Magyar hotrod Warszawából

2016.01.04. 06:38

Különleges nap a mai: van, akinek ez a legszomorúbb az évben, hiszen az év végi ünnepek után most vissza kell rázódni a szürke hétköznapok egyhangú körforgásába. Másoknak pedig a legvidámabbak egyike, hiszen új kihívásokkal nézhetnek szembe, és kettőzött erővel vethetik bele magukat a munkába. Hozzáállástól függetlenül öltözzenek fel melegen és rétegesen, ha kiteszik a lábukat otthonról, ugyanis ezúttal tényleg nagyon hideg van. Az ország egyes részein akár mínusz tizenöt is lehet a Tituszok és Leonák névnapján. A meleg tea és a forró kávé mellé elkél tehát az év első Hidegindítója is!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Még az első adást sem láthattuk, de máris sokasodnak a viharfelhők az újjászervezett Top Gear fölött. Karácsony előtt derült ki, hogy kik lesznek majd a műsor húzónevei, házigazdái a Clarkson-May-Hammond trió helyett, most azonban már problémákról írnak a brit lapok. A háttérben dolgozók közül többen – így Lisa Clark vezető producer is – távoztak, Chris Evans pedig az első forgatási napok egyikén lezúzott egy luxus-Jaguart. Vajon nagy a baj, vagy csak marketing az egész? (autoblog)

  • Új fejezet nyílik a Gumpert életében. A német sportkocsigyártó bár piszok gyors gépeket készített, nagyon nehéz anyagi helyzetbe került, így 2013-ban lehúzhatta a rolót. Megérkezett ugyanakkor a megmentő: ugyanaz az Ideal Team Venture látott fantáziát bennük, amely korábban a De Tomasóra is lecsapott. Apollo néven folytatják, és január tizenegyedikén valamit már mutatnak is. Talán az Arrow nevű új modellt. (autoblog)
  • Elérte célját a Tesla. Az amerikai autógyártó 2015-re ötvenezer példány értékesítését tűzte ki. Az utolsó negyedévben 17 400-ig jutottak, összességében pedig 50 580-nal zárták az évet. Ez 60 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest. Természetesen Model S-ből fogyott a legtöbb, de a szeptember végén bemutatott Model X-ből is elkelt már néhány. (leftlanenews)

Anno – január 4.

  • 2010-ben ezen a napon nyitotta meg kapuit a Burdzs Kalifa szupermagas felhőkarcoló.
  • Éppen húsz évvel ezelőtt adták át a forgalomnak az M1-es autópálya Győr és Hegyeshalom közötti szakaszát.
  • Harminc évvel ezelőtt fényképezte a Voyager-2 űrszonda az Uránusz bolygót.
  • 1896-ban ezen a napon lett az USA 45. tagállama Utah.

Totalcar retró

  • Durva belegondolni, de már annak is öt éve, hogy a Citroën C4-esről írtunk a Totalcaron. És hogy mi volt a legnagyobb meglepetés a franciáktól? Az, hogy semmi furcsaság nem volt az autóban. Bővebben ide kattintva olvashatnak róla.
  • Szintén ekkor indult a Totalcar első népi kezdeményezése, a B125-ös jogosítvánnyal kapcsolatban. Kevesebb mint egy évvel később pedig sikert lehetett elkönyvelni a témában.

Hétvége a Totalcaron

Ma

  • Végre megjelent Winkler Róbert várva várt tesztje a Maserati Ghibliről. Egyetlen tőmondattal nem lehet elmesélni, milyen is az olasz luxus, de szerencsére nem is kellett ennyire spórolni a karakterekkel. Olvassák el, miért nem vesz Maseratit a vidéki magyar vállalkozó.

Cukor

  • Most kapaszkodjon meg mindenki: dögletes Warszawa-hotrodot árulnak Magyarországon. A különleges épített autó az egyik népszerű nemzetközi hirdetési oldalon bukkant fel. Teljes nevén Warszawa 223 Hotrod Top Chopként létezik, teljesen rozsdamentes, magasságából tizenkét centit csaptak le. V6-os motorja egy Ford Granadából származik. (mobile.de)

Közlekedési koffein

  • A partfal felújításához kapcsolódó utómunkálatok miatt január 4-én reggeltől várhatóan január 6-áig teljes útzár lesz a 7-es főút 148+140 és a 150+225 km szelvények közötti szakaszán Fonyódnál. (Útinform)
  • Közúti közlekedési baleset történt Szekszárdon a Széchenyi utcában 2016. január 4-én 5 óra 30 perc körül. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett szakaszon félpályás útlezárás van érvényben. (police.hu)
  • A rendőrség honlapja emellett a téli autópályázás veszélyeire, a legfontosabb tudnivalókra is felhívja a figyelmet. Figyeljünk oda egymásra most is, és egész évben.

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

Ma ünnepli 56. születésnapját John Michael Stipe, az R.E.M. énekese. A zenekar 1980-tól 2011-ig működött. A következő szám, az It's the End of the World as We Know It (And I Feel Fine) 1987-ben, a Document című albumukon jelent meg.

A nap képe

Bár hó az éppen még nincs mindenhol az országban, de egy ilyen hideg napon mi más lehetne a nap képe, mint egy havon keresztbecsúszó Audi Quattro? Hát tessék: