Andy Warhol a pop-art ikonikus alakja, az autóiparral kapcsolatban leginkább az összemázolt BMW M1-esről ismert. Július 23-tól a Los Angeles-i Petersen Museumban állítják ki az automobil 100. születésnapjára, a Mercedes felkérésére készített, de félbehagyott kollekcióját.
Warhol a magasművészet szintjére kívánta emelni a hétköznapi tárgyakat és árucikkeket. A Mercedes prémium termék lévén valamelyest persze "a mindennapok ikonográfiájának" inkább a határterületét jelenti, de mivel a populáris kultúra része, mégis illeszkedett Warhol munkájába. Életének utolsó, 80 darabosra tervezett sorozatából végül 36 szitanyomat és 13 rajz készült 8 különböző Mercedesről.
A következő Parkoló Parádén a veteránoké lesz a főszerep: ha érdekel bármilyen öregebb autó, mindenképp gyere el június 19-én, vagyis most vasárnap a Hungexpóra, mert szinte biztos, hogy találkozol majd olyannal, ami kedves a szívednek és a szemednek.
Egy olyan autó is tiszteletét teszi, amivel már találkozhattál a Totalcar hasábjain, sőt, még mozgóképes formátumban is feldolgoztuk. Ez nem más, mint egy 1,6 literes Lada 2106, aminek a sztoriját érdemes felelevenítened, hiszen nem a szokásos Merkúrból származó Ladáról van szó: ez a konkrét darab Finnországból érkezett.
Ezen a Parkoló Parádén ráadásul autóztatás is lesz, így akár arra is esélyed nyílik, hogy menj egy kört ezzel a remek Ladával. Ha véletlenül nem jönne össze a kör ezzel az autóval, akkor se csüggedj, mert nagyon sokan hoznak szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb verdákat, amikkel szívesen visznek majd.
Szakács Zoli a Zöld Pokol csatornától akkor jött oda, amikor már minden mindegy volt. Egész nap a forró aszfalton álltunk, az emberek pedig csak jöttek a szeretett autóikkal, hogy megmutassák, mennyire tudnak vezetni. Fárasztó volt, néha kicsit talán ijesztő is, de a rengeteg néző, a sok boldog sofőr miatt megérte, hiszen nagyon más egy autót csak álltában nézegetni, mint mozgás közben, netán kicsit meghajtva figyelni.
A Tulaj a Pályán remek móka, és ha kicsit méretcsökkentve is, de sikerült megszervezni a hatvani Retropartyzánok rendezvényen, hogy sokan odajöhessenek kipróbálni magukat és az autójukat. Hamarosan teljes értékű videóban és posztban számolunk be róla, addig is nézzétek meg Zoli mini-interjúját.
Manapság hatalmas népszerűségnek örvendenek a gyorsulási versenyekre épített dízel pickupok: az alap szinte mindegy, hiszen a komolyabb építéseknél szinte semmi nem marad gyáriban. Kívülről valamelyest igyekeznek emlékeztetni a szemlélődőt, hogy ez valaha egy cuccolós kisteherautó volt, de azért a súlyos lóerőktől kocsonyaként remegő, papírvékony üvegszálas elemek hamar megtörik az illúziót.
Forrás: 1320Video
A lényeg úgyis a technika, ahol több jó megoldás is létezik: például van, aki a Duramax-ra, van, aki inkább a Cummins-ra esküszik. A videóban szereplő Dodge RAM jó sansszal Cummins motoros, hiszen a RAM-eket gyárilag is ilyennel szerelték.
Ennek a motornak viszont már biztosan kevés köze van a gyárihoz, hiszen épp egy mérőpadon kergetik a széthegyezett technikát, ahol ki is tol magából egy egészséges 2400 lóerőt. Azonban ahogy a versenysportban oly sokszor, előfordul, hogy az a bizonyos húr túlfeszül, olyankor pedig szinte érezni lehet az elégő milliók orrfacsaró bűzét. Ez történt ezzel a RAM-mel is, aminek a motorja a mérés tetőpontján feladta a harcot.
Dacból, büszkén megmutatta, hogy mit tud, de egy villanásnál tovább így se tudott kitartani. Reméljük, újra összerakják.
Az E24-es 6-os BMW sokak szerint az egyik legszebb autó, amit a márka valaha gyártott és nem is hibáztatunk senkit, aki így látja. A negatívba döntött orr miatt cápának is becézett kupé óda az arányérzékhez és a sportos eleganciához. Az idő olyannyira nem fog rajta, hogy ahogy öregszik, úgy lesz egyre szebb és kívánatosabb.
Az 1976-tól gyártott 6-osból a következő, június 19-ei Parkoló Parádéra is érkezik egy, méghozzá egy 635-ös. Sőt, az se kizárt, hogy belülről is élvezheted az 1985-ös BMW, csodás sorhatosának érces morgását, ugyanis az autót nem csak mutatóba hozza ki a tulaja, hanem azért, hogy minél több szerencsést elvigyen egy körre.
Ha ebbe a BMW-be nem is sikerül beülnöd, akkor se szomorkodj, hiszen rengetegen jönnek még érdekesebbnél érdekesebb járművekkel autóztatni. Egyébként a soron következő Parkoló Parádé most a veteránokról fog szólni, így, ha a szívednek kedves a téma, mindenképp gyere ki vasárnap a Hungexpóra, mert garantáltan találsz olyan látnivalót, amitől leesik az állad.
Tudtad, hogy több olyan mozdony is átszeli Magyarországot, ami önmagában is nehezebb 100 tonnánál? Vagonok nélkül. És azt tudod, hogy egy ilyen mozdonynak mennyi a mozgási energiája? Ha kiszámolod, biztosak vagyunk benne, hogy nem szeretnéd majd keresztezni az útját.
A kép illusztráció
Sajnos sokan ebbe nem biztos, hogy belegondolnak, hiszen az elmúlt időszakban rendkívül sok baleset történt a vasúti átkelőkben, ami leginkább azért aggasztó, mert ezeket leggyakrabban a figyelmetlenség és a sietség okozza. A rendőrség ezért ellenőrzési akciót indított, hogy felhívják a figyelmet a vasúti átkelők veszélyeire. Mert a helyzet sajnos azt mutatja, hogy erre szükség van.
Forrás: Police.hu
Az ellenőrzést ezúttal a Fonyódi Rendőrkapitányság és a Kaposvári Rendőrkapitányság munkatársai végezték, a hozzájuk tartozó területeken. Az ellenőrzés ezúttal meglepően pozitív mérleggel zárult: a rendőrök sehol nem találkoztak kiemelkedő szabálysértéssel.
A kép illusztráció
Ugyanakkor az ellenőrzéssel szeretnék nyomatékosítani a közlekedőkben, hogy a vasúti átkelő rendkívül veszélyes hely, ahol egy autónak szinte semmi esélye egy vonattal szemben. A vonatot egy autóhoz képest nagyon nehéz megállítani, féktávja is annak a sokszorosa. Aki játszott már vonatos kártyával, az azt is tudja, hogy egy közepes mozdony tömege is hányszorosa egy autó tömegének. Ezekből matek nélkül is könnyű kikövetkeztetni, hogy egy vonat úgy pöccinti odébb még az S Mercit is, hogy szinte meg se érzi.
Forrás: Police.hu
Mivel egy ilyen ütközésnél az autó nem nyerhet – gyalogosról, biciklisről, motorosról ne is beszéljünk – , a megelőzés az egyetlen út, ami odafigyeléssel van kikövezve. Fokozott óvatosság, folyamatos haladás, a jelzések értelmezése. Nagyjából ennyiről szól az egész, ráadásul ezeket a KRESZ is kimondja, úgy fest, hogy van, akinek nem árt az emlékeztető. Akit ennél is bővebben érdekel a téma, a MÁV vasútbiztonsági kampányát is érdemes megnéznie.
Nemrég új serif érkezett a michigani Dearborn városába, a szigora miatt öt hónap alatt 680 százalékkal nőtt a közúti veszélyeztetés miatt előállítottak száma. Valószínűleg erre válaszul érkezett három fiatal a rendőrség elé azzal a céllal, hogy fityiszt mutasson az rendőrfőnöknek.
A rendőrség épülete előtt munkaidőben kezdtek burnoutolni a Dodge-aikkal, de nem sokáig maradtak faszagyerekek: az autókat lefoglalták, kettőt közülük el is koboztak. “Ha felelőtlenül vezetsz, és veszélybe sodrod mások életét, leintünk, letartóztatunk, az autódat lefoglaljuk, és ha úgy van, el is kobozzuk." - intézte el a dolgot a hidegvérű Issa Shahin. Azt hiszem, ideje lesz megnézni a Hot fuzzt (Vaskabátok, 2007).
A carwow videóit legtöbbször az idióta gyorsulási versenyeik miatt szoktuk lehozni. A formátumról és a csatorna arcáról, Matt Wattsonról is mindnekinek meglehet a véleménye, de ha öreg prémium limuzinokat gyötörnek egy offroad pályán, nem kérdezünk.
Három igazi legendát küldtek egymás ellen: egy E65-ös Bangle-féle 735i-t, egy Lexus LS430-at, és egy Mercedes S320-at, mármár Top Gear-es fordulat, hogy egyik sem került többe 1000 fontnál (~460 ezer forint). A hosszú tengelytáv egyiken sem segít, de sokat dob az autók adottságain, hogy nem kell őket sajnálni.
Budapest habitusát tekintve focista: ha érintőre veszi egy támadóbb jellegű felhő, feldobja magát és a bokáját szorongatva jajgat. A csatornákból feltör a víz, az aluljárókban és öblösebb útszakaszokon időszakos tavak gyűlnek, amiken elektronikával finoman átszőtt szedánokkal átvágni merő kockázat.
Florida ellenben amerikai focista, lepattan róla az ilyesmi: a félszigeten tetőig süllyedve is átvágnak bármin, az se számít, ha nem egy F250-es óriáspickupról, hanem egy C8-as Corvette-ről van szó. Az autó orra mellett csak azért nem ugrálnak delfinek, mert beszippantották őket az oldalsó légbeömlők, szinte érthetetlen, miért nem fullad meg a 6,2-es V8.
Olvasónk, Adri küldte az alábbi képeket, amiket a dél-olaszországi Bariban, a San Sabino-katedrális mellett lőtt. A halottaskocsi változatos műfaj, a célszerűtől az elegánsig több stílus létezik, de ez a Maserati Ghibli GT-ből készített darab azért megadja a módját/sebességét a halálnak.
Több cég is specializálódott luxus-halottaskocsikra, ám a részletek alapján itt az olasz Biemme Special Cars cég Vekal nevű átépítéséről van szó. A karosszéria-építő vállalkozás a Ghibli mellett 7-es BMW-t; Jaguar XJ-t; E, illetve CLS Mercedeseket vesz alapul, a portfólió koronája viszont a Rolls-Royce-ra épülő B12 Phantomhearse.
A hangvezérlés egy egész hasznos dolog tud lenni a modern autókban. Ha már kézből telefonálni úgyis tilos és veszélyes, szóbeli utasításokkal egyszerűen lehet hívást indítani vagy a navigációt és egyéb alkalmazásokat működésre bírni. De van, hogy olyan választ kapsz az autótól, amitől sírva röhögsz majd. Mint András, akinek sztoriját a 444.hu tette közzé először:
A videó ugyan rövid, de annál velősebb. András csak egy hívást szeretne indítani Nissan Leafjében az Android Autón keresztül, erre jön a hibaüzenet, az angol szöveget fonetikusan kiejtve: sorri, someting ventron. A Leaf-csoportba töltötte fel a felvételt, ahol aztán közösen állapították meg többen is, hogy az övék pont ilyen pörfikt inglis.
Közben még Szentkuti Ákos kollégától annyit sikerült megtudni, hogy ismert hibáról van szó. Ha a Google Segédet magyarra állítjuk, valamilyen okból hajlamos beakadni, és ilyenkor magyarul próbálja felolvasni az autó által egyébként angolul kiadott üzeneteket is. Nem a Leaf töri tehát az angolt.
2022-ben ismét megrendezik a Retropartyzánok találkozót, június 10. és 12. között a hatvani Népkertben vár egy csomó érdekes autó. A szervezők a 70-es, 80-as, 90-es évek meghatározó típusait válogatták össze, ezen felül börze, tesztvezetés, koncertek, és más érdekes betétprogramok várják a nézőket. Mi is kint leszünk testületileg: a Tulaj a Pályán egy autós ügyességi verseny formájában, természetesen ezen is 30 évnél régebbi autók futnak majd. Itt egy kis ízelítő, hogy mire is lehet számítani, ha kilátogatnál:
A Ford elektromos pickupja, az F150 Lightning gyárilag tudja a kétirányú töltést, ami azt jelenti, hogy az autó nem csak töltődni, de tölteni is képes. Ráadásul nem csak kisfogyasztókat (pl. hajszárítót, kávéfőzőt) és villanyautókat képes ellátni árammal, de megfelelő rendszerrel kiegészítve az egész háztartást is elbírja.
