Mégsem készül Lotus Esprit?

2012.10.10. 09:14

Egyre nagyobb a homály a Lotus körül, mióta új tulajdonosa van a cégnek. Még nyáron elkezdték az átszervezést azzal, hogy kirúgták a korábbi vezérigazgatót, és úgy néz ki, ambiciózus tervei is a kukában végzik.

Ami biztos, hogy az aktuális modellek gyártása tovább folyik, de az összes fejlesztést leállították. Így azoknak a modelleknek a sorsa, amelyekkel megvalósításra váró prototípusként találkozhattunk két évvel ezelőtt, egyelőre bizonytalan. Leállt az önálló motorfejlesztés is, amelynek egy egész motorcsalád kialakítása lett volna a célja – a jövőben ezek a V6-osok és V8-asok kerültek volna a Lotus összes sportkocsijába.

Úgy hallani, jelenleg épp egy olyan üzleti terv kidolgozása folyik, amely lehetővé tenné, hogy a Lotus végre nyereséggel működjön, és visszafizesse az elmúlt években összegyűlt, 320 millió dollárra rúgó adósságállományát. A Lotus csoport egyértelműen az autógyártás miatt veszteséges, hisz a Lotus Engineering, amely bérmunkában tervez más autóipari vállalatok számára, haszonnal működik. Ugyanakkor a sportkocsigyártás is fontos része a tervezőrészleg sikerének, így nem valószínű, hogy ezt megszüntetnék. Az más kérdés, hogy várható-e bármiféle fejlesztés a Lotusnál, vagy ismét befagyasztják a kínálatot, akár hosszú évekre.

A legfurább hír az, hogy a Lotus új tulajdonosai úgy nyilatkoztak, hogy a továbbiakban nem hozzák nyilvánosságra a terveiket – nehogy ezzel veszélyeztessék a sportkocsigyártó versenyképességét.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.