A megbízhatóság döntött: nyert az Audi

2014.06.16. 14:39

263 ezer néző előtt, izgalmas véghajrában szerezte meg tizenharmadik győzelmét az Audi a Le Mans-i 24 órás futamon. A Toyota esélyei újfent a megbízhatóságon véreztek el, ahogy az élmezőnybe hosszú évek után visszatérő Porschét is technikai hibák hátráltatták.

A hosszú távú versenyeken az időmérő edzés pusztán demonstratív szereppel bír. A Le Mans-i 24 óráson nem jellemző a rajt-cél győzelem, az idén harmadik alkalommal próbálkozó Toyota azonban meggyőző fölényt mutatott az edzéseken. Az első rajthelyet a 7-es rajtszámú Toyota TS040 Hybrid szerezte meg, a versenyt közel másfél évtizede kisebb megszakításokkal uraló Audik csak az ötödik, hatodik és hetedik helyről indulhattak.

A rajt után szokatlanul sok helyezkedés volt élmezőnyben. A három LMP1-es csapat nagyjából egy tempót tartott, a stratégiáról és a megbízhatóságról szóló verseny az első órában egy sprintfutam hangulatát idézte. A második órában aztán egy intenzív zápor miatt kezdett rostálódni a mezőny. Az Audi ekkor vesztette el a 3-as számú autóját, a Toyotánál pedig a kettőből a gyengébb, 8-as számú egység került sokkörös hátrányba. A két autó ugyanabban a balesetben volt érintett. Az élen ezután sokáig töretlen volt a 7-es számú Toyota lendülete. Több mint fél nappal és 219 körrel a rajt után aztán egy villamossági probléma utol érte a japán csapat autóját. Számukra nem volt tovább. Ebben az autóban három Formula-1-et megjárt pilóta, Alexander Wurz, Stéphane Sarrazin és Nakadzsima Kazuki váltották egymást.

A vasárnapi befutó előtti órákban többször változott az állás az élen. Az már korán látszott, hogy a győzelem a két pályán maradt Audi és a 20-as számú Porsche között dől majd el. Az Audi erőfölénye meggyőző volt, az utolsó három órában azonban mindhárom egységet utolérte valamiféle technikai probléma. A két Audit turbóhiba hátráltatta, a Porsche viszont motorhiba miatt a dobogót is bukta. A hajrá alatti kavarodásból a Lotterer, Fassler, Tréluyer alokotta hármas jött ki a legjobban, és 2011 és 2012 után harmadszor nyerték meg a futamot. A második helyre az 1-es számú ért be három kör hátránnyal, a csapatban Tom Kristensennel, akinek így idén nem lett meg a tizedik Le Mans-győzelme. Az összetett harmadikja a szombati baleset után újjáépített 8-as Toyota lett.

Az oldalról ajánljuk

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
  • Hírek

Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik

Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.

tegnap, 18:58
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35