Valószínűleg egy szellemesebb marketingestől származik az ötlet, hogy a Lightninghoz mellékeljenek egy olyan adaptert, amelynek segítségével a fentieken kívül (a sztenderdtől eltérő csatlakozóval rendelkező) Teslákat is lehessen tölteni. A legtöbben ezt egyszerű trollkodásnak vélik, de a Ford vezérigazgatója, Jim Farley tartja a pókerarcot: azt írja a Twitteren, hogy egyszerű segítőkészségről van szó.
A közlekedés veszélyes üzem, ha pedig erős autókkal játszunk a forgalomban, nagyot kockáztatunk. De még egy üres parkolóban is. Legalábbis ezt mutatja az alábbi videó, amelyben a látszólag biztonságos helyen egy Mercedes-AMG E 63 S kezd lendületes driftelésbe.
Csakhogy szemből feltűnik egy Audi RS6 Avant, amennyire a rossz minőségű felvételből kiderül, szintén keresztben érkezve. Bumm, találkozik is a két autó. Szerencsére senki nem sérült meg, legalábbis úgy tűnik, a két izmos német gépben viszont egészen biztosan komoly, összességében több tízezer eurós kár keletkezett.
Ahogy már többször megénekeltük, a következő Parkoló Parádé a veteránokról fog szólni, sőt, még autóztatás is lesz: ez azt jelenti, hogy jön majd egy csomó jó fej ember a különleges, csodálatos, agyeldobós autójával. Azért jönnek, hogy nektek jó legyen, ugyanis ezekbe az autókba be lehet majd pattani és a tulajaik egész nap veletek fognak körözni a Hungexpón.
Lesz például egy olyan jármű is, amiből egy nem is olyan messzi nagyvárosban elég sokat látni, de Budapesten azért elég feltűnő látvány: egy klasszikus angol Black Cab, vagyis londoni taxi. Ez egy FX4-es típusú darab, amit elképesztően sokáig gyártottak: 1958-tól egészen 1997-ig készült, tehát közel 40 évig. A Parkoló Parádéra egy kései, 1994-es, már az LTI gyártotta Fairway változat érkezik.
Ha te is megnéznéd élőben, hogy milyen meglepően hatalmas egy ilyen londoni taxi, illetve kipróbálnád, hogy milyen érzés vele utazni, akkor mindenképp gyere el a 36. Parkoló Parádéra június 19-én, ahol minden esélyed megvan, hogy begyűjtsd ezeket az élményeket.
Nem mindennapi jelenetsornak lehettek tanúi az Oklahoma City közelében közlekedők a napokban. Képzeljük csak el: gyanútlanul gurulunk az úton, majd arra leszünk figyelmesek, hogy ina szakadtából lohol egy tehén a másik sávban, utána meg a szakemberek.
A beszámolók szerint egy komplett marhacsorda szabadult el, annak egyik tagja volt az úttestre tévedő tehén. Először quadokkal próbálták útját állni, de nem jártak sikerrel, ekkor jött képbe két profi cowboy, akik a riasztást követően hamar nyeregbe pattantak - mármint nem motorra, hanem igazi nyeregbe -, és lóháton vágtattak intézkedni.
Sikerrel is jártak, lasszókkal fogták be az állatot. Úgy tudni, a tehén nem okozott balesetet, és ő maga sem sérült meg az akció során. Mindenesetre a cowboyok arra is rámutattak az eset után, hogy már csak ezért is érdemes mindig résen lenni, amikor vezetünk. Soha nem tudhatjuk, milyen váratlan helyzet adódik.
A napokban mutatják be a hosszútávú versenyek tetejére, azaz az LMDh-kategóriába szánt autóikat a gyártók. Így tett a BMW és az Acura is, ami az ARX-06 kódnevet adta az egyelőre álcázott prototípusának.
Az utcai Acurák vonásait hordozó külsőt a Los Angelesben működő Acura Design Studio csapata végezte a Honda Performance Developmenttel és az ORECA-val együttműködve. Míg utóbbi cég a kocsitestet fejleszti, az Acura felel a lemezekért, az aerodinamikáért és a belső égésű motorért. Az ARX-06-nak többek között a BMW, a Cadillac, a Porsche és az Alpine is állít ellenfeleket.
