Az új Suzuki Ignis, testközelből

Mindent tudunk már az új Ignisről, csak azt nem, hogy milyen életben. Lesz benne egyliteres turbó és egykettes szívómotor, öt ajtó nyílik rajta, 3,7 méter hosszú és baromi jól néz ki.

Az is ismert dolog, hogy egy csomó styling clue-ját, azaz formajegyét korábbi, régi pici Suzukikról vette, például a cápakopoltyú-szerű rácsokat a C oszlopán az SC100 Frontéról, ami a nevével ellentétben nemhogy elsőkerékhajtásos nem volt, de még a motorját is a farában hordta. Ettől még elég nagy kultobjektté vált az elmúlt években, talán azért is, mert bazi erős, háromhengeres, kétütemű motor hajtotta egyes változatait.

Ezekkel az angol szavakkal amúgy is legalább úgy meggyűlik a gondja a japánoknak, mint magyar táblafestőknek és kőfaragóknak a saját anyanyelvük helyesírásával. Úgy látszik, hiába választja el népeinket egy fél világ, ahhoz mindenütt lusták vagyunk, hogy elővegyünk egy értő szakembert, amikor fontos dolgokat készülünk leírni.

"Please, do not open the food", hirdeti egy matrica a tokiói Suzuki-standon kiállított Ignis lábterében, és Gajdán Miki már kattintja is a géptetőt, mire leesik - hiszen nem azt akarják, hogy a kajás dobozt ne tépjük fel, hanem a géptetőt nem szabad kinyitni. A japán ugyanis beszédben képtelen megkülönböztetni a "h"-t az "f"-től, mindkettőt "h"-nak mondja, s úgy látszik, ez átszivárog az írásukba is. Tehát hood az a food.

Ettől a bakitól eltekintve, visszafojtott vonyítástól vonagolva is észreveszem – ez azért nagyon csinos kis kocsi ám. Jó a pofája, jó a segge, de végre a belével is eleget foglalkoztak a designerek. Az anyagok még mindig azok a huszadrangú borzalmak, amiket lassan már csak a Suzuki használ a világon, de a formák, a harmónia igazán példás, el bírnék képzelni néhány évet egy ilyen kocsival.

Az első ülések kifejezetten nagyok és kényelmesek, a hátsó padon ülve viszont feltűnik az elspórolt ülőlap - valahol combközépnél véget ér, talán harisnyatartó-gyárosokra bízták a megtervezését. Az mostanában úgyis kult-dolog Japánban, épp tegnap jártunk Akihabarán, a volt világhírű elektronikai negyedben, ahol ma már se tévé, se hifi, se számológép, viszont százával hevernek egymás hegyén-hátán a négy- uszkve hétemeletes cosplay-áruházak, döbbenetes ruhába öltözött babákkal, illetve élő csajokkal és az ehhez az életmódhoz szükséges összes kellékkel. Gajdán Mikinek tizenéves lánya van, képzelhetik, szerencsétlen mit mászkált ezekben összevissza. Ilyenkor azért örülök, hogy fiaim vannak, még ha nem autóbuzik is.

Szóval az Ignis hátsó ülőpadja rövid, de ettől még nem kényelmetlen, ugyanis a hely döbbenetesen nagy benne. Hosszas várakozás után sikerült beülnöm előre, beállítottam magamra a széket, majd hátraültem - teljesen jól elférek, térdem ugyan a támlánál, de a fejem fölött így is maradt vagy kétujjnyi levegő. Az egész kocsi olyan karakteres, vidám, modern – tényleg kéne. Mi több, még csomagtartója is van, igaz, elég rövid, két részre is osztja egy álpadló, de legalább mély. Ha kell, cuccolni is lehet vele.

Persze az európai változatban ne várjanak ekkora fémgombos tabletet (az itt még a miniautókban is kötelező), és kíváncsi vagyok arra is, hogy a kormányflepnis robotizált váltó eljut-e hozzánk, de még ezek nélkül is vagány lesz.

Az Ignis egyébként már annyira létező dolog, hogy a standon már egy alváltozat prototípusát is kiállították, a hibrid hajtásos, emelt, mindenféle betétekkel és festésekkel érdekesebbé tett Ignis Trail Conceptet. Sajnos mérget mernék rá venni, hogy ezt mi magyarok sose látjuk majd az útjainkon. Sebaj, elég üde látvány lesz a normál Ignis is.