Discovery Sport: a következő Land Rover-sláger?

2014.09.03. 11:24

A Freelander elég porosnak hatott már a Land Rover kínálatában, és úgy néz ki, ezt a gyáriak is érezték. Így eldobták a nevet, és készítettek valamit, ami ismét lendületes, fiatalos hatást kelt, és nem a régi formai ötleteket hasznosítják benne újra.

A formával már találkoztunk a Discovery Vision tanulmányon, ám úgy tűnik, ez azon kevés alkalmak egyike, amikor a végleges modell jobban néz ki, mint az előzetese. Ez alighanem annak köszönhető, hogy a Discovery Sport oldalvonala meredekebben emelkedik, és ezt jobban is hangsúlyozták a szélvédő alatt kezdődő, és a kilincseket is útba ejtő egyszerű kis bordával az autó oldalán. Azt persze nem állítanánk, hogy érdekesebb ez a forma, mint az Evoque, viszont a Discovery Sport egy számmal nagyobb, így valószínűleg sokkal inkább alkalmas családi autónak. Erre utal a bőséges, 2,74 méteres tengelytáv, a 4,59 méteres hossz, és, amire a Land Rovernél igazán büszkék, a 16 centis úton előre-hátra mozgatható hátsó üléssornak köszönhetően akár 1 méteresre is növelhető hátsó lábtér.

Létezik hétüléses változat is, ami nyilván nem ilyen tágas a harmadik sorban, de legalább a lehetőség adott, hogy ötnél többen utazzanak, ami ebben a kategóriában azért nem mondható természetesnek. A gyáriak szerint épp a sokoldalúsága a típus erőssége, bár azt csak később, az első tesztek után dönthetjük el, hogy ebből a kijelentésből mennyi a reklámcélú túlzás. A típus egyébként az Evoque módosított műszaki alapjaira épül, azaz még mindig a Ford Mondeóhoz fejlesztett EUCD padlólemez megoldásait használták a tervezők – nyilván azért, mert a saját fejlesztésű alumínium platform ide túl drága lett volna, máshoz viszont nem fértek volna hozzá.

A motor- és váltóválaszték szűkössége azért jelzi, hogy a Jaguar-Land Rover milyen kicsi szereplő a piacon, de a 240 lóerős kétliteres turbómotor, és a 2,2 literes 190 lóerős dízel is korszerűnek és kellőképp erősnek tűnik. A motorokhoz 9 sebességes automata, vagy 6 fokozatú manuális váltó kapcsolódhat, amely Haldex rendszerű összkerék-hajtáson át juttatja a nyomatékot a kerekekhez. Bár az új modell egyértelműen nem terepre készült, a gyáriak szerint a 21,2 centis hasmagassággal, és a 25 fokos első, illetve 21 fokos hátsó terepszögekkel azért le lehet merészkedni az épített utakról könnyebb terepre.

Az Evoque után ez a Land Rover második, szélesebb közönségnek szánt újdonsága, és nem tartjuk kizártnak, hogy ez is hasonlóan sikeres lesz. Talán egy kicsit kevésbé karakteres, de cserébe sokkal használhatóbbnak tűnik, és egyes piacokon a Land Rover név még mindig jol cseng.

Az oldalról ajánljuk

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
  • Hírek

Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni

Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.

17 perce
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35