A KTM osztrák motorkerékpár-gyártó 2008-ban mutatta be az X-Bowt, ami a márkától szokatlan módon sportautó. Az eladásokat tekintve nem lett óriási siker, de a fejlesztés nem maradt annyiban. Az utód a GTX nevet kapta, ami kicsivel nagyobb és nehezebb az elődnél - 1048 kiló - , amit egy 530 lóerős öthengeres mozgat.
A hegyi felfutó ideális terep a GTX-nek, de az áprilisban tartott Pöllauberg Hillclimb két kilométeréhez 100 méteres szintemelkedés tartozik. A célegyenes ráfordító sajnos nem adta ki a KTM-nek, az autó a kicsúszást követően 15 méterrel a cél előtt, nem sokkal egy leparkolt autó és a videósok/fotósok mellett állapodott meg.
Autópályára vagy autóútra gyalogosan tévedni nem túl okos dolog, mégis előfordul olykor. A Magyar Közút kamerája most az M0-son rögzített egy ilyen esetet. A férfi szemmel láthatóan maga sem tudja, mit akar pontosan. Először a forgalommal szemben sétál a Váci út felől a Megyeri híd irányába. Aztán megtorpan, oda-vissza flangál, míg végül úgy dönt, átkel a forgalmas úttesten.
Mire az útellenőrök kiérkeztek, a férfi már a hídon futó kerékpárúton tartózkodott. Az viszont a Magyar Közút beszámolója szerint nem derült ki, hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy ezen az úton sétálgasson. Mindenesetre szerencsére nem történt baj, noha kimondottan veszélyes volt, amit csinált.
Ha ennek kapcsán valaki elmerengett, hogy mondjuk Egyenlítői-Guineában (GEQ), vagy Észak-Koreában hogyan rendszámozzák az autókat, megvan rá a céleszköz: a worldlicenseplates.com.
Ha említeni kéne egy olyan járművet, ami a szovjet elpusztíthatatlanságot és általános igénytelenséget jellemzi, biztosan sokaknak eszébe jutna az UAZ. Az igénytelenséget itt most jó értelemben véve kell érteni, hiszen arról van szó, hogy annyira facsipesz-egyszerűségű technikáról van szó, ami miatt egyszerűen életben tartható. A koncepció kiállta az idő próbáját, hiszen a mai napig sok helyen munkára is használják őket.
De akad olyan is, aki a hibátlan hobbiautót látja az öreg szovjet furgonban. Például ennek az 1974-esnek a gazdája, aki terepezni és eljár vele, illetve lakóautónak is használja. Az UAZ tűzoltóautóként kezdte a pályafutását, de már egy ideje hobbiautóként funkcionál: még 2004-ben hivatalosan belekerült egy Ford Sierra szívódízele, ami a gyári hajtáshoz kapcsolódik. A lakóautósítás még folyamatban van, de például ágy már van benne.
A tulaj ráadásul van olyan jó arc, hogy a következő, június 19-ei Parkoló Parádéra is kihozza autóztatni. Ha mindig is kíváncsi voltál, hogy milyen komótosan mozgó, de egészen biztosan rendkívül érdekes UAZ utasának lenni, akkor gyere ki a PP-re, mert minden esélyed megvan, hogy megtapasztald ezt az élményt.
Az LS V8-ak mellett a Toyota 2JZ motorját cipőkanalazzák bele a legtöbb épített autóba, abban az esetben, ha a veretés a cél. Ez nem véletlen: a Toyota legendás sorhatosa gyakorlatilag a végtelenségig húzható és még durván bereszelve is tartós tud maradni.
A Toyota ügyes, de nem kifejezetten erős kicsi sportautója, a GR86 se úszta meg a motorcserét. Daigo Saito driftre épített versenyautójába egyértelműen kevés lett volna a GR86 gyári 2,4 literes bokszerének 235 lóereje, ezért a már alapállapotában is jóval erősebb, háromliteres 2JZ-t építették bele.
A videó alapján úgy tűnik, hogy jó erőben van a Toyota, amihez valószínűleg az is hozzájárul, hogy szinte biztosan nem elégedtek meg a régi-új motor gyári teljesítményével. Az átfaragott GR86-ot a pilóta gyönyörűen tereli az akadályként felállított teherautók között, de azért van egy olyan pont, amikor egy tempós csúszás után megnézi magának homokfalat.
Ha bővebben érdekel a Supra és a 2JZ, akkor ezt a videót mindenképpen nézd meg: