Már a Marson is tesztelnek BMW-t

2017.09.27. 09:32
Jó reggelt mindenkinek szeptember 27-én, Adalbert napján. Emlékezetes nap a mai, 41 éve született Francesco Totti, olasz focista, 53 éve annak, hogy a Beach Boys először feltűnt az Ed Sullivan Showban, és 133 éve nyílt meg a budapesti operaház. Kávét a kézbe, induljon a Hidegindító!

Erős kezdés

Mit megy egy 900 lóerős Audi TT 400 méteren? Ezen a Moszkva mellett tartott gyorsulási versenyen kiderült, 10,59 másodperc alatt gyűrte le a távot, aminek a végére 243-al ment, a 800 méteres vonalat pedig 15,79 másodperc alatt érte el, itt már a 310 km/órát is átlépte. Bár az átépítés részleteiről sokat nem tudni, de sokat elárul, hogy a kaszni légrésmentesen burkolt, hiszen így még kevesebb csapdát hagynak a légellenállásnak, csak a hatalmas töltőlevegő hűtőt éri érdemi menetszél. A videóban ráadásul egy szintén 900 lóerősre tuningolt Mercedes AMG GT S-esel versenyez, ez ráadásul annak ellenére veri meg, hogy csak hátul hajt, ellenben az összkerekes TT-vel. Mint utóbb kiderült, erről csak a Mercedes pilótájának lényegesen jobb reakcióideje tehet.  

Tegnap a TC-n

Nem hogy terepet jár, de még a Marsra is elmegy

Amúgy csak legyintenénk, de a BMW marketingesei ott vannak a szeren, egy érdekes promó videót készítettek az X3-ashoz. A videóban a paletta csúcsán álló háromliteres, hathengeres turbó változatot, a 40i-t hajtják. A lényeg, hogy a CGI-vel készített felvétel 360 fokban enged körbenézni, így az autó egyes menetbiztonsági extráit is megmutatja, viszont mindezt a Marson, így nem csak érdekes, de látványos is a felvétel. Földi körülmények között az X3 csúcsváltozata 4,8 másodperc alatt éri el a százat, vagyis az egyik legmozgékonyabb hobbi terepjárónak számít a szegmensében. 

Ilyen időnk lesz ma

Kellemes, őszi időre számíthatunk, csapadék csak a nyugaton-délnyugaton fordulhat elő. Enyhe keleties szél várható, de a hőmérséklet 20-23 fok között alakul majd, így munka után belefér még valamilyen szabadtéri program. 

Értelme nem volt, de legalább látványos

A Hidraulic Press Channel lényege az volt, hogy egy unatkozó finn gépész mindenféle váratlan dolgokat rakott be egy többtonnás ipari présgépbe, majd a pusztulásukról videót készített. Annyira népszerűvé vált, hogy megcsinálta a Beyon the Press (A présen túl) nevű csatornát, ahol a gépműhely más eszközeivel pusztít el dolgokat, most éppen egy bringaféket. Az eszergagépre tákolta fel a nyerget és a tárcsát, majd különböző fordulatszámokon kezd kísérletezni. Először a betét adja fel, majd emberünk a fejébe veszi, hogy addig nem nyugszik, amíg a tárcsát ki nem nyírja, ezért betétet cserél és megemeli a fordulatot 500-ról 800-ra. Érdekes módon a fék sokáig bírja, hosszú másodpercekig izzik, mielőtt a felforrosodott fékfolyadék lelöki a fékcsövet.  

Útinform

A Hidegindító megjelenéséig az Útinform a következő híreket hozta:

  • Az M7-es autópályán, a Balaton felé Kápolnásnyék térségében a 42-es km-nél burkolatjavítás miatt a külső sávot lezárták. Lassabb haladásra, torlódásra kell számítani!
  • Az 58-as főúton, Túrony belterületén a 19-es km-nél tegnap egy személyautó és egy kamion ütközött össze. A műszaki mentésig irányonként váltakozva halad a forgalom.
  • Hegyeshalomnál, az M1-es autópályán a határátkelőnél a ki és belépő forgalom zavartalan.

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

Weird Al Yankovic az arc, akiről az Irigy hónaljmirigy példát vett, csak Al jól csinálja a paródia műfajt. A Smells Like Nirvana a Nirvana legnagyobb sikerét, a Smells Like Teen Spiritet pellengérezi, de úgy, hogy maga Kurt Cobain is remekül szórakozott rajta: