Gumipor

Könnyed autós tartalmak a Totalcaron

Totalcar
2022.01.11. 09:39

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Izraeli tudósok tanítottak meg egy aranyhalat, hogy ha nem is pedálokkal és kormánnyal, de elvezesse a guruló akváriumát. A különleges jármű neve FOV és LiDAR szenzorok segítségével követte nyomon a halat, aminek az akváriuma erre a speciális járműre volt felerősítve. Amerre az aranyhal úszott, a jármű arra mozgott.

    41355591 2d8a2a8c1c6d58fb61e179548ee241fc wm.png

    A hal feladata az volt, hogy egy szobában egy kijelölt pontig eljusson. Ha sikeresen teljesítette a feladatot, jutalmat kapott. Ezt az aranyhal ügyesen teljesítette még úgy is, hogy az akvárium üvegén és a vízen keresztül a fény máshogy törik.

    A kísérletet két hallgató végezte, két professzor felügyelete mellett. A tanulmányról készült összefoglalóban elmondták:

    A halaknak azt a feladatot adták, hogy "vezessék" a FOV-ot egy vizuális célpont felé a földi környezetben, amely a tartály falain keresztül megfigyelhető volt. Mint azt a kutatás is bizonyítja a halak valóban képesek voltak a járművet működtetni, felfedezni az új környezetet és elérni a célpontot a kiindulási ponttól függetlenül, miközben elkerülték a zsákutcákat és korrigálták a helymeghatározási pontatlanságokat.

    Via index.hu

  • Már írtunk a Rich Rebuilds V8-assá alakított Tesla Model S-éről, ami nem is olyan rég készült el. Az árvízkáros P85D-be egy szinte már közhelyes, Chevy LS3 V8 került, amivel az autó nagyon hangos és a gyári változathoz képest lassabb lett.

    tesla2

    Ugyanakkor volt az átalakításnak valós előnye is: azzal, hogy eltűnt a nehéz akkumulátor-csomag az autóból, jelentősen könnyebb lett. A gyári 2,2 tonnás önsúly 1,6 tonna alá csökkent, így a Tesla nagyjából 750 kilót dobott le, ami pár évtizede még egy komplett kisautó súlya volt.

    A V8-as Model S teljesítményét is lemérték, ami ha csak egy kicsivel is, de elmarad a gyári, elektromos változattól. A padon 444 lóerőt mértek, ezzel szemben a gyári adatok szerint a Tesla Model S P85D 463 lóerőt tud.

  • 1978 októberében az Alfa Romeo, a Fiat, a Lancia és a Saab közösen megállapodtak abban, hogy közös platformra építenek nagy méretű limuzint. Ezek közül az Alfa Romeo a 164-est az 1987-es Frankfurti Autószalonon mutatta be. Szinte hitvallásom, hogy egy Alfa Romeo úgy szép, ahogy van, de azért ehhez sikerült ízléssel hozzátenni.

    Karbon külső elemekkel és a jellegzetes telefontárcsás felnikkel dobta fel az autót a BTS Creativity, amihez nem egy eleve jó állapotú alapot használtak. Ezt a 164 QV-t egy vidéki parasztházban találták, majd újították fel. Fényezése a híres Rosso Competizione, a belteret pedig Ferrari stílusban barna bőrrel és alcantarával kárpitozták.

    3,0 literes V6-os motorja már nem volt az autóban, de helyére került egy szintén hathengeres, de turbós 2,0 literes blokk bő 200 lóerővel és 300 Nm nyomatékkal. Feltűnőek a mart féktárcsákba harapó piros Brembo féknyergek is.

  • Amerikában egy viszonylag szűk réteg számára a mai napig népszerű a Donk nevű tuning irányzat. A lényege, hogy főleg régebbi, amerikai autókra raknak hatalmas kerekeket. Mármint tényleg hatalmasat: léteznek 30 colosnál is nagyobb felnik is, kimondottan ilyen apropóból.

    Donk-culture-big-wheels-color-schemes-bubble-box

    Ahhoz, hogy ezek elférjenek, természetesen jócskán meg kell emelni az autót, viszont, mivel ezek a felnik relatíve keskenyek, a végeredmény általában úgy néz ki, mint egy toronyház és egy szekér rendkívül faramuci szerelemgyereke.

    A helyzetet általában tuningolt V8-asokkal szokták súlyosbítani. Ezek hiába nagyon erősek, az autó annyira instabil és magas, hogy még az egyenes vonalú tempós haladás is vakmerő feladatnak számít. Azonban amikor valakinél ez még egy kis magamutogatási hajlammal is párosul és elkezd farolgatva gumit égetni, könnyen megtörténhet az, ami a videóban is szereplő sráccal is.

    6f6a146ee199be0dff4a7e921f92425f

    Valószínűleg nem gondolt bele, hogy ezzel átmérővel nem ez a legjobb ötlet, ugyanis a Monte Carlo SS-e alól egyszerűen kiszakadt a hátsó kerék. A sérülés nem tűnik javíthatatlannak, abban pedig reménykedünk, hogy egy kicsit legalább tanult az esetből.

    Szerencse, hogy egy ilyen nem járt a környéken:

  • Egy halom olyan autó van, amiből isteni offroadert lehet építeni, ott a Samurai, a Land Cruiserek meg nyilván a Jeepek, de láttunk már MX-5-ből és Priusból épült terepjárót is. A dízel E60-ra viszont nem voltunk felkészülve.

     A monster átépítésért bizonyos Francesco Bitonti felelős, a csöves 530D xDrive-ot és a hányattatásait 5 nap alatt 6 millióan nézték meg a Facebookon (ha ott nem megy, itt egy Youtube-link). Igazából megérdemli a nézettséget.

    bmw xdrive.png
  • Mára rengetegen foglalkoznak Porsche 911-esek restomodjával, de mind közül talán a Singer Vehicle Design a legnagyobb név. Az egyedi igényekre szabott, első generációs 911 formai jegyekkel feldobott 964-esek sokszázezer dolláros árcédulájuk ellenére népszerűek.

    Korábban a Porsche nem nézte jó szemmel, hogy ezeket az átalakításokat a nevéhez kapcsolják, mostanra azonban már egészen más a helyzet. Az igényességet és a remek műszaki színvonalat elismerik és motorszállítóként szállnak be a Singer mellé.

    Ezek az utángyártott motorok a jövőben nem külső beszállítóktól érkeznek majd a kaliforniai céghez, hanem a Singer specifikációja szerint a Porschétól. Kivéve a DLS hathengeres bokszermotorja, azt továbbra is a Williams Advanced Engineering szállítja.

  • Szerintem minden idők egyik legszebb Ferrari gran turismo-ja az 550-es, mely kupé formájában az igazi. A lapos ék alakjával és a lehetetlenül hosszú orrával, aminek a végén ott a kétszemélyes utastér. Hagyományosan orrmotoros, V12-es csúcsgép 480 lóerővel, ideális esetben kézi váltóval, de mindenképp hátsókerék-hajtással.

    Superamerica néven készült belőle lehajtható üvegtetős változat és itt a Barchetta is, mely nem csak egy Fiat, hanem az 550-es alacsony szélvédős változata, melyhez van ugyan vászontető, de esőben úgysem illik ilyesmivel kigurulni.

    Keményteteje pedig plusz egy ok arra, hogy ne használjuk rossz időben. A könnyed formát nagyon eltolja a bukókeretet lefedő ormótlan hardtop. Kár is ilyesmivel eldugni a guszta bézs kagylóüléseket és a karbon gombos, nyitott kulisszás váltót.

  • Utah északnyugati részén található Bonneville-i sós síkság, mely becslések szerint körülbelül 147 millió tonna sót tartalmaz. Mi mégis onnan ismerjük, hogy itt szoktak istentelenül gyorsan menni mindenféle erre felkészített autóval.

    Most a Ferrari sem tett másképpen. Igaz, az SF90 Assetto Fiorano csomaggal felszerelt verziója (30 kilóval könnyebb) nem kíván a művelethez további módosítást. 4,0 literes, biturbó V8-as motorja önmagában 780 lóerő és 800 Nm nyomaték, amihez jön a hibrid hajtás, így a rendszerteljesítmény 1000 ló. Annyiból már azért el lehet rúgni rendesen.

    sf90
  • Olyan ez az 1977-es Toyota Celica restomod, mint valami japán autóipari slágerlista, hiszen a Nissan Skyline zseniális Midnight purple nevű mágikus lila árnyalatára fújt autó motorterében a Honda S2000-es négyhengeres blokkja van, utána szintén a kétüléses roadster váltója, de az AE86-osból származó sperrt pakolták alá.

    2,2 literes négyhengerese 48 mm-es fojtószelepeket kapott és egy halom Neo Chrome kiegészítőt, amitől egész szédületesen néz ki. Igaz, eleve minden csodálatosabb egy sor ITB-vel, a 9000-es forgó motorra pedig ez különösen igaz.

    Elektronikusan állítható légrugós felfüggesztése van, Bilstein lengéscsillapítóval és poliuretán szilentekkel. A 16 colos BBS RS felniket feketére fényezték. Utasterében digitális műszeregység és Takata öves Bride kagylóülések hozzák a versenyautós hangulatot.

  • Sok autónak nehéz sorsot oszt az élet: némelyik darab a végtelenségig elhasznált, széthajtott, szomorú rozsdás romként kerül egyszer a roncstelepre. De vannak autók, amik még viszonylag fiatalok, de hamar megkapják a durva élet ízelítőjét, amikor egy szebb jövő reményében máshova vándorolnak.

    Ez történt egy teljes autószállítmánnyal: egy Japánból Oroszországba tartó teherhajón a legtöbb autó túlzás nélkül jéggé fagyott. A hajó egy cudar viharon haladt keresztül, ami nem kímélte a fedélzeten védelem nélkül szállított autókat. Ha a mínusz 19 fokos hideg még nem lett volna elég, a vihar olyan hullámokat korbácsolt, hogy azok feljutottak fedélzetre, a szél és a hideg miatt pedig rövid idő alatt jégkockává változtatták a valószínűleg amúgy is didergő autókat.

    Némely autó annyira odafagyott a helyére, hogy a vlagyivosztoki kikötőben le se tudták emelni a hajóról. A sós víz és az embertelen autótalan? hideg szinte garantálja, hogy a vihar tépázta járművek maradandó károkat szenvedtek. Bár a céget figyelmeztették a kockázatra, a hajó mégis kifutott, hogy elkerülje a 2022 elején esedékes vámemelést. Valószínűleg nem érte meg.

  • 10 parkoló autóról törte le a tükröket két fiatal Nagykőrösön, egyikük 16, másikuk 18 éves. Két tükröt el is loptak, bár utólagos bevallásuk szerint csak a kezükben maradtak, később meg akartak szabadulni tőlük, borotválkozáshoz még biztos nem kell nekik. Az eset december 29-én éjjel történt, másnap sorra érkeztek a rongálásról szóló bejelentések.

    A nyomozásnak gyorsan eredménye lett, a rendőrség 4 nap múlva fogta el a fiatalokat, az egyikük otthonában, egy tuja tövében meg is találták a két letört és eltulajdonított tükröt. Beismerő vallomást tettek, amely szerint csak poénból rugdosták le a védtelen alkatrészeket, több százezer forint kárt okozva ezzel a tulajdonosoknak. Lopás, garázdaság és rongálás vétségével gyanúsítják őket.

    via Police.hu

  • 2022-ben megérkezik az a BMW, amire már évtizedek óta várnak a keményvonalas rajongók. Meg azok, akik a villámgyors praktikumot nem egy divatos szabadidő-autóban, hanem egy élvezhető kombiban keresik.

    510 lóerős biturbó sorhatossal, 8 sebességes automataváltóval és összkerékhajtással jön majd az M3 Touring. A sok ízelítő mellé a BMW bedobott egy hóban driftelőset, nyilván álcázva. De a lényeg látszik: négy kipufogója van és hosszú teteje.

    m3 touring
  • Nem rosszul. A Japanese Classic Car Show Association tette közzé a tavaly évvégi találkozóról készült hivatalos videót. A felvételeken az autóknak csak a töredéke jelenik meg, részletes, képes beszámolóért katt a japanesenostalgiccar.com cikkére.

    Jó is, ha van pénz és van affinitás, az élesszeműek még Sung Kangot, a Halálos iramban sorozat Hanját játszó színészt is kiszúrhatják.

    jcskana
  • Az egyik legaranyosabb öreg angol sportautó az Austin-Healey Sprite. A kis kétülésest Frogeye-nak is szokták becézni, nem véltetlenül: a kaszniból kiálló lámpáival és nagy szájat formázó díszrácsával tényleg úgy néz ki, mint egy vidám béka.

    James-Photos-2-1200x800

    Az első generációs Sprite 1958 és 1961 között készült, az orrában hordta a 0,9 literes négyhengeresét, ami a hátsó kerekeket hajtotta mind a 43 lóerejével. A megmosolyogtatónak tűnő értékek mellé nem árt megemlíteni, hogy a Sprite 700 kilónál is könnyebb volt, ami, ha nagy tempót nem is, remek szórakozást biztosan ígért.

    James-Photos-27

    Ugyanakkor ez nem mindenkinek elég: egy James nevű úriember úgy döntött, hogy felüti az öreg angol sportautós életérzést egy kis JDM-mel. A leharcolt külsejű Sprite-jába a Toyota méltán híres 4A-GE motorját faragta, és mivel a motor sem maradt gyári, a teljesítmény mindjárt a négyszeresére nőtt. A karakteres patina maradt, de minden mást átalakított James: keménytető, ültetés, felnik és rengeteg érdekes, polgárpukkasztó részlet teszi csodásan egyedivé a Sprite-ot.

    Elképesztő hangulatú, ahogy teli torokból üvölt a hegyes 4A-GE, miközben a szinte komikusan kicsi sportautó szigorúan falja az angol tájat. Egy biztos: a széles mosoly garantált.

  • Mit tehet a ralipilóta, ha már annyira megkíván némi édességet, hogy muszáj azonnal hozzájutnia, de épp csak a versenyautó van kéznél? Hát beáll a McDrive-ba!

    mcflurry

    Tiktokra került fel egy videó erről a kimondottan rendhagyó McDrive-használatról, amin a svéd Dakar-pilóta, Mattias Ekström ugrott be a Mekibe az Audi RS Q E-Tron versenyautójával, hogy magához vegyen egy hűsítő tölcséres fagyit a nagy melegben.

    Úgy tűnik, nem csak a McDonalds-os srácokat vidította fel a brutális külsejű Audival megjelenő pilóta: Mattias is nagyon vidáman veszi át a fagyikat. Bár ez a versenyautó a munkaeszköze, valószínűleg ő se sűrűn jár vele gyorsétterembe.

  • Ha te vagy India leggazdagabb embere,  nincs mit tenni, fel kell húzni egy 173 méter magas családi házat Mumbai közepén, egy árvaház helyén,  köpésre a nyomornegyedektől Mukesh Dhirubhai Ambani legalábbis ezt tette, a z Antilia nevű épület 2010-ben készült el 70 millió dollárból, most közel 2 milliárdot ér. Félreértés ne essék,  az üzletembert nem Sturcz kolléga ihlette a névválasztásban, hanem az Atlanti-óceán mítikus szigete.

    antilia-the-2-billion-private-residence-has-a-6-story-garage-for

    Az Antilia persze nem a neve vagy az általa jelképezett társadalmi egyenlőtlenségek miatt került a TC hasábjaira, hanem a hatemeletes garázsa miatt, amibe uszkve 170 darabos autógyűjteményt halmozott fel az üzletember. A jól eleresztett flotta miatt a garázsszintek fölötti emeletet pedig egy saját szerviz foglalja el.

