A koreai gumiabroncs-gyártó különleges terepjáró-tanulmányt készül bemutatni. A Fortis elektromos hajtású, nagyrészt újrahasznosított anyagokból készült, és egészen különleges kerekeket kapott.
A masszív hatást keltő, bár meglehetősen ormótlan karosszéria már maga is igazi különlegességnek ígérkezik. A burkolóelemeket ugyanis olyan műanyagból tervezik elkészíteni, amelyet elhasznált gumiabroncsokból állítanak elő. A kopott kerekek elhelyezése korábban a legnagyobb környezetvédelmi problémák közé tartozott, mivel a vulkanizált gumi nem bomlik el, nem lehet tisztán elégetni, viszonylag nagy térfogatú, és sokáig az újrahasznosítására sem találtak igazán jó módszereket. Ha viszont ilyen anyagból készíthetnék az autók egyes alkatrészeit, az kiváló lehetőség volna a használt gumiabroncsok feldolgozására.
Az autóhoz igen rugalmasan alakítható platformot dolgoztak ki: a Li-ion akkumulátorokat a padlóba tervezik beépíteni, a kerekeket pedig egy-egy 100 lóerős villanymotor hajtaná. Így ezekre a műszaki alapokra első- hátsó- vagy négykerék-hajtású modell is építhető jelentős átalakítások nélkül, és számos biztonsági segédfunkciót – így a kipörgésgátlót, a menetstabilizálót, vagy éppen az ereszkedés-szabályzót egyszerűen a motorvezérlés megfelelő programozásával be lehet iktatni a rendszerbe. Mindez persze csak elméletben ilyen szép, hisz az elektromos járműveknél még mindig gondot jelent az akkumulátorok súlya, viszonylag alacsony kapacitása és lassú töltési ideje, de ez egy – egyelőre csak tervek szintjén létező – tanulmányautónál aligha okoz gondot.
A Fortis legszellemesebb újítása azonban akár hagyományos, benzinmotoros terepjárókon is jól működhet. A tanulmányhoz olyan terepgumikat terveztek, amelyeknek a felületén vékony acéllapocskákat helyeztek el a mintázat mélyebb részein. Ezek csak akkor tudnak kiemelkedni az abroncs felületéből, ha a gumi nyomását csökkentik, és ezzel a talajjal érintkező részen a gumi belapulhat. Így egyrészt nagyobb felület érintkezhet a talajjal, ami terepen egyébként is jó módszer az elakadás veszélyének csökkentésére, másrészt az acéllapok ilyenkor a talajba kapaszkodnak, ezzel is segítve a továbbhaladást. Ugyanakkor a nyomást növelve befeszülnek a nekik kialakított fészekbe, így épített úton sem okoznak felesleges zajt, és nem is roncsolják az útburkolatot.
A Kumho persze csupán egyfajta ötletparádénak szánja a Fortist, így ebben a formájában legfeljebb egyetlen példányban épülhet meg, viszont olyan elképzeléseket próbálhatnak ki vele a valóságban is, amelyek korábban legfeljebb elméletben léteztek.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
