Autórádiók 50 ezer körül

Érkezési sorrendben következnek a fejegységek, így a Sony az első. A cégre tényleg igaz a szlogen, hogy minden szinten szinte minden. Például autóhifi is. Technológiai háttérben, tudásban nincs hiány, de valahogy ezen a színpadon nem tudott igazán maradandót alkotni. Na jó, talán az Xes sorozat horrorisztikusan drágán, de az is inkább különlegesség volt, mintsem hangkép, amivel együtt szeretnék élni. Az utóbbi időben viszont a cég kifejezetten sikeres megújhodásának lehetünk tanúi nagyjából azóta, hogy az Xplod szlogen megjelent.

Sony CDX-R 3300
Ez a fejegység nem alapmodell. Kisebb rokonaitól eltérően már tud mp3-as zenéket is lejátszani, de ezen kívül más nagyszerű vevőcsalogató trükköt nem ismer. Viszont jól felkészítették az öneladásra. Az első bekapcsoláskor szépen beindul rajta egy fényújságszerű üzemmód, ami elmondja, hogy CD-s autórádióval van dolgunk, ami szép, jó és erős. Kereken 4x50 wattos. Ez a teljesítményadat így, ebben a formájában a valóság erősen pozitív irányba történő transzformálása, és csak azért nem nevezem egyszerűen lódításnak, mert biztos van olyan szabvány, ami szerint kijön az érték. Maradjunk annyiban, hogy autóban, normál körülmények között ebből a fejegységből is olyan 10-12 wattnyi erősítőteljesítmény jön ki. A hátoldalon egy pár RCA-csatlakozót találunk, a vonal szintű kimenetnek, és szabványos ISO-csatlakozókkal szólaltathatjuk meg a hangszóróinkat és adhatunk áramot a fejegységnek.

A Sony CDX-R 3300 dögös kis cucc. Fekete és ezüst dominál rajta. A kijelző széles, sok információ fér el rajta. Használni viszont nem annyira kényelmes. A nagyobb gombok kicsit lötyögősek, bizonytalanul mozognak. A kijelző alatti gombok túl aprók és túl sokan vannak, hogy odanézés és alapos szemügyre vétel nélkül használni tudnánk. A kijelző olvashatóságával nincs baj, bár az örökös vizuális effektek kicsit zavaróak tudnak lenni. A CD-nyílást takaró ezüst lap kézzel mozgatható. A használati utasítás korrekt. Semmi rendkívüli nincs benne, de minden fontos dolgot tartalmaz.

A teszt legbénább hangú darabja. Internetes fórumok szerint a Sony készülékek hangja sokat fejlődött az utóbbi időkben - hát én ezt nem tapasztaltam meg a CDX-R 3300-zal. Erőtlen, testetlen hangkép, és szörnyen kétoldalas sztereó. A Toyotában jobbra is egy hangszóró szólt, balra is, de semmiféle ügyeskedéssel nem sikerült összefüggő színpadot teremteni. Játszogattam a hangszín-beállításokkal - nem sok eredménnyel. CD-n, rádión nagyjából hasonlóan, nem túl jó értelemben vett autóhifis hangon szólalt meg. A belső erősítőjéről és a külsőről is ugyanez volt a végeredmény.

Értékelés: 1

Blaupunkt Valencia MP34
Ez sem alapmodell, de a forgalmazó ezt ajánlotta tesztre, mert ez a legkeresettebb Kékpont a boltokban. Gondolom azért, mert már ez is megbirkózik az mp3-fájlok lejátszásával. A katalógusokat vizsgálva és demófalakban szemügyre véve a Blaupunktok divatjamúltnak és valahogy olcsó kivitelűnek tűntek. A dobozból kiszedve most sem volt másképp, de használat közben gyökeresen megváltozott a véleményem. A kapcsolók jó helyen vannak, könnyen megtanulható az elhelyezkedésük és a használatuk.

A menürendszer pillanatok alatt átlátható. A kijelző a fehér alapon fekete betűkkel tökéletesen olvasható volt nappal is. Az előlapot ezen a fejegységen sikerült a legkönnyebben levenni, visszatenni - semmi akadás, erőltetés nem volt. Még az itt alkalmazott ezüst X alakú díszítés is valahogy helyénvalónak tűnt, amikor a fejegység be volt szerelve az autóba, és csak az asztalon fekve hatott sután. Talán csak a hangerőszabályzó tekerőjét kellett volna valahogy kiemelni a síkból, és akkor tényleg hibátlan lenne az ergonómia.

A hátoldal is a blaupunktos hagyományoknak megfelelő. Csak ISO szabványú csatlakozókat találunk. Amíg a japán készülékeknél egy 20 centis drót végén lógnak ezeknek az ellendarabjai, addig a német tervezők ezt megspórolták, és közvetlenül a készülék hátuljába csatlakoztathatunk. Ha sikerül. Az RCA kimenet is csak úgy érhető el, ha egy mini-ISO-RCA csatlakozóra teszünk szert, merthogy ez sajnos kimaradt a fejegység dobozából. Az antenna csatlakozása is más, mint a távol-keleti darabokon, de az átalakítóját már szerencsére mellékelték. A készülék dobozán nincs nagy betűkkel kiemelve, hány wattos. Dicséretes példa: végre egy cég, aki kihátrált az értelmetlen "ki mer nagyobb számot írni a dobozra" harcból.

A Blaupunkt Valencia MP 34 jobban szól, mint a Sony. Szélesebb frekvenciasávban zenél, már-már összefüggő színpad alakul ki. Sajnos hasonlóan szól rajta minden felvétel, és a Boney M dobosa lehetne gép is, a hegedűsök meg samplerminta, Cannonball Adderley meg játszatna akár utólag felkevert közönség előtt is. Amikor jobb végerősítőt és hangszórót tudott maga mögött, kicsit azért megtáltosodott.

A rádió részre különösen kíváncsi voltam. Az ősi autóhifis babona szerint ebben a műfajban verhetetlenek a németek. Nos, ennek a Blaupunkt Valencia MP 34 sem mondott ellent, de nem is erősített meg. Ott, ahol a többi fejegység bizonytalankodott, ez a modell is hallhatóan több zajt kevert a vételhez. Ahol nagy meglepetésemre távoli szlovák és magyar adókat tudtam fogni, ott a későbbiekben ugyanezt más fejegység is produkálta.

A Blaupunkt Valencia meglepően jól szerepelt az ergonómiavizsgán, és több mint elfogadhatóan a hangzás teszten. Nem lennék vele hosszú távon boldog, de akik csak egy megbízható mindenes társra vágynak, tökéletes választás lehet.

Értékelés: 2,5