Nagyon bátor beltérrel sokkolt a Peugeot

2016.10.02. 12:01 Módosítva: 2016-10-02 12:01:36

A Peugeot-nak idén sikerült városi terepjárókra tematizálnia párizsi standját. Az Isuzunál nem volt olyan erős magas has-fölény, mint amit ők összehoztak a 3008-asokkal és 5008-asokkal teleszórt placcon. Hogy teljes legyen a kép, ott volt még az új Dakar-autójuk, a 3008 DKR is.

Bár az újabb újdonság az 5008-as volt, a 3008-asok is fullon voltak újságírókkal. A beltérfotózás sehol máshol nem pörgött annyira, mint ezekben az SUV-kben, pedig az i-Cockpit már közel féléves dobás. A Peugeot új „vezetőhelye”, amivel rögtön két városi terepjárójában is ki tudott jönni okkal szól nagyot. Az autóipar java, főleg a prémiummárkák alatti mezőny mostanság a prémiumoktól eltanult minimalizmussal megúszásra megy. Ezt hozzák például a biztonságra játszó koreaiak, és kisebb-nagyobb mértékben mindenki. A Peugeot viszont nagyon messzire lőtte magát ebből a mezőnyből.

Hogy a műszercsoport egy full grafikus, 12,3-as kijelző már nem prémiumság, ahogy az amellé pakolt 8 colos érintőképernyő sem. Az alul és felül is vágott kormánykerék már a merészség küszöbe, de amit a középkonzolból csináltak, tanítani fogják. Sokadik próbálkozás ez már a középkonzol-történelemben, hogy felmondják a szimmetriát, de tömegmodellnél ennyi asszimmetriát és vezető  felé fordulást talán kevesen mertek. A vezetőközpontúságnak álcázott dizájközpontúság az első percben ugyan az anyóson okoz egy enyhe szorongást, de az első tapintás azokkal a krómozott billenőkapcsolókkal megadja a konfortzónát. Az i-Cockpit a franciák új sablonja, amit annyira szűkre vettek, ahogy az Audi csinálja a Q-szériában: szinte négyzetcentire ugyanaz a 3008-ban mint az 5008-ban.

A Peugeot nagy, hétüléses városi terepjárójában nem az i-Cickpit egyedül újdonság. Az új generáció semmit nem őriz az elődjétől. Akár a kistervér 3008-as, úgy ez is már az EMP2-es padlólemezre épül, ezzel együtt pedig rögtön nőtt 16,5 centit és szélesedett 11-et, hiába tűnt el nyomtalanul a korábbi nyújtott forma. Ennek hozománya, hogy míg elöl úgy tűnik, a vezetőt körbeölelő kezelőfelület a térkihasználás luxusa, hátul hat centimétert nőtt a lábtér és három üléssor mellett is marad 640 liter csomagtér. Két üléssorral 1060 litert tud, a Peugeot pedig nagyon büszke rá, hogy az anyósülést is lehajtva 3,2 méter hosszú tárgyak is szállíthatóak bene – a biarritzi szörfösök kedvence lesz, előre látom.

A külseje egy felpumpált 3008-asé. Részelemeiben hozza a márka új dizájkészletét, karakterében pedig megy a tízes évek trendje után. A cserével a Peugeot végleg kiírtotta a kínálatból a kerekded, nyújtott crossovereket. És követi a trendeket a motorkínálat is. A háromhengeres 1,2-es lesz az alapmotor a benzineseknél turbóval, 130 lóerővel, míg rögtön a bevezetésnél ott lesz a 165 lóerős 1,6-os is. A dízelpaletta alapja a 100, illetve 120 lovas 1,6 HDi lesz, míg itt a nagyobb motor a 150 és 180 lóerős kétliteresek lesznek.

A 3008 premierjén már tavasszal túlvoltak, és az abból készült új Dakar-gépet is láttuk már nyáron. A Peugeot-nak nehéz volna kimagyarázni, miért kellett rögtön lecserélni a győztes technikát, de nem is próbálják titkolni, hogy az új 3008 után kellett mennie a külsőségeknek. A másik érdemi változás a szívórendszer szűkítője, amit a szabályváltozások miatt egy milliméterrel csökkentettek. A 38-as szűkítővel eltűnt húsz lóerőt állítólag a V6-os reszelgetésével sikerült kompenzálni.