    A pojácamilliárdosokkal ellentétben Ambani nem pózol állandóan az autóival, kifejezetten keveset tudni a gyűjteményről, mindenesetre legtöbbször egy páncélozott  Mercedes Maybach 660 Guardban szokta elhagyni az Antiliát. A brit luxus (Rolls-Royce Cullinan, Bentley Bentayga, Aston Martin Rapid) mellett jut hely BMW 760Li-nek, Tesla Model S-nek, Lamborghini Urusnak is, de hat emeleten remélhetőleg akadnak kevésbé közhelyes darabok is. 

  • Gondoltad volna valaha, miközben az M4-es BMW-dben ülsz, hogy lesz olyan pillanat, amikor lehagy egy kicsit leszakadt, kicsit rozsdás, öreg Volvo kombi? Nem hiszem. Viszont aki sleepert épít, pont ezt a poént szeretné minél többször elsütni.

    volvokombi1

    A Gingium Youtube csatornájára került fel egy tízperces videó, amiben egy 1989-es Volvo 240 kombit hagynak meg kívülről teljesen gyárinak. Ez önmagában nem tenne ki ilyen hosszú játékidőt, így azért még az is belefért, ahogy a motorteret megtömik lóerővel. Nagyon sok lóerővel.

    Az autót eredetileg téli csapatós, illetve általános mindenes autónak használták, de úgy döntöttek, hogy sokkal viccesebb, ha kicserélik a motorját valami indokolatlanul erősre. A választás talán nem meglepő: egy Chevy LS V8 került a kombi orrába, a biztonság kedvéért egy turbóval megfújva. A végeredmény nem túl szerény 700 lóerő lett.

    volvokombi2

    Természetesen a futóművet is a nagyobb terheléshez alakították, illetve bekerült az autóba pár extra merevítés is, hogy ne azonnal, csak talán egy kicsit később hulljon darabokra az egész. Hogy még véletlenül se legyen gyanús, a gyári felnik, dísztárcsák és a tetőcsomagtartó megmaradtak.

  • Végtelenül idegőrlő dolog tud lenni a parkolóhely-keresés. Általában pont olyankor nincs elég hely, amikor valahova nagyon sietnénk, vagy épp olyan dolgot csinálnánk, amit egyébként a hátunk közepére se kívánnánk. Bevásárlóközpontok parkolóiban rendszeresen előfordul, hogy hirtelen annyian rohamozzák meg a helyet - például egy ünnep előtt -, hogy szinte lehetetlen üreset találni.

    parkingrace

    Ha mégis felszabadulna egy hely, elkezdődik az ádáz küzdelem. A Supercheapauto videója ezt a helyzetet figurázza ki és nem is akárhogy: két kőkemény, terepralira épített terepjáró és két driftautó, egy Skyline és egy 370Z küzdenek az egyetlen szabad helyért.

     A show hatalmas és a tempó se kicsi, a koreográfia pedig bravúros. A videó végére elszabadul a pokol és még egy Mad Max stílusban épült rendőrautó is megjelenik. De a legfontosabb kérdés: végül kié lesz a hely?

  • Van abban valami hipnotikus, amikor emberi lények vezette, bonyolult mechanikát rejtő tárgyak néhol 200 km/h körül tempóval közlekednek olyan helyeken, ahol mások már túrabakancsot húznának.

    wrc-legend-walter-rohrl

    Különösen lenyűgöző és kicsit felfoghatatlan, amikor régi idők raliautóival mennek hegyesen. A legextrémebb kategória a mai napig hatalmas népszerűségnek örvendő a B-csoport volt. A technika kezdett kifinomultabbá és elképesztően durvává válni: a gyártók egymásra licitálva fejlesztették az őrület határára csúszó, irreális versenyautókat. Olyan ikonok születtek, mint az Audi Quattro, a Lancia Delta S4 vagy a Peugeot 205 T16.

    A pilóták valódi gladiátorok voltak, akik a penge élénél egy kicsit vékonyabb határon táncolva, heroikus küzdelemmel terelgetik az évről évre egyre meredekebbé váló, mégis csodálatos gépeket.

    A végét mindannyian ismerjük: sajnos egy hírhedt tragédia pár nap alatt véget vetett a kategóriának. A biztonsági előírások finomodtak, az utókornak pedig megmaradt egy olyan korszak lenyomata, ahol nem voltak határok.

  • 2022 első munkanapján meg is érkezett a Tesla utolsó tavalyi negyedévéről szóló, leszállított példányokkal kapcsolatos jelentés, ami a Q4-re vetítve 308 600 darabot említ. Ezzel összeállt a teljes kép: 2021-ben összesen 936 000 autó ment ki tőlük a világon, ami az előzetes várakozásokat bőven túlteljesítette, és a tavalyihoz képest 87%-os erősödést jelent. 2020-ban az 500 ezer sem volt meg, 2019-ben pedig egy év alatt is alig szállítottak le többet, mint most egy negyedév alatt.

    IMG 2293

    A Tesla eddig nagy sikerrel kezelte a csiphiányból eredő problémáit, de idén minden bizonnyal újabbakkal fognak szembesülni, amikre megoldásokat kell majd találniuk, ezzel párhuzamosan viszont a texasi és a berlini gyár is teljes kapacitással elindulhat 2022-ben, ami akár 50%-os növekedést jelenthet az eladásokban, világszinten.

  • Menő és hasznos is tud lenni egy megfelelő méretű hátsó szárny, mely tapadást és stabilitást adhat az autónak. Gondoljunk csak a Lamborghini Countach vagy az Audi TT példájára.  Nyitható tetejű autóknál viszont nem mindig érik el vele a kívánt hatást, amit nagyon jól mutat meg ez a számítógépes szimuláció egy Mazda MX-5-ösön.

    Nyitott tetővel ugyanis teljesen másképp kavarog a levegő az autók körül, mely hasonló problémakör, mint a platósok esetében, ahol a hiedelemmel ellentétben nem kell lenyitott hátfallal közlekedni a hatékonyságért.

    mazda mx-5 bbr turbo 20th anniversary 4
  • A carwow videók nagy részében könnyű megjósolni az eredményt: a gyorsulási versenyt az az autó nyeri, ami vagy összkerekes vagy ami elektromos - vagy mindkettő - , megállni meg az tud rövidebb távon, amelyik könnyebb. Duh. Most azonban a BMW i4 M50-et állították ki a Tesla Model 3 Performance ellen, és bár a BMW erősebb (544 vs 490 lóerő), a Tesla könnyebb (1847 vs 2215 kg).

    Épeszű ember nyilván nem ilyen adatok alapján választ autót, de a sportváltozatokat egyébként sem az ép észnek szánják a gyártók. Kíváncsiak leszünk, mit mutatnak majd versenypályán.

    teslabmw
  • A 80-as és 90-es években népszerű bukólámpát könnyű szeretni, kivéve ha valaki spórolna az üzemanyagon vagy elütés esetén félti a combját és egyéb lágy részeit. Az alábbi videó inkább a kedvelők táborának készült, egy csokor ikonikus modellt szedtek össze benne, közös bennük a felnyíló lámpa.   

    Külön hozzátesz a hangulathoz, hogy nem csak a lámpák mechanizmusai, de a felkapcsolás pillanatai is ott vannak a videóban - a típusokkal együtt. Én a nyikorgó 300ZX-re szavazok, de a Subaru XT is kuriózum.

    bukó

  • A klasszikus amerikai autókért rajongók fejében biztos túlcsordulnak a neurotranszmitterek a felvétel láttán, de a mívelt embert az sem lepi meg, hogy Volkswagenből is akad jópár. 

     A mai USA-val ellentétben a videón még nem az SUV-k és a pickupok, hanem az óriásszedánok uralják az utcaképet. Szebb kor volt? Bizonyos értelemben igen.

    (Az '50-es évek Los Angeleséért pedig katt ide, az alig tíz év különbség ellenére is erős a kontraszt.)

    Hopp, egy E-type!
    Hopp, egy E-type!
  • A Toyota Corolla a világ legnagyobb példányszámban gyártott típusa - a Ford F-széria és a Volkswagen Golf előtt -, ám idén szeptemberben az 50 milliós határt is átlépte. Ezt megünneplendő a Toyota Japánban három különkiadással készült, a szedánból, a kombiból és a csapott hátúból is kapható az 50 Million Edition, ami leginkább a színekben és az emblémákban merül ki.

    Emellé most egy rövid, ötrészes mangát is közzétettek, ami a típus gyártása (1966) óta eltelt évtizedeket dolgozza fel. Az epizódok az adott korban érvényes rajzstílusban készültek, a középpontban pedig - magától értetődő - mindig a Corolla éppen futó generációja áll.

    A hatvanas években az E10 és egy meggyőzött feleség, a hetvenes években egy E20 és egy dacos kölyök jellemfejlődése, a nyolcvanas években egy AE86 miatt elhanyagolt barátnő, a kilencvenes években egy E100-as és a túldolgoztatott férjet/apát hiányoló család a főszereplő, 2020-ban pedig egy egyedül krúzolgató lány és az E210-es Corolla. 

  • Ha eddig égetett a kérdés, a Top Gear most megadja a választ, sikerült nekik rajthoz állítani a motorsportok krémjét: az F1-et a Mercedes-AMG (W12), a WRC-t a Ford Fiesta, a Formula E-t pedig a DS képviseli.

    A vizes pályán az összkerekes Fiesta van előnyben, a rajtnál rögtön az élre is ugrik, de a győztes nagyjából azért sejthető, inkább a dobogó második és harmadik helye lehet érdekes.

    drag2
  • Az első Tigrát 1994-ben mutatta be az Opel: egy barátságos külsejű, érdekes arányú, kisméretű kupé volt. Műszakilag nem tartogatott semmi mellbevágót, egynégyes és egyhatos motorokkal szerelték és a futóművé is teljesen átlagos volt. Igazából nem is volt szükség többre, a típus elég népszerű lett, a formavilága eladta.

    A végleges verzió csak kupéként létezett, azonban készült belőle egy Tigra Roadster nevű koncepció is. A Roadster eleje teljesen megegyezett a kupé változatéval, a tetejét viszont elhagyták, ahogy a hátsó üléseket is. Így, hogy lekerült a kupolaszerű tető, a végeredmény egy sokkal nyúlánkabb, sokkal szebb arányú autó lett.

    Az összképen sokat dobnak az egyedi, a kupéénál jóval nagyobb felnik, az ülések mögötti púpok és a metálzöld színhez párosított barna bőrbelső. A szériagyártást nem élte meg a típus, pedig még mai szemmel nézve se néz ki rosszul. A második generációs Tigra fordított ezen a felálláson: abból kupé már nem készült, viszont nyitható keménytetős kabrió igen.

    Ha megnéznéd, mit tud a padon egy szép Opel kupé:

  • Manapság illik ferde szemmel nézni a dízelekre, hiszen, mint ahogy már mindenki tudja, pillanatok alatt kipusztítják az életet ezen a bolygón. Személyautóból már egyre kevesebb a dízel, viszont a teherautók esetében -a dízelmotorok sajátosságai miatt- egyelőre nem lehet megkerülni a használatukat.

    detroitdiesel

    Mire a mai modern, viszonylag tiszta, teherautók-motorokig eljutott volna, sok érdekességet élt meg az iparág. Ilyen volt például a Detroit Diesel, ami egy önálló, dízelmotorok fejlesztésére és gyártására szakosodott cég. A történetük egészen 1938-ig nyúlik vissza, azóta több, mint 5 millió motort gyártottak.

     Rengetegféle Detroit Diesel készült, egyhengerestől egészen a húszhengeresig. Volt soros és V elrendezésű, szívó, kompresszoros és turbós változat is. A V6-os, V8-as és V12-es motorokat nagyon sok teherautóba szerelték. És ahogy ezek a motorok szólnak, az valami egészen elképesztő.

    A kétütemű Detroit Dieselek olyan hangorkánt préselnek ki magukból, amit nagyon sok sportautó is megkönnyezne. Bár kimondottan alacsony fordulatszámon működnek, a hangjuk mégis olyan, mintha háromszor annyit pörögnének, mint ami a valóság. Azon túl, hogy egyedi az orgánumuk, nagyon hangosak is, így sokra külön hangtompítókat szereltek.

    Ha néznél még hasonlót, akkor itt ez a Kenworth, ez a V12-es motor magában vagy ez a gyönyörű szerelvény.

  • A régi Toyota Hilux egy legendásan tartós konstrukció. Egyrészt végtelenül egyszerű, másrészt japánosan igényesen, jó minőségben gyártott pickupról van szó. A Top Gearben többféleképpen is megpróbáltak elpusztítani egy öreg Hiluxot, de nem jártak sikerrel, pedig még egy toronyházat is felrobbantottak alatta. Végül a nem túl szép sorsú, de annál híresebb Toyotát nyugalmazták és bekerült az akkori Top Gear stúdiójába.

    maxresdefault-3

    Van azonban az Egyesült Államokban egy Cody nevű srác, aki valamiért szeret mindenféle járműveket megsemmisíteni. Így adta magát a kérdés: mi történik a Toyota Hilux-szal, ha Cody, azaz WhistlinDiesel kezébe kerül.

    A felvezetésben elmondja, hogy teljesen normális, 25 éves használatot szeretne belesűríteni egy napba. A videó még lájtosnak mondható ajtócsapkodással indul, de hamar átfordul egy durván támadós offroadozásba. Miután ez sem vezet igazán eredményre, terheléses teszt következik: a platóra felkerül egy raklap tégla, amivel a terepezés ugyanolyan tempóban folytatódik. Cody hiába rutinos Rontó Pál, nagy kárt így se tudott tenni a Hilux-ban, amin ő maga is meglepődik. Az amerikai autókkal ezek a műveletek lényegesen egyszerűbben szoktak menni.

    Screen-Shot-2021-05-26-at-1.17.09-PM-1024x585-1.png

    A második részben már extrém vontatási teszt, sőt törésteszt is a helyet kapott, amit szintén meglepően jól viselt a Toyota. A harmadik és negyedik rész a sivatagban folytatódik, ahol nagy erőfeszítések és költségek árán, de végül sikerül elpusztítani szerencsétlen Hilux-ot. Hogy mennyire van értelme az egésznek, azt ne forszírozzuk, azt viszont mindenesetre kijelenthetjük, hogy a Toyota Hilux tényleg pontosan annyira hihetetlenül strapabíró jószág, mint amilyennek a legendák mondják.

  • Nem akármilyen képet osztott meg Facebook-oldalán a norvégok ralilegendája, a 2003-as világbajnok Petter Solberg. A garázs előtti hóban egy élénksárga Fiat 126 fénylik, így első ránézésre meglehetősen patika állapotban, alufelniken.

    Ahogy Solberg a kísérőszövegben írja, konkrétan ez a példány volt az ő autója 18 éves korában, most pedig egy barátja ajándékozta meg vele karácsonyra. A kommentelők közül is sokan osztották meg vele a típussal kapcsolatos kedves élményeiket, míg mások a rettentő erejétől intik óva a bajnokot, vagy éppen gondolatban már a bukócsövet tervezik a kis Fiatba.

    solberg