ezt az autózást. És ott volt a német V8 ereje, az angol formatervezés varázsa, no meg amit a futómű kalibrálásáról tudnak Astonék... szóval lehet rosszat mondani a DBX-re, de nekem csak jó emlékeim vannak.

Ennél valamivel szokványosabb napnak indult szeptember 3-a, merthogy elég volt napfelkelte után felkelnem. Ám aznap végre valósággá vált a hónapokig szervezett Maserati Biturbo fotózás, és Csepreghy Danival szerintem nagyjából azóta se tértünk magunkhoz. Ha van tökéletes nap, hát ez az volt, és csak remélem, hogy a négy autóból született két anyag visszaadott valamit a csodából, amit mi éreztünk.

Jakusovszky Kristóf

Sok érdekes autót hozott 2021, a legjobbra mégis majdnem karácsonyig kellett várnom. December 23-án Csikósnál jártam: egyrészt, hogy beszerezzem krónikáinak legfrissebb darabját, másrészt, hogy végre dumáljunk egy jót. Végül is meglepően kevés szó esett az autókról, annál több viszont a Bauhaus irányzat szépségeiről és öreg motorokról. A szeánszhoz csatlakozott Csipszer Máté is, aki a frissen beszerzett Cayman S-szel érkezett, amire persze Zsolti bácsival sűrű sugárban folyattuk a nyálunkat.

Mivel Csipszer Máté egy igazi úriember, azon túl, hogy ajándék pezsgővel lepett meg minket, még azt is felajánlotta, hogy hazavigyem magam a Porschéval. Még nem volt szerencsém Cayman S-hez, és bár gondoltam, hogy csodálatos dolog, azt nem, hogy ennyire. Nem akarom túltolni az ömlengést, de ez az autó rendkívül közel van a tökéleteshez: parádés futómű, zseniális egyensúly, lézerpontos kormány és elképesztően hörgő, szívó bokszer. A tesztút minden részletére sajnos nem térhetek ki, de egy dolog biztos: eszméletlen tömény és frenetikus élmény volt. Köszönöm!

Lendvai Zsolt

Új autóból csak hármat osztott rám a sors, ezek mindegyike jó volt a maga nemében, hiszen a Mini Cooper S feszes, hangos, agilis, a Jeep Compass szerencsére megtartotta a tök használható dízelmotort, az új Suzuki S-Cross pedig elődjéhez képest több területen fejlődött, és még úgy is klassz vétel, hogy szép csöndben drágább lett.

De a kedvencem nem ezek közül került ki idén, hanem a használttesztek tájáról. Nagyon-nagyon régóta, kábé a bemutatás napjaitól foglalkoztatott ugyanis, hogy milyen lehet a Suzuki Kizashi. A japán gyártó talán első próbálkozása a nagykocsik mezőnyében, de sajnos olyan hajtásláncokkal, és főleg: annyi pénzért, ami nem igazán mozgatta meg Európát.

Ma már, az eredeti ár mintegy harmadáért viszont igazán életképes megoldás azoknak, akik utazóautót keresnek. Összességében normális anyaghasználattal, de helyenként a spórolás érzetével, pont elégségesen erős benzinmotorral, mellé kézi váltóval, ami a ritkábbik a Kizashi-féle automaták mellett. Mint aztán egy kedves olvasó leveléből kiderült, az alkatrész-ellátás sem zűrös. Egyszóval: igazságot a Kizashinak!