Németes megalománia Amerikából

2016.03.23. 16:06

Úgy látszik, a Ford egyelőre nem mond le korábban elhanyagolt luxusmárkájáról, sőt, New Yorkban egy újabb tanulmánnyal lepték meg a közönséget. A Navigator tanulmány érdekes karakter: van benne egy kevés a Range Rover stílusából, szemből viszont Audis a gigászi hűtőráccsal az orrán. És van benne néhány ötlet, amely kifejezetten érdekessé teszi.

Na nem a motor vagy a hajtás: a motortérben az a 3,5 literes, 400 lóerős V6-os turbómotor dolgozik, amelyet már legalább két Lincolnban használnak – nincs is a márkának más, igazán nagy teljesítményű motorja – de itt nem is az a lényeg, hogy honnan jön az erő. A Navigator tanulmányt afféle utcai luxushajónak szánják, amelyben hatan utazhatnak a létező legnagyobb kényelemben. Az első két üléssor négy különálló fotelből áll, a háttámlájukban integrált kijelzőkkel. Ilyet persze már sokszor láthattunk, különösen tanulmányautókban, viszont az óriási sirályszárny-ajtók és a küszöbökböl kihajtható lépcsősor kivételesen egyszerűvé teheti a beszállást, legalábbis előre.

Ebben a formában persze aligha kerülhet szériagyártásba az autó – különösen az óriási ajtók gyártása okozna nehézséget – de a Navigator tanulmány jelzi, hogy merre lép tovább a Lincoln. Az aktuális Navigator régimódi, alvázas doboz-SUV a Ford F-150 pick-up rokona, amely nemigen versenyezhet a jóval kényelmesebb, igényesebb európai és japán konkurensekkel. Ám úgy tűnik, a Ford ezen is változtatna, megszabadulva a kínálat utolsó, elavultnak ható darabjától. Ahogy a márka aktuális tempóját ismerjük, a szériaváltozat – alighanem hagyományos ajtóelrendezéssel – egy-két éven belül be is mutatkozhat.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.