A Sea Lion egy újabb próbálkozás a lehetetlen elérésére: olyan autót próbáltak összehozni, amely vízen ugyanolyan magabiztosan mozog, mint szárazföldön, és az átmenet a két állapot között másodpercek alatt végbemehet.
A végeredmény olyan, mintha egy 60-as évekbeli, ma már kissé naívnak ható tudományos fantasztikus film főhőse alól szedték volna ki. Ezt az érzést erősíti a nyers alumínium, kézzel formázott karosszéria, a kerek nyílások a tetőn és az autó orrán, az itt-ott közszemlére tett gépészeti elemek és a műszerfal kialakítása is. A Sea Lion azonban nem az a bugyuta díszlet-autó, aminek mutatja magát: valódi kétéltű, amely mind szárazföldön, mind vízben elég gyorsnak tűnik.
A hajtását egy turbófeltöltéses Mazda Wankel-motorra bízták, amely ugyan elég archaikus darab, hisz 1974-ből származik, de a készítők szerint az RX-8-as Renesis motorja is bemenne a helyére. A motor így is épp elég erős, egész pontosan 174 lovas, hogy a gép szárazföldön megfussa a 200 km/h-s sebességet, és vízben is elérhető vele a 100 km/h. A nagyobb gondot a vízben való száguldozás jelenti: ehhez behúzható kerekekre és felhajtható orrspoilerre volt szükség, így lesz az autó aljának szinte hibátlan ladik-formája. A vízben egy vízsugár-hajtóműre kapcsolják rá a forgótárcsás motort.
A géppel kapcsolatos tervekről egyelőre nem tudunk túl sokat, bár úgy hallani, az egyetlen példány épp eladó, igaz, a többi létéltűhöz hasonlóan ezért is egy kisebb vagyont kérnek. Egész pontosan negyedmillió dollárra, vagyis mintegy 58 millió forintra tartják, ami az autó képességeit és extrém külsejét ismerve is túlzásnak tűnik.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
