2016.09.17. 15:12

Miután tavaly tavasszal kipattant a Top Gear-botrány, és Jeremy Clarkson után James May és Richard Hammond – ki így, ki úgy, ugyebár - is elszakadt a BBC népszerű autós műsorától, két szálon indultak meg a találgatások, és a nagy várakozás. Egyfelől az volt a kérdés, hogy mi lesz a Top Gearrel, másfelől pedig, hogy hol próbál szerencsét a műsorvezetői hármas.

Az első kérdésre lett meg hamarabb a válasz: az új Top Gear finoman szólva sem aratott osztatlan sikert. A nézettség is elkezdett visszaesni, aztán az amerikai változatot is beszántották. Átmenetileg legalábbis mindenképpen. Közben az is kiderült, hogy Clarksonék az Amazonnál folytatják. Most egy kedvcsináló videóval a kezdés dátumát is bejelentették.

Az Amazon online tévéjében november 18-én láthatjuk a The Grand Tour első epizódját. A teaserből arra következtethetünk, hogy a trió összekóstolja majd a LaFerrarit, a McLaren P1-est és a Porsche 918 Spydert, de feltűnik az Alfa Romeo 4C és az Aston Martin Vulcan is. Clarkson, Hammond és May pedig minden bizonnyal hozza magát, így talán nem túl nagy merészség arra számítani, hogy műsoruk lenyomja az új Top Geart.

A három műsorvezetőnek egyébként összesen harminchat részre van szerződése. Az első évadra ebből tizenkettő jut.