Jövőre jöhet a Škoda csodaautója

2018.03.31. 17:22

Rövid kedvcsináló szakasz után a Škoda az idei Genfi Autószalonon leleplezte a Vision X tanulmányt, amely műfaját tekintve ugyan a mostanság oly divatos crossoverek családját gazdagítja, technikája viszont igen érdekes. A koncepcióból jövőre sorozatgyártású autó készül.

A márka marketingfőnöke, Alain Favey ugyanis bejelentette, hogy a Vision X bemutatása után éppen egy évvel, a 2019-es Genfi Autószalonon már a gyártásra érett változatot viszik el. Az autó a Seat Arona testvérmodellje lesz, a Volkswagen-csoport MQB A0 padlólemezére épül, tehát kisebb lesz mint a Kodiaq és a Karoq.

Annyi biztos, hogy az idei genfi szalonon kiállított tanulmányautóhoz képest a szériaautó visszafogottabb lesz. Az első és hátsó fényszórókon is egyszerűsítenek majd, és vélhetően a kaszni síkjából kiemelkedő, majd oda visszasüllyedő kilincseket is egyszerűbb megoldásra cserélik. A beltérből pedig a kristálymotívumot irthatják ki. Stílusjegyeket valamilyen szinten a Kodiaq-tól és a Karoq-tól is örökölhet.

A Vision X technikai érdekességét az adja, hogy 1,5 literes G-TEC motorja nemcsak benzinnel, hanem CNG-vel, azaz földgázzal is üzemeltethető, emellett pedig két villanymotor is helyet kapott az autóban. Az egyik kombinált önindító-generátorként a belső égésű motorhoz kapcsolódik, a másik pedig a hátsó kerekeket hajtja. Azt egyelőre nem tudni biztosan, hogy ugyanezt a rendszert kapja-e meg a szériakivitel, de annyit már elárultak, hogy valami ilyesmi lesz.

Az újabb Škoda crossover neve egyelőre nem ismert, vélhetően a Kodiaq, a Karoq és a Kínának szánt Kamiq elnevezések által meghatározott irányvonalba illeszkedik majd.