Összeesküvéssel vádolják a bukott VW vezért

2018.05.04. 13:00

Az az érzésünk, a dízelbotrányból, bár az ezzel kapcsolatos problémák nagy részére lassan megszületik a megoldás, néhányan még húznának egy kis hasznot. Például egy detroiti kerületi ügyész, aki az idén új vádat emelt a VW egykori vezérigazgatója, Martin Winterkorn ellen.

winterkorn

Korábban a vádakat nem hozták nyilvánosságra, mivel úgy vélték, hogy akadályoznák a folyamatban levő nyomozást, de úgy néz ki, ettől már senki nem tart. Így kiderült, hogy Winterkornt és öt egykori munkatársát vádolják összeesküvéssel és csalással. Matthew Schneider ügyész konkrétan azzal vádolja a korábbi VW vezetőség tagjait, hogy a tudtukkal és beleegyezésükkel fejlesztették ki és alkalmazták azt a motorvezérlő szoftvert, amely meghamisította a károsanyag-kibocsátási méréseket.

Winterkorn ezzel kapcsolatban Németországban már állt a bíróság előtt, és ott azt vallotta, hogy kezdetben nem értesítették a csalószoftver létezéséről, és ha tudott volna róla, meggátolja, hogy felhasználják. Azt azonban pontosan nem mondta el, hogy mikor értesült a létezéséről.

Technikailag Winterkorn és a többi öt korábbi VW igazgató Németországban biztonságban van az amerikai hatóságoktól, mivel a helyi jogszabályok nem teszik lehetővé a kiadatását. Az más kérdés, hogy ha beidézi a Detroiti bíróság, és nem megy el a tárgyalásra, akkor elfogatóparancsot adhatnak ki ellene, ami nem szokott elévülni, magyarul nem tanácsos olyan országba mennie, ahonnan a kiadatását kérheti az Egyesült Államok.

Az amerikai vádak szerint Winterkorn már 2014 májusában tudott a csalószoftver létezéséről, és azzal, hogy 2015 júliusában beleegyezett, hogy megtévesszék az amerikai hatóságokat. A dízelbotrány végül 2015 szeptemberében tört ki, ekkor ismerte el a gyártó, hogy turbódízel motorjaiban a mérések meghamisítására alkalmas szoftvert alkalmazott.

A Winterkorn elleni vádirat olyan szempontból kivételes, hogy korábban még a bizonyítottan halálos áldozatokat követelő autóipari ügyekben sem vontak felelősségre magánszemélyeket, általában megelégedtek a gyártóra kiszabott büntetéssel. Ez a VW esetében 4,3 milliárd dolláros bírságot jelentett, de azzal, hogy a korábbi igazgatóság tagjait is igyekeznek bíróság előtt felelősségre vonni, az Egyesült Államok jogrendszere új precedenst teremt.

Az oldalról ajánljuk

El se hinnéd mennyit számít 4,5 centi
  • Gumidoktor

El se hinnéd mennyit számít 4,5 centi

Ajándékba kaptam egy nyári szettet, de nem teljesen olyan méret, mint a gyári. Mehet?

május 1., 11:55
Trump enyhít az importvámokon, de még korai ünnepelni
  • Hírek

Trump enyhít az importvámokon, de még korai ünnepelni

A 25 százalékos vám marad, csak kreditrendszerrel enyhítenek rajta.

május 1., 06:32
Szolnokon kipróbálta, mit tud a Porsche – a rendőrség egy húsos csekkel válaszolt
  • Hírek

Szolnokon kipróbálta, mit tud a Porsche – a rendőrség egy húsos csekkel válaszolt

Közel ötszáz sofőrt mértek a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök. Bemutatjuk a csoport rekorderét.

május 1., 10:25
Eladó Elvis Presley 12,5 méteres, gitár alakú Cadillacje
  • Hírek

Eladó Elvis Presley 12,5 méteres, gitár alakú Cadillacje

Most került elő, de rejtély, hogy miként került Franciaországba.

május 1., 09:03
A Riviérán kezdődött, és Peugeot-val végződött – az 5500 kilométeres próbaköröm naplója
  • Belsőség

A Riviérán kezdődött, és Peugeot-val végződött – az 5500 kilométeres próbaköröm naplójaPeugeot 205 1.1 (1993)

Ahogy a steak mellé jól esik valami könnyű, a Bálna mellé is kellett egy falatnyi Peugeot. Megvettem.

május 1., 06:31
Gigantikus szívás a közlekedés a hosszú hétvégén: balesetek és torlódások mindenfelé
  • Hírek

Gigantikus szívás a közlekedés a hosszú hétvégén: balesetek és torlódások mindenfelé

Az M1-es, az M7-es és az M3-as autópályán is torlódásra lehet számítani. Van, ahol 4 kilométeres a kocsisor.

május 1., 13:07
A Mercedest az ág is húzza: aggasztóak a számok
  • Hírek

A Mercedest az ág is húzza: aggasztóak a számok

Nekik sem indult jól az év.

május 1., 06:32
Hogyan tovább az autóiparban?
  • Égéstér

Hogyan tovább az autóiparban?

Szó lesz az Automotive Summit 2025-ről, aminek a célja, hogy párbeszédet indítson a piaci szereplők és a szakmabeliek között.

május 1., 13:55
Az F1-es Miami Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Miami Nagydíj legnagyobb kérdései

Működnek a McLaren fejlesztései? Meddig maradhat versenyképes a Williams? Mi lesz a 2026-os motorszabályokkal?

május 1., 11:56
Szavazz Magyarország legrosszabb megyei útszakaszára!
  • Közélet

Szavazz Magyarország legrosszabb megyei útszakaszára!Év legrosszabb útszakasza 2025.

Húsz vidéki útszakasz jutott a döntőbe, szavazz, hogy kihirdessük, melyik a legrosszabb!

április 30., 15:14
660 milliárd forintos spórolásba kezd a Volvo
  • Hírek

660 milliárd forintos spórolásba kezd a Volvo

A svéd-kínai márka is nehéz időszakot él.

április 30., 06:07
A veteránokat felújítjuk, az európai autógyártókat féltjük – a vasárnapi Parkoló Parádé előadásai!
  • Események

A veteránokat felújítjuk, az európai autógyártókat féltjük – a vasárnapi Parkoló Parádé előadásai!

Karotta és Ákos egy kínai autószalon árnyékából, Juhász Dani pedig veterán BMW-k alól meséli el tapasztalait mindannyiunk okulására.

április 30., 06:07
Magyar filmek ikonikus járművei
  • Vélemény

Magyar filmek ikonikus járművei

A magyar film napja alkalmából összegyűjtöttünk 13+1 klasszikust, amikre autós szemmel is jó szívvel emlékezünk.

május 1., 15:56
A Volkswagen németországi üzemeiben gyárthatnak kínai elektromos autót Európának
  • Hírek

A Volkswagen németországi üzemeiben gyárthatnak kínai elektromos autót Európának

A Volkswagennek most nem kellenek azok a gyáregységek, ezért egy kínai márka lecsapna rájuk.

április 30., 07:30
Itt az újabb Toyota-terv, most a Google lesz a partner
  • Hírek

Itt az újabb Toyota-terv, most a Google lesz a partner

Két nagyágyú szeretne összefogni.

május 1., 15:06
Figyelmeztetés érkezett a Volkswagentől a büntetővámok miatt
  • Hírek

Figyelmeztetés érkezett a Volkswagentől a büntetővámok miatt

Az Audi és a Porsche van nagyobb bajban.

május 1., 16:00
50 az új 35? Vezettük az elektromos Suzuki Vitarát!
  • Tesztek

50 az új 35? Vezettük az elektromos Suzuki Vitarát!

Az elektromos Vitara könnyed, légies és jól vezethető, mint a benzines változatai, de érződik rajta, hoy frissebb, modernebb konstrukció.

április 30., 17:52
Az Üllői úton bizonyították: itt mindenki hülye
  • Hírek

Az Üllői úton bizonyították: itt mindenki hülye

Ezért sem ajánlott úgy vezetni, hogy az előttünk levőt követjük.

április 30., 14:14
Hatótávnövelőt fejlesztenek, ami jobb, mint a tölthető hibridek (a gyártó szerint)
  • Hírek

Hatótávnövelőt fejlesztenek, ami jobb, mint a tölthető hibridek (a gyártó szerint)

A ZF szerint sok vásárlóban még mindig jelen van a hatótáv miatti kétely, amit hatótávnövelőkkel lehetne eloszlatni.

április 30., 11:43
6 milliós, nagy elektromos szedánt mutatott a Nissan
  • Hírek

6 milliós, nagy elektromos szedánt mutatott a Nissan

A Nissan az N7-et a Dongfenggel közösen fejlesztette, így sok benne a kínai alkatrész.

április 30., 08:56
Hiánypótló: megérkezett a legerősebb Aston Martin SUV
  • Hírek

Hiánypótló: megérkezett a legerősebb Aston Martin SUV

A jelek szerint a lóerőkből sosem elég.

április 30., 12:59
700 ezer autót hív vissza a GM motorprobléma miatt
  • Hírek

700 ezer autót hív vissza a GM motorprobléma miatt

Csak V8-as motorral szerelt autóknál fordulhat elő a probléma, amit gyártási hiba okoz.

április 30., 10:28
Szavazz Budapest legrosszabb útszakaszára!
  • Közélet

Szavazz Budapest legrosszabb útszakaszára!Év legrosszabb útszakasza 2025

Tíz budapesti útszakasz került a döntőbe, szavazz, hogy kihirdessük, melyik a legrosszabb!

április 30., 15:13
Szárnyas vandál Rockportban
  • Hírek

Szárnyas vandál Rockportban

május 1., 17:00
Magyar sorozatok ikonikus járművei
  • Vélemény

Magyar sorozatok ikonikus járművei

április 30., 18:15
Subaru Forester e-Boxer
  • Tesztek

Subaru Forester e-Boxer

április 30., 12:46
Elvis Presley gitár autó
  • Hírek

Elvis Presley gitár autó

április 30., 10:29
Dongfeng Nissan N7
  • Hírek

Dongfeng Nissan N7

április 30., 08:06
Aston Martin DBX S
  • Hírek

Aston Martin DBX S

április 30., 11:43
Neked ajánlott